A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

KÖZLEMÉNYEK - Veres Tamás: Az egyház, hitoktatás, hitélet visszaszorítása Szerencs környékén 1948-1953 között

való tekintettel, az istentiszteletek reggel 5:30-tól, és este 20 órától kezdődnek. Hogy ezek milyen látogatottságúak lehettek, nagyon kérdéses. A lelkész életét e korban nem könnyítette meg az 54 holdas egyházi birtok. Az adók, beszolgáltatás elvitt mindent, ezek kifizetése után az özvegy beszámolója szerint veszteséges volt a családi gazdaság. Az egyháztagok nem mertek egyházi adót fizetni, de nem is tudtak. Azért mindig csurrant-cseppent valami, mindenesetre nagyon bizonytalanná vált a helyzet. Csőriné visszaemlékezése szerint sok lelkész napszámba járt, szőlőoltogató volt. Később a téeszben is dolgozhattak, a gesztelyi lelkész például raktáros volt, a legyesbényei lelkész felesége meg könyvelő, de ez már sokkal később történt. A tiszteletes rajta van az 1951-ben megbüntetett kulákok és osztályidegen elemek listáján, az amerikai szövőlepke hernyó irtásának elmulasztása miatt. Az erről szóló végzést sikerült megtalálnom. Az adója kifizetésére egyébként sem képes családot nagyon megterhelte a 150 Ft-os bírság kigazdálkodása, de muszáj volt kifizetni, ha nem akarták, hogy a családfő, a református lelkipásztor ismét börtönbe kerüljön, ugyanis nem fizetés esetén 5 nap elzárásra változott volna a büntetés. Tehát mind a gyülekezet, mind a lelkész életében nagyon nehezek voltak ezek az esztendők. Az igazán vallásos emberek, és az ősi hagyományok tovább vitték az egyház életét. Ha a presbitérium átmenetileg kevésbé is volt hatékony, a hívek többsége kitartott. A presbiteri tisztségéről lemondó Bajusz Imréről tudom, hogy a lelkész legjobb barátja volt. A régi elöljárók csak visszahúzódtak. A kádári kollektivizálás idején, mikor a birtokos gazdákat visszaengedték a falu életének irányításába, újra visszaállt a világ régi rendje, s a presbitériumba visszatértek a gazdák, akik immár téeszvezetők voltak, s ez a réteg, az egyszerű tagokkal egyetemben, tovább biztosította az ősi gyülekezet zavartalan fennmaradását. Önfeláldozásukra, vallásosságukra példa az 1952 végéről, a legnyomorúságosabb esztendőből való adománygyűjtő ív, melyben az Erdőbényei Református Árvaház számára tett adományokat összesítették. A hívek pár tojást, lisztet, mákot, lencsét, cukrot, néhány forintot adományoztak fejenként, az árvák számára a saját nyomorúságukból. 1953-ban a legnehezebb időszak lezárult, de a megpróbáltatások korántsem értek véget. Ez az időszak már kívülesik vizsgált korszakunkon, ahol az államhatalom elnyomó gépezete az egész egyházi életre kiterjedő hatással bírt. A rendszer igyekezett elnyomni a hitoktatást, ellenőrizni az egyházi személyeket és az egész hitéletet, hosszú távú célként pedig a vallásosság teljes felszámolását tűzte zászlajára. IRODALOM Gergely Jenő-Kardos József-Rottler Ferenc 1997 Az egyházak Magyarországon. Budapest Romsics Ignác 2002 Magyarország története a XX. században. Budapest Bértényi Iván-Gyapai Gábor 1992 Magyarország rövid története. Budapest Závada Pál 1986 Kulákprés. Budapest. (Művelődés Kutató Intézet) 32 A Megyaszói Református Egyház Irattára, Gyülekezeti iratok, A Református és Katolikus Gyülekezetek közös tájékoztatása, 1953 nyara. 671