A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

KÖZLEMÉNYEK - Tóth Arnold: Vargha László miskolci évei (1950-1952)

A Néprajzi Múzeum főigazgatójaként 1949. december 10-én kapta meg a Miskolcra történő áthelyezéséről szóló minisztériumi határozatot. Budapestről történő elmozdítása és miskolci kinevezése egyértelműen jelzi a vidéki múzeumok államosításával bekövetkező intézményi-szervezeti struktúra megváltozásának kezdetét. A miskolci múzeum korábbi igazgatóját, Leszih Andort 1949 áprilisában nyugdíjazták, ám hivatalban maradt egészen 1950 januárjáig, amikor utóda ténylegesen átvette tőle a múzeum irányítását. Leszih Andor ezt követően még hosszú ideig a múzeum közvetlen környezetében maradt és tovább dolgozott, 1950 májusi nyugdíjba vonulását követően is.

4 1950 januárjától - mint minden közgyűjtemény - a miskolci múzeum is az ekkor létrehozott Múzeumok és Műemlékek Országos Központja (MOK, MMOK, MUMOK) közvetlen irányítása alá került, amelynek Ortutay Gyula volt az elnöke. Ez a központi igazgatás meglehetősen gyorsan, hatékonyan, és a részletekbe menőkig kézi vezérléssel igyekezett a múzeumokat átszervezni. A gyűjtemények állományának szakterületenkénti felmérése, a leltározás egységesítése, a múzeumi státusok és munkarend szabályozása, a tárgyvásárlások, leletmentések, műemlékvédelmi szakhatósági feladatok erős központi irányítása, a személyi kérdések és a munkavégzés folyamatos ellenőrzése - ezek jellemezték azt az időszakot, amelyben Vargha László Miskolcon dolgozott. Az ő feladata volt, hogy a miskolci múzeumot az állami követelményeknek megfelelően átalakítsa, és megteremtse a feltételeit egy megyei múzeumi központ működésének. 1950-ben történt meg a vidéki intézmények gyűjtőkörének tartalmi és földrajzi körülhatárolása. Ennek értelmében Miskolc lett a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei múzeumi központ, kivéve a Hernádtól keletre eső területeket, ahol a sárospataki múzeum volt illetékes. Gyűjtőkörébe a régészet, a néprajz, a történettudomány, a természettudományok és a képzőművészet tartozott, különös tekintettel Miskolc helytörténeti vonatkozásaira. Vargha László Miskolcra kerülésekor elsőként a feladatokhoz rendelkezésre álló munkaerőt vette számításba, és azonnal további három fő alkalmazására kért engedélyt a MOK-tól és a városi tanácstól. Kérését többször megismételte, érdemben azonban nem történt személyi fejlesztés az intézménynél. 1950-5l-ben az igazgatón kívül öten dolgoztak Miskolcon: Megay Géza történész muzeológus, Gáborján Alice mint segédmuzeológus néprajzos, Gajda Imre restaurátor, egy teremőr és egy hivatalsegéd. A szakmai feladatok terén az igazgató gyakran támaszkodott a már említett Leszih Andorra., illetve Marjalaki Kiss Lajosra. Vargha megpróbálta múzeumi állásba helyezni a polihisztor orvost, Saád Andort, aki azonban felsőbb utasításra nem hagyhatta el orvosi pályáját. Hasonlóképpen szerette volna a múzeumban tudni Szabó Ferenc középiskolai rajztanárfestőművészt, akit a MOK szintén nem engedett alkalmazni. Ekkor került viszont a múzeumba Lajos Árpád, aki a későbbi két évtized meghatározó alakja volt az intézményben. 1952-ben a MOK Miskolcra helyezte Kazacsay Ferencné régészt, így Vargha direktorsága végére a létszám két fővel gyarapodott. A szakemberhiány mellett Vargha László másik -jelzem, megnyugtató megoldásra azóta is váró - problémája az épületben rendelkezésre álló szűk raktártér, a helyhiány volt. A múzeum papszeri épületének 13 számba vehető helyisége a maga 655 négyzetméterével már 1950-ben is kicsinek bizonyult a megyei központ számára. A raktári helyzet megoldása azonnali intézkedést kívánt, és Vargha László az Állami Zeneiskola Hunyadi utcai épületének földszintjén szerzett előbb két, majd egy termet műtárgyraktár céljára. Egy évre rá azonban ezt a raktárt is elvette a város, ám Vargha nem költöztette ki a gyűjteményeket addig, amíg helyette megfelelő helyiséget nem biztosítottak a múzeumi 4 HOMHTD 80.136.1.1-19. 673