A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

Bodnár Mónika: A magyarországi Gömör kézművessége

7. kép. Hímestojások (Hárskúti Imréné munkái) 8. Hímestojások A tojás az új élet, az újjászületés jelképe, a húsvéti locsolkodás legelterjedtebb szimbóluma. A leányok a locsolkodó fiúknak hagyományosan írozott tojással kedveskedtek. Ez úgy készült, hogy a különböző motívumokat olvasztott méhviasszal vitték fel a tojás felületére. Kánon megőrizték ennek eszközét, a gicét, a többi faluban egy pálcika (gyufa, fogpiszkáló) segítségével teszik ugyanezt. A gicével hosszabb, folyamatos vonalakat lehet húzni, míg a pálcikával csak rövid vonalkákból, pöttyökből állhat a motívum. Mikor készen voltak az írozással, festőlébe tették a tojást, ami hagyományosan általában vöröshagyma héjának a főzetéből, esetleg más természetes, növényi színezékből készült. A festék megszínezte a tojás héját, kivéve ott, ahol viasz érte, vagyis a motívum tojáshéj színű maradt. A második világháborút megelőző években általánosan elterjedt volt a hímestojáskészítés a vizsgált térség falvaiban, de mára sok helyen már szinte emléke sem él. Legtovább Kánóban, Trizsben, Aggteleken és Ragályban maradt fenn a szokás. A kánói tojásírók közül említsük meg Nagy Jánosné nevét, aki az archaikus elemeket magában hordozó mintakincset Máté Józsefnétól tanulta, s igyekezett azt átadni a fiatalabb nemzedékeknek. A legművészibb kivitelezésű tojásokat a ragályi Hárskúti Imréné készítette, aki ilyen irányú tehetségét édesanyjától örökölte. A tőle tanult mintákat saját ízlésének megfelelően továbbfejlesztette, leginkább a virágos mintákat kedvelte. Mint már az előzőekben is volt róla szó, a motívumok jelentéssel bírtak, hasonlóan, mint a textildíszítések vagy fej fafaragások esetében. Ma már kevesen vannak, akik ezt olvasni tudják. Makoldi Sándorné hímestojás-kutatásai nemcsak a készítés technikájára, 533