A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 45. (2006)

Gyulai Éva: A kassai és Abaúj vármegyei szabócéhek a 16-19. században. Topográfia és források

a kontároknál (Kassán hempler-nek hívták őket) való működéstől, aki ilyennél vállalt munkát, nem lehetett kassai mester: „Valamely legény, ki jövevény volna, avagy ki is az városon töltötte volna ki apród esztendejét és hemplernél művelne, annak itt Cassan müve ne legyen, mesterré ne lehessen... Ha valamely legény... hemplerhez állana vagy hemplerkednék, mesterré ne lehessen". A legények felelősét, az atyamestert „atyjoknak" nevezték, ha idegen legény jött Kassára, először őt kellett felkeresnie, ő döntött akkor is, ha egy legény nem akart uránál maradni, és „más mestert kért". Bár a legény elhagyhatta mesterét, ha vásár közeledett, a sokadalom előtt és után két héttel nem tehette meg, vagyis a vásárra való felkészülésben nem vonhatta ki magát a munkából. A szabólegény csak egyévi kassai tartózkodása után lehetett mesterré, „hogy mind az városnak, mind az műnek módját vehesse". , :>&&***••> (~> /n. fcM ,(fm £r J>i») „tor Mm-tyftttn. M *1 p-C+M l~,-lfjXL *;'•• *>\f Mi T-'V: eje£•* ff »' V'T\^ *í , 0,ÍjjM

t "'J$jjg"~ * 3. kép: A kassai szabólegények szabályzata, 1570 VSM CA M. Krajciri 505. (Fotó: Szujó Imre) A legények általában mesterüknél laktak, s neki is fizettek munkájuk után. A legények társaságának is volt szociális kötelessége, beteg társukról gondoskodniuk kellett, ehhez a céh vagyonát is igénybe vehették: „Az mely legénnek betegsége történik, ne hagyják, hanem segítséggel legyenek neki, táplálják és szerrel virrasszák. Ha megfogyatkozik is, az céh ládájából az két mester hírével táplálják." A forrásból korabeli szokásként sejlik fel a „tisztelő adása", amely a lány kiválasztásának felelhet meg. A céh ugyanis tiltja, hogy a legény erkölcstelen lánnyal mutatkozzék lakodalmakon, vagy ilyen leányt vigyen az atyamester elé: „Valamely legén tiszteletlen személt vinne az lakodalomban vagy az atyjok házához, vagy tisztelőt adna neki, az ki bevinné, ne tudja bírságát. Az ki tisztelőt adna, 2 font viasz bírsága." A legények egyébként nem jegyezhették el egymást a mesterremek elkészítése előtt: „mátkája pedig ne legyen mindaddig is, még kezével meg nem bizonyítja mesterségét, és uraim ha elégnek vélik, azután szabadon feleséget vehet magának". 186