A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

KÖZLEMÉNYEK - Boros László: Tokaj 1573-ból való urbárium szerinti rendtartása

Más településre áruért való fuvarozásra azonban nem kötelezte a földesúr a lakosságot. A földesúr kocsmájából ha kifogyott a bor, a pótlása az udvarbíró feladata volt. „Mikor pedigh az föles Ur korcsomaia megh fogiatkozot bor nélkül, masuva vidékben, nem mentőnk korczomara való bor keresni, hanem az Udvarbíró dolga volt az földes Uronknak vasarlani mind bort, mind pedigh egiebet, az mi az földes Úr szükségére való kevantatot." A réteken sem voltak kötelesek a földesúrnak kaszálni, szénát hordani a város lakói. „Az földes Ur szamara soha mi nem kaszaltonk és szenat sem hordottonk, hanem az korcsoman el keölt Boroknak hordóit tartoztonk az vízre ala vinni." Tehát a város lakói a földesúrnak csak a szőlőjében és pincéjében voltak kötelesek dolgozni, jelezve ezzel is a szőlő és a bor kiváltságos helyzetét Tokaj gazdaságában. Figyelemre méltó, hogy a földesúr kocsmájában megvásárolt bor egy részét vízi úton szállíthatták el Tokajból. A Tiszán csak az alföldi városokba szállíthattak bort. A szekereken való borszállításról nem tesz említést a rendtartás. Kocsmával nemcsak a földesúr rendelkezett, nemcsak ő árulhatott bort, hanem más is. Persze szigorú szabályok szerint. „Az mi varosonkban szabad az kössegnek Szentt Mihály napiatol fogva Nagy karaczon napigh árulni korczoman bort, annak utána az földes Ur szamara árulnak. Ha pedigh valamely bort Nagykaratczon eleött találnak ki kezdeni es hamar el nem fogyna szabad ki adni az után cegenekül. Valamenij bort pedigh az közsegh ki kezd korczomara, elsőben az feö bironak ez mi varosokon akármiféle rendbeli ember légien, kóstolót kel vinni, az Biro megh kostollia, es az mit erdemei, azon hadgia kezdeni, az Biro hirenekül senki korczomat nem kezdhet, ha pedigh Biro hirenekül árul bort, az Biro megh bünteti illendeö büntetessél; Az ki pedigh bort akar árulni, tehát minden hordó borbul az Bironak egy egy pint borral tartozik, az kóstoló bor nélkül." A szőlő nagy értéket képviselt, ezért fogadott szőlőpásztorok őrizték, amelyet ugyancsak szigorúan leírtak, szabályoztak „Az szőlőknek örizetében való rend tartas"ban. Az a szőlősgazda vagy vincellér (már az is volt aló. században), aki szőlőpásztort fogadott a maga, vagy ura szőlőjébe, az Szent Lőrinc napjától kezdve alkalmazta azt, s heti bért fizetett neki, amely összege tizenkét és tizenhat pénz között volt megállapítva. Meg volt határozva a szőlőpásztor mozgási területe is. Nem járhatta be az egész szőlőhegyet, hanem csak „az harmad szomszéd szeöleigh" járhatott, mert ha azon túl találta a kerülő, vagy más szőlősgazda, akkor a bíró egy forintra büntette az elkóborló szőlőpásztort. A szőlőpásztornak „derék" fizetése volt, ezért „semmifele gyümölcsöt" haza nem vihetett. A szőlőhegyet hivatalosan hat városi szolga (kerülő) őrizte. Ezek „semminemű dezmaval nem tartoznak, az földes Ur dolgatol is es minden munkatol üressek." A rendtartás szigorúan szabályozta a szüret rendjét, lebonyolítását. A leszüretelt szőlőt kádakba gyűjtötték össze és szekereken szállították a préselő- (taposó-) helyekre. Ha a szüret helyén, a szőlőhegyen megtelt egy kád szőlővel, akkor „keöböl" bort jegyeztek fel. Taposás (nyomtatás) után a szín bort „czeber es keöbeöl számra be írjak, valameniszer az Dezsma haz eleiben bort es törkölyt hoz be." A törkölyt „szekeres kádakban" bemutatták a dézsmásnak. Ha azonban valaki kinyomtatott törkölyéhez kétsége támadt a dézsmának, akkor „az varos szolgaia fel hagh az szekérre es egy szöleö karót vagy palczát ala nyom az kádban, es ha az teörkeöly alat nyomatlan szeöleö találtatik, az Dezmasnak megh mondgia, es az Dezmas újonnan meg nyomatia." Azaz nem lehetett csalni, minden csepp borral (musttal) el kellett számolni. 629