A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

Vass Tibor: Anekdoták és történetek az ózdi gyár dolgozóinak életéből

14. A kávé Az esemény színhelye: a tornaijai honvéd kaszárnya, Csépányi Bárdos Emil hódoscsépányi lakása és somsály-bányatelepi hentesüzlet. Résztvevői: Özvegy Csépányi Bárdos Emiiné, a két elhárító tiszt és Kürthi Kálmán somsályi hentes. A finomhengerműi kikészítőüzem egyik nagycsoportjának volt vezetője Csépányi Bárdos Emil, aki az édesanyjával lakott Hódoscsépányon. Az 1930-as évek végén a fiatalembert behívták Tornaijára katonának. A bevonulás után nem sokkal a katonaság konyhájának raktárából nagy mennyiségű szemes babkávé titokzatos módon eltűnt. A szakácsok jelentése után a századparancsnok a két elhárító tisztet bízta meg az eset kiderítésével. A nyomozást elindították, s az elhárítok első dolga a levelezés ellenőrzése volt. Ennek során rábukkantak egy nyílt levelezőlapon írt pár sorra, melyben kérdi Csépányi Bárdos Emil honvédet édesanyja, hogy „Mi legyen a „Kávéval"? Ugyanis az történt, hogy a magára maradt öreg néninek már nem volt ereje tehenét tovább gondozni: etetni, itatni, almot szórni alá, pedig a tehén máivalóságos családtagnak számított. Megesett rajta az öreg szíve, így megkérdezte fiát, hát a „Kávéval" mi legyen, mivel egymás között így emlegették. A kávéügyön buzgólkodó két elhárító tiszt „szimatot" fogott, azt hitték, hogy „sínen" vannak. Elolvasták a feladó nevét: Özvegy Csépányi Bárdos Emiiné, Hódoscsépány. Az egyik napon katonai autó állt meg a hódoscsépányi kis parasztház előtt. A két nyomozótiszt belépett a lakásba, özv. Csépányinét kereste. Én vagyok lelkem - szólt a néni. Kávéügyben keressük - mondja az egyik tiszt a bemutatkozás után. - Jaj lelkem, már elkéstek, mert a Kávét eladtam. - Kinek adta el és mennyiért? - kérdi a tiszt, felemelő hangon. A néni félénken mondja: hatszázért, hatszáz pengőért. A két nyomozótiszt egymásra nézett. Elismerően vették tudomásul, hogy biztos a siker. Megelégedve tekintettek össze, hogy helyes nyomon járnak. Hangosan kérdi az egyik tiszt: „Kinek adta nénikém?" Az öregasszony félénken néz. Megijed. Rosszat sejt a fiával kapcsolatban. Az erélyes hangra szinte susogva mondja, hogy Kürthi úrnak. Ki az, mi az! - türelmetlenül kérdi a másik tiszt. Somsály-bányatelepen lakik, Kürthi Kálmánnak hívják. Odamegyünk, és maga is velünk jön! - mondották mindketten egyszerre. A katonai jármű hamarosan a Kürthi-lakás előtt állt meg. Első és erélyes kérdésük az volt: „Hol van a kávé?" Kürthi Kálmán 50 éven jóval túl lévő, szimpatikus megjelenésű, felfelé kunkorodó nagybajszú bácsi, aki enyhén mosolyogva felelte: „Kimértem!" - „Kimérte?" - kérdőn felkiált a tiszt. Kürthi mosolyogva mondja: igen, csak ez maradt meg belőle - és egy faállványra mutatott, ahol a „Kávé" tehén bőre száradt. (Kürthi Kálmán a somsály-bányatelepi rimái hentesember volt.)

14 15. Farokakasztás, sarkantyúfestés és egyéb derűs esetek Az esemény színhelye: a gyár egész területe. Alkalmazták valamennyi üzemrészben. Az 1940 előtti években a termelés szervezettsége, illetve a termelő berendezések kapacitásának összehangoltsága nem volt oly mértékű, hogy folyamatos termelést biztosított volna. A hengerművekben pl. kieső időt jelentett a melegítőkemencék kisebb kapacitása a hengersorokénál, így 10-30 perces melegítési szünetek keletkeztek a gyártási folyamatban. Ilyenkor, ha minden egyéb munkát már elvégeztek, a dolgozók csoportokba gyűlve beszélgettek, vicceltek, ugratták, kifigurázták egymást. Különösen nagy derültséget okozott, ha úgy sikerült valamelyik társukat kifigurázni, hogy az mindjárt nem vette észre és nem is tudta mire vélni, min mulatnak olyan jól társai. Ilyen kifigurázás volt a farokakasztás. Kéztörlő csepűből farkat csináltak, amit azután kis dróthoroggal észrevétlenül akasztottak hátulról valamelyik társuk nadrágjára. Ha ez sikerült, az gyanútlanul „járt-kelt" a farokkal, amin a többiek mindaddig mulattak, míg észre nem vette, illetve rá nem jött, hogy ő a nevetség tárgya. Másik ilyen kifigurázás volt a sarkantyúfestés. Kohászati üzemek területén több helyen használtak fehér festéket írásra vagy jelzésre. De jó volt a móka céljára egyéb világos festék, sőt a mész is, ami szintén használatos a kohászatban. A dolgozók lócákon ülve pihentek a kiesett idők14 Közreadta: Kovács Antal. Ózd, 1975. 575