A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 45. (2006)

Gyulai Éva: A kassai és Abaúj vármegyei szabócéhek a 16-19. században. Topográfia és források

A kassaiak királyi privilégiuma is tartalmazza a nádor által korábban elrendelt bővítést. A szabómesterséget azonban azok a darabontok sem űzhetik a városban, akik a kassai erődbe való beállásuk előtt szabók voltak, de megengedi nekik a város és a céh, hogy katonatársaiknak és tisztjeiknek varrhassanak.

28 A céhen kívüli iparűzés alól a szabályzat kivételt ad a vicekapitányok, a kassai erősség parancsnokai udvarában és szolgálatában működő szabóknak is, de ők sem állandó működéssel, csak éves szerződéssel dolgozhatnak, s kizárólag a kapitányok és háznépük viseleteit készíthetik.

29 A kassai szabályzat a legényektől megkülönbözteti az inasokat, akik több évre szegődhetnek a mesterek műhelyébe, de szerződésük mégsem magánjellegű, mivel az inasoknak a céh ládájába is kell fizetniük. A szabályzat megkülönböztet váltómíves és vásári míves szabómestereket, termékeik minőségét pedig a céh úgy biztosítja, hogy a négy céhmester havonta körbejárja a kassai szabókat és megtekinti munkáikat, egyébként az ő kötelességük az is, hogy mindenféle ruhát megbecsüljenek, vagyis értékét megállapítsák. A négy céhmester feladata a vásárokon árult kassai és idegen termékek minőségi vizsgálata és a hibás munka büntetése is. A céh bünteti, ha az egyik mester a másik inasát, legényét, illetve árosát (= vásározóját) „elhiteti", vagyis elcsábítja. A vásárra termelő szabók jó része egyik legényét arra tartotta, hogy áruit vásárról-vásárra hordja és árulja, s ennek díjazását is meghatározza az artikulus: évi tíz magyar Ft és 3 kisnicer (olcsó morva posztó) nadrág. A mester özvegye folytathatta férje mesterségét, a céhnek kötelessége volt kívánságára legényt is adni neki. Ha egy szabólegény elveszi az özvegyet, fél mesterasztallal - azaz lakomával - vagy 25 Ft-tal tartozik a céhnek, és le kell fizetnie - a többi legény mintájára - a 2 aranyforint Ft 80 dénáros díjat is. A kassai szabócéh megengedi, hogy tagjai a posztómetszőséget is űzhessék. A privilégiumban szerepel az a céhes gyakorlatban többször előforduló előírás is, mely szerint a hétfői napon henyélő legényt heti bérének megvonásával büntesse meg ura. A céhmesterek dolga volt „a legények atyjukat", vagyis az atyamestert megválasztani. A céh árufelvásárló jogát is biztosítja a kassai szabályzat, ha készruhákat hoznak a kassai vásárra, a céh egyben megvásárolhatja. Az alapanyag beszerzése, mégpedig úgy, hogy senki többet és jobb minőségűt ne vegyen, mint a másik, illetve a kontárok, általában a céhen kívüli iparosok visszaszorítása a céh legfontosabb célja és jogosítványa volt, de ennek nehéz volt tökéletesen érvényt szerezni, pedig a királyi város joghatósága a céhet támogatta ebben a kérdésben. A kassai városkönyv, a Stadtbuch szerint 1627. szeptember 23-án a szabócéh azért fordul a város magisztrátusához, hogy tiltsa el a hemplereket, s a város támogatja a szabók „méltó igazságát".

30 Egyébként a szabócéhvei is előfordult, hogy tagjai bizonyos kellékeket nem egy másik céhtől, hanem privát iparostól szereztek be. 1718-ban a kassai gombkötő céh perre vitte, hogy egy kassai szabó, Mérai Bertalan az általa készített ruhához „a gombkötő mesterségbűi szükséges requisitumokat, gombokat, zsinórokat, ráncokat és mentekötőket, öveket és más affélét" nem a kassai gombkötő mesterektől, hanem idegenektől 28 Az praesidiumban levél drabantok, kik szabómesterséget tudnak, az városbéli mesterek ellen ne míveljenek az városiaknak, hanem az ő módjok szerint szabadosan mívelhetnek a kapun és az kapuban, az fizetésen lévő tisztviselőknek és társoknak számára. (1628) VSM CAM. Krajőiri P. ő. 481. 29 Senki itt Kassán ellenek [ti. a céhes szabómesterek ellen] ne mívelhessen, az egy generális vicekapitányok kívül, de azok is esztendőszámra legyenek szerződve, és csak magának és udvara népének legyen szabad mívelnie. (1628) VSM CAM. Krajőiri P. ő. 481. 30 Kerekes 1908. 15. p. 189