A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

Vass Tibor: Anekdoták és történetek az ózdi gyár dolgozóinak életéből

10. Megverlek, mint a pengős malacot Az esemény színhelye: az ózdi disznóvásártér, valamint Csutor János hódoscsépányi lakása. Résztvevők: Csutor János hengerész és munkatársai, valamint a hengerész felesége. A naponta bejárókkal több érdekes eset történt. Ezek közé tartozik Csutor János is. A történet a dekonjunktúra idején esett meg, 1931-ben. A megrendelések hiánya miatt a hengermüvek csökkentett időben termeltek. Az egyik héten a Durvahengermű üzemelt, a másik héten pedig a Finomhengermű. Az egyik ilyen hét péntek éjszakáján a Finomhengermű finomsorán dolgozott történetünk hőse: Csutor János. Alacsony termetű, kissé gyors beszédű, idős ember volt. Hódoscsépányi lakos, aki gyalog járt be annak idején munkahelyére. Beosztása: első átvető, a hengersor mellső oldalán. A szóban forgó időben, a szombatra virradó reggel - fáradsága ellenére - munkatársai rábeszélték, hogy műszak végeztével menjenek ki a disznóvásártérre szétnézni, tájékozódni az árak iránt. E pénztelen időben sokkal nagyobb volt a kínálat, mint a kereslet. Ezért meglehetősen olcsón lehetett malacot venni. A vételszándék nélküli nézelődés, ténfergés alkalmával mellészegődött egy domaházi gazda eladásra hozott satnya, koszos malackája és bakancsát nyalogatta. Kezes jószágnak bizonyult, mert nem tágított mellőle, mintha régi ismerősök lennének. Még jobban derültek, amikor távozáskor utána szaladt és ezzel fejezte ki ragaszkodását. Ennek láttán mellélépett a malac gazdája: - Hallja-c Apám, vegye meg ezt a malacot! Olcsón megszámítom. - Nem akarok én venni, csak nézelődök. Közben sikertelenül hessegette maga mellől a malacot. Majd gondolt egyet. Tudja, mit mondok gazduram? Ha ideadja annyi pénzért amennyi a zsebemben van, megveszem! - Egye fene, rendben van, felelte rövid gondolkozás után. Kezet rá! Áll az alku. Az öreg Csutor előkotorászott lajbija zsebéből egy pengőt és a meglepődött gazdának markába nyomta. Az forgatta, nézegette, majd így szólt: „Ez így nagyon olcsó lenne, keressen még hozzá egy-két pengőt a zsebében!" Honnan ha nincs, válaszolta Csutor János egykedvűen. A párbeszédbe beleszóltak munkatársai is, akik tanúi voltak a furcsa vásárnak. „Ez a göthös malac egy pengőnél nem ér többet!" - „Jó lesz, ha hazáig elbír gyalog menni!" Közben a domaháziak már készültek haza és sürgették a malac gazdáját, aki előzőleg eladott már vagy nyolc malacot. Beletörődött, hogy a kilencedik malac ára csak vigaszdíj lett. Tréfálkozó munkatársaival és a malac társaságában hazafelé indultak Hódoscsépány felé. A malac mint hűséges kutya, ballagott mellette. Haza is érkeztek szerencsésen. Otthon azonban elszabadult a pokol, amint kardoskodó felesége meglátta a megszaporodott állatállományuk legújabb, egyúttal legfiatalabb tagját. „Vidd a fenébe azt a koszos, göthös jószágot!" Szavának nyomatékot adva, kivezette az ólból, és nem engedte a többiekkel elvegyülni. Ráadásul minden alkalmat felhasznált arra, hogy a szerencsétlen jószágot megverje. Szegény öreg megbánta elhamarkodott tettét, főleg azért is, mert az olcsón szerzett, hitvány malackája felesége céltáblája lett. Hogy annak sorsán javítson, kényelmes fekhelyet készített neki a lomtár egyik elkerített zugába és megkülönböztetett bánásmódban részesítette. Az ételmaradék javát, gyakran ebédjének egy részét védencének juttatta. Külön ólat épített neki kifutóval. A jó koszt, az ápolás, kefélgetés megtette hatását. Szőre megfényesedett. Kezdett kigömbölyödni, az öreg legnagyobb örömére. Ennek láttán elszállt a gazdaasszony haragja is. Tetszését nem fejezte ki ugyan, de beszüntette a szegény pára minden ok nélküli verését. Ennek láttán elégedett lett Csutor bácsi és örömmel újságolta munkatársainak a változást, ami a malac gyarapodásában és felesége magatartásának kedvező alakulásában nyilvánult meg. Munkatársai is megnyugvással vették tudomásul a „pengős malac" sorsának jobbrafordulását, amit állandóan figyelemmel kísértek az öreg információi alapján. Közben a többiektől elkülönített malac tovább fejlődött, gömbölyödött. Szerencsésen túlélte azt a sertésvészt is, mely az állományt megtizedelte. Csutor néni teljesen megbékélve vette a továbbiakban gondozás alá a már hízónak nevezhető állatot, amit az azzal hálált meg, hogy a gazda szemét gyönyörködtető hízóvá kerekedett és megtöltötte a Csutor néni zsírosbödönjeit. A gyárban pedig a Csutor bácsi munkatársai jóízűen falatoztak, a sok verést kapott „pengős malac"-ból készített kóstolóból, amivel öreg munkatársuk megvendégelte őket. A verés fogalmát 572