A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

Vass Tibor: Anekdoták és történetek az ózdi gyár dolgozóinak életéből

intelligenciából összetevődő - hívők, körülbelül 40-50 főből álló csoportja állt és vezényszóra megindult, a kötelet húzva. A harang megemelkedett, amit az ácsok egy másik kötél segítségével igyekeztek a faltól távol tartani. Mivel a kötelet húzó hívőkkel taktikai megbeszélést nem tartottak, bekövetkezett a baj, melynek elkerülésére olyan gondosan felkészültek. A harang megtett útjának körülbelül a felén - az erőteljesebb húzás következtében, - az ácsok minden igyekezete ellenére ­meglendült, a falhoz ütődött és körülbelül egy fél négyzetméternyi vakolat arról levált. Ennek láttára az öreg Bóna János dühbe gurult. Mindenről megfeledkezve, harsogó hangon „...hogy a szentséges római pápa..." kezdetű, nyomdafestéket nem tűrő, hosszú káromkodással fejezte ki a nagy papi sereglettel körülvett püspök és a nagy tömegű hívők előtt a nemtetszését. A szertartásnak ily módon való kiegészítése nagy megrökönyödést váltott ki. De az öreg, mintha mi sem történt volna, végezte tovább munkáját. Hasonló munkák végzéséhez viszont a későbbiek során sohasem jelölték ki. 5 6. Aki hasra esett a gyárigazgató előtt Az esemény színhelye: a Gyár úton lévő „Nagyiroda" épülete, ahol a gyárigazgató szobája volt berendezve. Résztvevők: Faragó Gyula gyárigazgató, és ifj. Búron József. Amikor Ózdon még nem volt középiskola, a putnoki Polgári Iskolába járt be az ózdi tanuló­ifjúság egy része. A hajnali vonattal mentek, és késő délután jöttek vissza. Kívülük nagyon sok volt a magántanuló, akik csak vizsgázni jártak be évenként, illetve félévenként. 1926-ban - az országban elsőként - a „Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt." elemi iskolái­ban bevezették a nyolcosztályos oktatást, így Ózdon is. A nyolc elemit elvégzett gyerekek túlnyo­mó többsége az iskolai minősítés alapján a gyárban kapott alkalmazást. Ennek elosztása üzem- és munkahelyenként az igények és az iskolai minősítés alapján történt. A gyár akkori igazgatója Faragó Gyula, nem vette jó néven, ha valaki Putnokra járatta gye­rekét polgári iskolába. Volt rá eset, hogy ezeknek a gyárba való felvételét meg is tagadta. Nagyon sokan úgy fogtak ki az igazgatón, hogy a négy polgári elvégzése után beiratkoztak a gyártelepi elemi iskola nyolcadik osztályába, melynek elvégeztével simán ment a felvételük a gyárba. Egy ilyen négy polgárit végzett gyerek volt Búron József, egy népes család legidősebb fia is, akinek édesapját az igazgató több ízben mereven elutasította fia felvételi kérelmével. „Ha a maga fiának nem felel meg a nyolc elemis végzettség, keressen helyet máshol!" Mivel az ifj. Búron József szeretett volna a család kevés jövedelméhez keresetével hozzájárulni, bátorságot merítve, kihallgatásra jelentkezett az igazgatónál. Az igazgató minden hét szerdáján délután 4-6 óráig tartott kihallgatást. A kihallgatásra vá­rók sorban álltak az igazgató ajtaja előtti folyosón. Ez az ajtó csak kihallgatások alkalmával volt nyitva. Egyébként a titkár szobájából nyíló ajtón közlekedtek. A gyár egyetlen hivatali helyiségének padlója volt szőnyeggel borított, s ez az igazgatóé volt. A titkár és a mellette levő expedíció (levelezés) szobái barna linóleummal borítottak. (Min­den más hivatali helyiség, az üzemfőnököket is beleértve hajópadlós. Ezeket hetenként súrolták.) Hogy a szőnyeget kíméljék a sártól, portól, a kihallgatások alkalmával az ajtó és az íróasztal közötti távolságot linóleummal borították. Megkezdődött a kihallgatás. A várakozók túlnyomó részének kérelme lakás iránti volt. Ezek elintézése rövid ideig tartott, mivel egyetlen szóból állt a válasz: „nincs", vagy „előjegyzem, utá­nanézek". Ahogy fogyott a várakozók sora, úgy nőtt a soron következők izgalma. Ifj. Búron Jó­zsefnek is, aki 14 éves gyerek létére még sohasem állt a „nagy úr" előtt. Az igazgatónak az volt a szokása, hogy a kihallgatás ideje alatt dolgozott. Főképp leveleket olvasott, vagy aláírt. Ha eljött a sötétedés ideje, csak a tejüveg ernyőjü asztali lámpa világított. Ezért a szobában hangulatvilágítás uralkodott. így került sor ifjú hősünkre, aki szülei tudta nélkül, saját erejéből szerette volna a csatát megnyerni. Amint belépett, az igazgató az asztal fölé hajolva írt. Fel sem nézett. A tar feje világí­tott a gyér fényben. Hangos köszönés után, mint akit hipnotizálnak az igazgatóról le sem vette szemét, indult annak asztala felé. Nem nézett a lába elé, így a két darabból összerakott linóleum 5 Közreadta: Bogyó János. Ózd, 1973. 569

Next

/
Thumbnails
Contents