A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

Szilágyi Miklós: Gyűjtői naplófeljegyzések Zemplén megyei faluközösségekről – 1961-1962

nehézséget jelentett a községnek. A vételkor ki kellett fizetni a vételár felét. Ezt jórészt bankból vették fel, csak így tudtak fizetni. Évtizedig kellett fizetni a kamatokat. Ez jelentette a tulajdonképpeni közbirtokot, azt értik rajta, ha közbirtokról beszélnek. A használat sajátos kettősséget mutat: a legelő közös, oda bárki hajthat jószágot, az erdő kezelése is közös, a jogot nyílhúzás alapján állapítják meg: az álló fára húznak nyilat. A fát már ki-ki maga termeli ki, itt már nem érvényesül közös tevékenység. A legelőhasználat mellett természetesen igen nagy jelentősége van a fa-haszonnak is. A mezőgazdasági termények jórészt a megélhetéshez sem elegendőek, sokszor a kenyeret is a fa árából szerzik be. Adót pedig csak a fa árából tudnak fizetni. A szénégetés nem lehet magyar foglalkozás. A legidősebbek arra emlékeznek, hogy a múlt században, a század elején Sáros megyei tótok jártak ide szenet égetni, a falubeliek tőlük tanulgatták. Égettek egy-két miiével, de nem gyakorolták rendszeresen. Újabban (kb. a '10-es, '20-as években) már a hutások

4 égettek a község határában, tőlük látták. Voltak olyanok, akik önállóan is hozzáfogtak, a tanultakat hasznosítva. Egy ember lehet (Hegedűs István), aki a hutai apósától tanulva a mesterséget, rendszeresen szénégetéssel foglalkozott. Más falubeliek csak egy-két miiével égettek, de rendszerint nem vállalkozó minőségben. A farsangfark hagyományos búcsúztatása a pustyena.

48 Régen, amikor a lányok még fonóba jártak,

49 a fonóbeli élethez tartozott ez is: a lányok fánkot sütöttek a fonóházba mindenki által elvitt lisztből és egyéb hozzávalóból, a fiúk bort vittek, s együtt mulattak, táncoltak. A néhány háznál megtartott pustyenát, farsang-búcsúztatást ma már az egészen fiatalok, az iskolás gyerekek tartják a fenti formában: egy-egy háznál összejönnek és „mulatoznak". (Az iskolaigazgató szerint valóban mulatnak, be is rúgnak; az egyik szülő azt mondta, hogy teás bort adnak a fiúknak.) A gyerekek pustyenázásán kívül is fontos eszem-iszom alkalom farsangfarka. A felnőttek is összejárnak (házasok is), és a közösen vitt ételből-italból mulatoznak, szórakoznak. Most, éppen farsangfarkkor lévén itt, megfigyeltük a pustyenázás mai formáját. A helyi önkéntes rendőr „szakasz" - 7 ember - bált rendezett, ezt „látogattuk" meg. A bált az iskola termében rendezték. A terem melletti irodában volt a bál-rendezőség tartózkodási helye, ahol összejöttek iszogatni. A rendezők közösen vettek 40 liter bort (Simáról) és fasírtot sütöttek. Kerültek-fordultak, s betértek egy-egy pohár borra, egy kis harapnivalóra maguk is, feleségük, „jóemberük" is. Kedvesen, nagy vendégszeretettel invitáltak minket is enni-inni. A rendezés tehát egy társadalmi szerv feladata, de a kis közösség úgy tevékenykedik (ahogy mondják), mint a régi bálgazdák. Zenészeket Göncről hozattak, heten jöttek el, fejenként 100 forintért. (Éjszaka tányéroztak is, de ez a falubeliek szerint nem szokásos.) Amikor megérkeztek, kb. 4 óra tájban, az egyik rendező elvitte haza, és megvacsoráztatta őket, majd az éjszaka folyamán még egy alkalommal elmentek vacsorázni, reggel pedig ismét az egyik rendezőhöz reggelizni. A zenészeknek az etetése, vacsoráztatása, reggeliztetése hagyományos. 4 Azaz: Háromhuta szlovák (vagy szlovák származású) lakói. 48 Niedennüller P., 1981a. 226-227. vázlatosan - és a múlt időbe utalva - ismertette a farsangi szokásokat, az 1960-1970-as években jellemző volt formákról nem szólt a tanulmányában. 49 A fonókról és második világháború utáni jelentőség-vesztésükről 1. Flórián M., 1966. 166. 560