A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

KÖZLEMÉNYEK - Veres Tamás: Az egyház, hitoktatás, hitélet visszaszorítása Szerencs környékén 1948-1953 között

leány, összesen 31 lélek. 27 törvényes, 4 törvénytelen, 3 gyermek szülei csak együtt élnek, 1 gyermek szülei csak polgári házasságot kötöttek." A házassági anyakönyvek szerint 1935-ben 8 tiszta református házasságot kötöttek, 1936-ban 14 tiszta református, 2 vegyes, 2 katolikus házasság volt a faluban. A vegyes párok egyike reverzálist adott a református egyház számára. Ez biztosította, hogy a születendő gyermekek reformátusok lesznek. 1937-ben 16 tiszta és 4 vegyes házasságot kötöttek, s mind a négy vegyes pár reverzálist adott. 1938-ban 7 tiszta és 2 vegyes házasságot kötöttek, 2 pár adott reverzálist. A háború után változott a kép, 1949-ben 22 református, 3 vegyes házasság volt, 2 pár adott reverzálist. 1950-ről ezt jegyezte fel a lelkipásztor: „1950-ben, templomunkban esküdött: 19 pár, 16 pár tiszta református, 3 pár vegyes, mind a három reverzális nélkül. Kárunkra kötött megegyezést 1 pár. Csak polgári házasságot kötött 3 tiszta református pár. 1 vegyes pár katolikus templomban esküdött reverzális nélkül." 1951-ben 12 tiszta református és két vegyes házasság volt. 1952-ben 7 tiszta, 1 vegyes házasság, 1 pár tiszta református és egy vegyes pár nem áldatta meg házasságát. 1953-ban 11 tiszta református és 4 vegyes házasság köttetett a faluban.

2 A református egyházban a konfirmáció után válik rendes egyháztaggá a jelölt. Ennek során ismerkednek meg a hitelvekkel. Miután a vallásoktatás visszaszorult, a konfirmációs hitoktatásra került a hangsúly, ahogy azzal már találkozhattunk az egyik jelentésben. A konfirmációs hitoktatás ideje azonban előbbre került 12 éves korra, özvegy Csőri Istvánná szerint azért, hogy a továbbtanulás idején már ne járjon hittanra a gyermek. Megyaszón a konfirmációra járók száma így alakult: 1935-ben 45 fő, 1937-ben 27 fő, 1938-ban 34 fő, 1949-ben 39 fő, 1950-ben 23 fő, 1951-ben 31 fő, 1952-ben 21 fő, 1953-ban 60 fő. (A konfirmációi anyakönyvet a 19. század elejétől folyamatosan ugyan, abba a könyvbe jegyzik.)

29 Láthatjuk, hogy a konfirmandusok száma 1952-ben nagyon lecsökkent. Az oktatást az iskola igazgatója akadályozta. Ez kiderül abból a levélből, amiben az Alsó-Zempléni Református Egyházmegye esperese azt írja a tiszteletesnek, hogy ha az igazgató továbbra is akadályozza a hitoktatást, és követeli beszüntetését, ezt kérje írásban, hogy a püspöki hivatal útján panaszt lehessen tenni.' Láthatjuk, hogy a következő évben háromszorosára növekszik a konfirmandusok száma, valószínűleg csatlakoztak az előző években kimaradtak is. Az egyházközséget vezető presbitériumot is megviselte a korszak. Megtaláltam Bajusz Imre lemondó nyilatkozatát, aki 1952-es lemondásakor már 15 éve volt presbiter. Azt írja, hogy a gyűlések a személyeskedés színterévé váltak, ahol „bosszúálló ellenségeskedés" ütötte fel a fejét, és többé már „nem az Egyház ügyeinek előnyös intézése a fő cél, hanem a személyeskedés, bosszúállás még akkor is, ha az Egyház látja kárát annak." Némelyek még „attól sem riadnak vissza, hogy az egyes presbiterek magánéletébe belekössenek, különféle rágalmakkal illessék alaptalanul." Ezek következtében a helyzet annyira rossz volt, hogy „sok jó érzésű presbiter vagy egyáltalán nem jön gyűlésre, vagy félve jön el, hogy a bosszúálló ellenség mivel fog ismét előállani."

31 A csökkent hatékonyságú, foghíjas presbitérium végrehajtotta az apparátus utasításait. 1953 nyaráról egy olyan feljegyzést találtam, amelyet a katolikus és református gyülekezet vezetősége közösen adott ki, mely szerint a sürgős mezőgazdasági munkára 27 A Megyaszói Református Egyház Irattára, IX. kötet: Keresztelési Anyakönyvek 1899-1957, 206-281. 28 A Megyaszói Református Egyház Irattára, X. kötet Házassági Anyakönyvek 1912-től, 49-86. 29 A Megyaszói Református Egyház Irattára, XII. kötet Konfirmációi Anyakönyvek 1806-tól, 526-544. 3(1 A Megyaszói Református Egyház Irattára, Gyülekezeti iratok, 1952. március 31. 31 A Megyaszói Református Egyház Irattára, Gyülekezeti iratok, Bajusz Imre, Lemondás a presbiteri tisztről, 1952. február 16. 670