A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

KÖZLEMÉNYEK - Kápolnai Iván: Kiss Gyula író honismereti munkásságáról

niségének bizonyítéka, mennyire hiányzott belőle az egészséges érvényesülési vágy és az önadminisztrációs képesség. Szentistván mellett a másik szomszéd falu, a bükkaljai Szomolya bemutatása következett ugyancsak folytatásos közlésekben a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei irodalmi és művelődési folyóiratban, a Napjaink hat számában (1966. augusztus és 1967. június között) „Alom a megváltó cseresznyéről''' címmel. Szociográfiai írásainak többségét a megye negyedéves ismeretterjesztő folyóirata, a Borsodi Szemle közölte, a „Nosztalgiák és remények" címmel Kiss Gyula által indított, több mint két tucat esszét és tanulmányt tartalmazó sorozatban. Megelőzve Szomolyát és részben Szentistvánt is, ott jelent meg 1966-ban a „Bükkzsérci tájékozódás" és „Cserépfalun, a mész honában", majd 1969-ben „A másik Mezőkövesd" és a „Bogácsi tűnődés", 1970-ben a „Sályi mérleg" és a „Feleselés a tardi helyzettel", amely címében is utal Szabó Zoltán 1937-ben megjelent, országos hírűvé vált könyvére. (A „Tardi helyzet"-hez és a változásokhoz visszatér a Napjaink 1976. májusi számában is, Szentistvánhoz pedig 1974-ben a helybeli mezőgazdasági termelőszövetkezet negyedszázados jubileuma alkalmából.) Közben 1968-ban a „Miskolci rapszódiá"-ban a megye székhelyének a képét vetíti fel, és az 1970-es években más borsodi helységeket is fölkeres. A Matyóföldi Helytörténeti Közlemények-ben megjelent útirajzában („Egy járás és a központja" 1971) az egész járást tekinti át, az „Egybefutó utak" (1972) pedig a mezőnagymihályi viszonyokat tárja fel. Az 1980-as évek elején újból Mezőkövesd környékével foglalkozik: 1982-ben a szomszédos Mezőkeresztessel, az egykori mezővárossal, ezt követi a barlanglakásairól elhíresült Tibolddaróc és a múlt időkben jó nevű fürdőhely, Kacs, majd 1984-ben Csincse, a Mezőkeresztesből kivált puszta, tanyai település, amely külterületi lakott helyből közigazgatási önállóságát 1994-ben nyerte el. A mezőkövesdi kistérség bükkaljai települései közül a legtöbb szerepel Kiss Gyula szociográfiai írásai között, inkább a kevésbé népes sík vidéki, mezőségi falvak maradtak ki. Mezőkövesd vonzáskörzetéből átrándulva a másik dél-borsodi térségbe, 1974-ben a volt járási székhelyről tájékoztat „Mezőcsáti meditáció" címmel, a „Leninvárosi pillanatok" pedig a vidék új központját, Tiszaújvárost mutatja be. A megye középső és északi tájai felé haladva egy másik jelentős iparosított településről, Sajóbábonyról tájékozódhatunk 1980-ban, valamint a Mezőnyék és Ládháza egyesüléséből 1933-ban létrejött Nyékládháza, vasúti közlekedési elágazásról. A „Borsodnádasdi változásokéról (1971) és Sajószentpéterről (1980), a volt járási székhelyről szóló írások arról is beszámolnak, hogy az iparosítás ott már a század első évtizedeiben megindult. Viszont „A rakacai cigány lakosság helyzeté"-ről a Napjaink 1967 szeptemberi számában megjelent írás a korabeli szociális viszonyok színvonalát jellemzi, Kiss Gyula 1975. évi „Tanyai tűnődései" és az „Elillanó borsodi falvak" pedig már a várható jövő szomorú képét vetítik fel. A történeti Borsod megye területe az 1920-as években némileg növekedett Gömör és Kishont megyéből a trianoni békében meghagyott mintegy 20 településsel. Ennek a járásnak székhelyéről, Putnokról tudósít Kiss Gyula 1976-ban, de már 1965. szeptemberben a szlovákiai Gömörből küldött úti képeket az Észak-Magyarország napilapnak. Az 1950. évi közigazgatási reform Borsod megyével egyesítette a csonka AbaújTorna és Zemplén megyét. Az így létrejött Borsod-Abaúj-Zemplén (B.-A.-Z) megye községeinek és városainak száma több mint megkétszereződött, lakossága is csaknem kétszeresére növekedett. B.-A.-Z megye területe Bács-Kiskun után legnagyobb az országban, népességszáma pedig Pest megye után következik. Az abaúji és zempléni területekről is több mint tíz település viszonyait dolgozta fel Kiss Gyula a Borsodi 686