A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 45. (2006)

Kunt Gergely: 18-19. századi körözőlevelek elemzése

között,

9 vagy hogy a Paraszt Allapottyahoz illetlen, Nemesi, Fris, drága öltözetekben™ járt. Céljuk az volt, hogy megakadályozzák a nemesek presztízsét jelentő ruhaanyagok, díszítések, ruhadarabok stb. leszállását a nemtelen rétegekre. A rendtartások igazi divatja a Rákóczi-szabadságharc után kezdődött. Valódi jelentőségük azonban csak dokumentatív; értékük az, hogy a hely és a kor illendőségeit rögzítik. Igazán és teljes mértékben sehol nem sikerült betartatni őket. Azonban nem mindig csak az alsóbb rétegek öltözködését szabályozták. A nemesség rendjét is próbálták uniformizálni. így járt el Hunyad vármegye az 1790-ben kiadott rendeletében, melyben szabályozta, hogy a nemes rendűek milyen öltözéket viselhettek, és hogy attól a különböző anyagi lehetőségekkel bíró egyének mennyiben térhettek el. Mivel hogy mind Nemes Magyar Országon mind Erdélynek Részeiben neveztesen azon bölts ízéiből hogy a veszedelmes pompázásnak és a köntötsbéli pazarlásnak vége lehessen és a hogy a Nemesség magát valamint szintén belős maga viselésvei úgy külső képpen is más Rendű Emberektől megkülömböztethesse, az egyforma köntösnek nemét felállították ezen Vármegye Rendéi egyenlő Végezésből; meghatározták, hogy minden Nemes Embernek Mentéje, Dolmánya, és Nadrága; a'Szegényebb Renditeknek Dolmány helyett kék Lájblija légyen; az öregebbek hosszabb mentét is viselhetnek, az ifiabbak rövidet sárga gombokkal, és pikhelly ékkel; a' kinek tettzik arany-sinórral, a' kinek érteke nem engedé, kék sinórral: az hoszabb menték kék készülettel, a 'prém fekete légyen akár báránybőr; akár vidra, festet nyest; vagy görény; a'kinek Dolmányhoz öve lenne, légyen veres, a' Tsákó Fekete; a' kinek tettzeni fog, arannyal megékesítve, a' Tarsalynak mezeje veres, rajta a' Vármegye Tzímere, a'Fekete Holló orrában lévő sárga gyűrűjével^ A ruharendeletekben a közrend és a nemesség közötti eltérés legélesebben nem a ruhák szabásában, formájában, hanem annak anyagában és díszítési fokában volt. Mindegyik társadalmi rétegre jellemző volt, hogy a fölötte elhelyezkedőhöz igyekezett igazodni. A dolgozatban - mivel a személyleírások nem érintik őket - az elittel, a főnemességgel nem foglalkozunk, csak a parasztság, a polgárság és a köznemesség öltözetének egyes jellegzetességeit mutatjuk be a források alapján. A parasztokra jellemző volt, hogy a ruházathoz szükséges nyersanyagot igyekeztek otthon előállítani, és a ruhákat is otthon készítették. Jóval több lehetőség nyílt a ruházkodásra, ha elszegődtek cselédnek vagy béresnek. A szerződésben a munkáltató átvállalta a paraszt öltözködési terheinek egy részét ún. ruhaszerződés formájában. A szerződéseket általában évente újították meg, ilyenkor új ruhát - de inkább csak egy ruhadarabot - kapott a szolga. A főurak, jómódú urak hagyatékából a személyes szolgák is részesültek. A libériákat nagyobb udvarok számára vagy a majorságok részére kezdetben német szabók készítették. A mesterembereknek is előírták, hogy milyen rangú szolga milyen öltözéket csináltathatott. A belső szolgák élén állt a kocsis. A pásztornépet (a juhásszal kezdve és a kondással befejezve) nevezték külső cselédségnek. A ruhaszerződésekben egyre drágább és drágább ruhát követeltek maguknak a cselédek, hogy az éppen aktuális ruhafélék divatját követni tudják. Ennek megakadályozására adták ki a legtöbb rendeletet, melyek végül legfőképpen már csak arra korlátozódtak, hogy a luxustól tiltsák a köznépet. Egyrészt attól félve, hogy olyan túlzásokba eshet, mint arany tsipkéjű vagy virágú mejjedzőt... aranyos ruhát, úgy különben Hon vagy finomabb gyoltsbu, mert úgy gondolták, hogy ezek mind cselédet tartó gazdának terhére vagyon és haszontalan költséket okoz, másrészt attól tartva, hogy 9 1715. Bártfa a város ruharendelete. Idézi: Endrei W., 1989. 113. 10 Flórián M, 2001. 17. 11 1790. Hunyad vármegye rendelete. Idézi: Endrei W., 1989. 114. 252