A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

Szilágyi Miklós: Gyűjtői naplófeljegyzések Zemplén megyei faluközösségekről – 1961-1962

Árka Lehangoló. Szubjektív okai nem lehettek a lelkemre települő depressziónak: az idő kellemes volt, a séta nagyon jólesett, s amikor beléptünk a faluba, megcsapott valami szomorú halál-hangulat. Még nem is beszélgettünk senkivel, s máris éreztem, hogy teljesen más faluban járok, mint az eddigiek. A külső kép is más: alig látni csűrt, ami van, az is szakadozott, omladozó. Az utcán járó emberek fáradtak, lehangoltak. Árka termelőszövetkezeti község. Ez az első évük. A szervezésnél valami végzetes hiba történt. Az emberekből kiölték a lelket. A munka nem megy. Csak az öregek léptek be meg a betegek. Talán tizennégy felnőtt, egészséges ember lehet a faluban. A többiek? Erdőgazdaságban dolgoznak, városbajárnak. A szövetkezet létrehozásának mind a szubjektív, mind az objektív feltételei hiányoztak. Az emberek jóval „sötétebbek", mint Magyarország más területein, eddig is nagyfokú volt az elvándorlás, kétlakiság, s nem volt meg - távolról sem - a közös gazdálkodás gazdasági alapja. Árkának pedig példát kellene szolgáltatni. Baskó, Mogyoróska, Regéc, a Huták elsősorban Árkára néz. S mit lát? Tizenhárom forintot terveztek egy munkaegységre. Egy család három tagja öt hónapi előlegképpen 250 forintot kapott - pedig dolgoztak. Most katonák segítenek. A téesz harminc forintos munkaegységgel köteles kifizetni őket - s a tagoknak csak tizenhárom forintot fizethet. Huszonnyolc deka árpát terveztek egy munkaegységre. Az irányítás sem lehet jó. A vezetők tapasztalatlanok. Vajon tud minderről a megyei vezetőség? Látniuk kell, hogy Árkának kulcshelyzete van. Ezen a községen múlik, hogy a még egyéni négy-öt faluban merre dől a szövetkezés ügye. Most az látszik, hogy dől. És semmiképpen sem pozitív irányba. Nem arról van szó, hogy előbb teremtsünk gazdasági alapot, s azután hozzuk létre a szövetkezetet az Árkához hasonló hegyi falukban. Ezzel sem sokat használnánk. A gondolatot érleljük meg. Készítsük elő a talajt a magnak. Ne riasszuk el előre az embereket. Ne tegyük lelki beteggé őket. Nem annyira az egyéni élet elvesztése fáj nekik, mint a jelenlegi élet siralmas volta. Aláírással nem lehet termelőszövetkezetet létrehozni. Csak az öregek írtak alá, a fiatalok másutt vállaltak munkát. Ha segítünk, ne a dolgozó tagokat sújtsuk vele, mint a katonák nyújtotta segítségnél mutatkozik. Legyen az tényleges segítség. Az emberek nem tudnak másról beszélni, mint jelen életükről. Fásultak, máról holnapra élnek. Maguk teszik fel a kérdést: mi lesz jövőre, amikor a több-kevesebb tartalék elfogy? Baskó Szegény falu. A külső kép ezt nem mutatja eléggé. A házak nem szegényesebbek, nem archaikusabbak, mint a most megismert hegyi falvakban. A hegyek azonban jobban szorítják, a termőföld kevés, legelő csak az erdőben van. Az utcák piszkosabbak, rendetlenebbek, mint Mogyoróskán, a köves kietlenség Fonyhoz teszi hasonlóvá. A lakó- és gazdasági épületek elhelyezésében nincs szabályszerűség, de így is kivehető az az elv (ami pl. Regécen általános), hogy a lakóépület a kaputól jobb kéz felé található (a belépő szempontjából), a kapuval szemben helyezkedik el a csűr. (Ez az elv nagyon logikus, nincs mit csodálkozni rajta: a kapun bejövő szekérnek egyenes úton kell végighaladnia az udvaron.) 554