A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 45. (2006)

Pusztai Tamás: A gönci pálos kolostor 2005. évi régészeti kutatása

A szentély felszíni bontása A szentély északi felében az s37 téglatörmelék alatt találtunk egy masszív, 3-4 cm vastag meszes homokos habarccsal fedett felszínt, mely a szentély északi fala mellett lévő szerzetesi ülőpad alatt helyezkedhetett el. E felszínen voltak a padló téglatöredékei. Ez az s83 jelű felszín a szentély közepe felé jelentős módon megsüllyedt az alatta található beásások (sl04) betöltésének tömörödése miatt. E beásásokat síroknak határozhatnánk meg a bennük talált emberi csontmaradványok alapján, azonban sajátos módon egyetlen teljes csontváz sem került elő e helyen. S83 felszín lehetett a szentély 2. periódusának padlószintje, a szentély megmaradt vakolata e réteg felszínéhez igazodik. S83 felszín alatt találtunk egy 20 cm vastag -sl 13-jelű, agyagos feltöltést, ami a szentély északi részében található, vörös-fekete színű, 3 cm vastagon átégett, sl 11-jelű felszínt fedte. Sl 11 felszín alól indult az sl 12-jelű, nagyméretű cölöplyuk, ami egy sárgásbarna, kevert, sírokkal bolygatott feltöltésbe volt beásva. S83 felszíne az északi hajófalban található nyugati betekintőnyílás párkánymagassága alatt-117 cm mélységen volt, míg a sekrestyébe vezető ajtó küszöbszintje -100 cmen. A sekrestyébe (közlekedőfolyosóra) vezető jelenlegi ajtónyílás középvonalával azonos síkban helyezkedik el a szentélyben megtalált s31-jelű főoltár alapja. Az újkori bányászat jelentős módon roncsolta az oltáralapot, téglalap alakú tömbje eredetileg 115x55 cm alapterületű lehetett. Az oltáralap a korabeli padlószint magasságáig visszabontva maradt meg. Az őt fedő törmelék nem más, mint egy újkori (s33) gödör törmelékes betöltése. Az oltár háta mögött, a szentély keleti faláig egy nagyméretű, s33-jelü, újkori eredetű beásás gödre található, ami a korabeli járószint alá 1 méterrel mélyül. A beásás elfoglalja a teljes szentélyzáródás területét. Talán nem ok nélkül bontották ki az újkorban ezt a területet, de a kibontás okára utaló régészeti jelenséget nem tapasztaltunk. A szentély déli felének az omlásveszély miatt csak a keleti részeit tártuk fel. A kiomlott déli szentélyfal síkja jól meghatározható. A kiomlott falrész keleti része a korabeli járószint fölött 0,4 méter, míg középső szakasza 0,9 méter magasságig az eredeti helyén található. A fehérre meszelt vakolat a legmagasabban megmaradt falrészeknél 40-60 cm magasságig megmaradt. A szentély padlótéglái közül a déli szentélyfalhoz kapcsolódóan az s86 számmal jelölt téglák az eredeti helyükön maradtak meg. E két tégla a szentély K-Ny-i tengelyéhez képest diagonálisan helyezkedik el. A hajó és a szentély szintviszonyait vizsgálva látható, hogy a nyugati betekintőnyíláshoz mérten a hajó padlószintje -90-100 cm-en, míg a szentély padlószintje -105 cm magasságon található. A szentély és a hajó között tehát gyakorlatilag nem volt szintbeli különbség. A hajóban talált oltáralapok 1464-ben János moldvai püspök megáldotta a Mária templomot 7 oltárával együtt, s 40 napi búcsú tartását engedélyezte. Telkibánya esetében fentebb már szóltunk róla: a 15. század közepén a pálosok által átalakított Szent Katalin templomban bizonyosan nem férhetett volna el a hét oltár, tehát az 1464-es felszentelési adat nem erre az épületre vonatkozik. Kérdés, vajon a gönci Szűz Mária kolostor templomában volt-e hely hét oltár számára? A 2005. évi régészeti kutatás előtt a templom szentélyében várható főoltáron túl a felszíni nyomok alapján még valószínűsíthettünk l-l oltárt a diadalív pilléreinek északi 150