A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 45. (2006)

Pirint Andrea: Egy kiállítás-szervező viszontagságai a 20. század hajnalán - Balogh Bertalan és az 1906-os felvidéki vándorkiállítás

minden részletre kiterjedő tervezettel fordult az OMKT-hoz.

16 Megnevezi ebben a tárlatot fogadó városokat,

17 megadja a már márciustól indítani javasolt eseménysorozat ütemtervét, kitér a műtárgyszállítás mikéntjére és költségére, a plakátok, katalógusok, sorsjegyek, belépőjegyek nyomtatási költségére, a műtárgybiztosítás díjára, de kalkulációját nyújtja a várható bevételeknek is. A tervezet hosszas előmunkálatokat feltételez: 1905 végére már megnyerte ügyének az érintett városokat, letárgyalta a részleteket a műtárgyszállítást lebonyolító vasúttal, továbbá a nyomdával és a biztosítóval. De mindezeken túl egy olyan „marketing-tervezetet" állított össze, amely a vállalkozás legapróbb részleteire is kiterjed, és amely Balogh összes, itthon és külföldön szerzett tapasztalatát magában foglalja. A kor kiállítási gyakorlatát követve a tárlatokat müvásárral összekapcsolva képzeli el. Szükségesnek tartja, hogy részletfizetésre is lehetőség nyíljon, és hogy a kiállító művészek mérsékelt árat szabjanak munkáiknak. A katalógusban - fizetség ellenében hirdetések elhelyezését javasolja, s további bevételt remél a sorsjegyek eladásából, amely összeg az utolsó állomáson rendezendő műtárgysorsolást fedezi. Szorgalmazza „a közönség hangulatának fölkeltésére a helyes eszközök" maximális alkalmazását, valamint a pénzintézetek rábírását a müvásárlásra, ami itthon ezt megelőzően egy teljesen ismeretlen mecenatúrának számított. A grandiózus tervben az OMKT-nak az alábbi szerepet szánja: a művek összegyűjtése és zsűrizése, a szállításhoz „butor-kocsik", a kiállításrendezéshez paravánok biztosítása, a legelső helyszínen szakember közreműködése, aki szakmai szempontok szerint, a további tárlatok számára is példát mutatva jelölné ki a művek helyét. Végezetül pedig a Társulatnak „egy ügyes és megbízható szolgáját" javasolja kirendelni a kiállítások egész idejére, aki amellett, hogy a többi városban a műtárgyakat az első állomás mintájára elhelyezné, „egyúttal azok elszállításáról is gondoskodnék, valamint a jegypénztári teendőket is ellátná, sőt a művásárt is közvetítené". A gondosan kidolgozott tervezetben Balogh a saját feladatát is kijelöli, mint írja: „ha a t. Társulat úgy határoz, hogy a tárlat megrendezését megkísérli, tisztelettel kérem, méltóztassék engem annak megszervezésével megbízni. Ez esetben kötelességemnek fogom tartani, hogy a helyi érdekeltségekkel az érintkezést fölvegyem s egyáltalán, hogy a tárlatok ügyét a t. Társulattal való megbeszélés alapján előkészítsem s annak idején lebonyolítsam". Legvégül pedig kijelenti, hogy szolgálataiért tiszteletdíjat nem, csupán tényleges kiadásainak megtérítését kérelmezi - nyomatékosítva ezzel, hogy a vándorkiállításban kizárólag hazafias missziót lát. Az OMKT csak két hónapos latolgatás után jutott dűlőre az ügyben, s döntött a megvalósítás mellett.

18 De míg Baloghot tisztán a kulturális küldetéstudat hajtotta, a Társulat számára a vállalkozás anyagi oldala legalább ilyen fontos volt, és a társadalmi munkára jelentkező főtitkártól előbb ötezer, majd kétezer korona óvadékot kértek.

19 Megjegyzendő, hogy a fővárosi partnerre az egész vállalkozás során a rendkívüli óvatosság voltjellemző. A számára kijelölt feladatok közül a művek összegyűjtéséről, zsűrizéséről, majd „expediálásáról", egy-egy „gyűjteménykezelő" kirendeléséről, a kiállítási anyag elrendezéséről, továbbá a vásárlások révén időközben megcsappant kollekció felló Nyomtatásban (Szelényi és Tsa Miskolcz) is közzétett, négyoldalas javaslat, 1905. december 28-ai dátummal Miskolcról keltezve. Adattár 62.1.1. 17 Mind a tervezet, mind a kiállítási katalógus csak hat várost említ, Debrecen ugyanis a későbbiekben jelezte csatlakozását. 18 Adattár 62.1.6. 19 Adattár 62.1.2. 375