A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

Sümegi György: Csabai Kálmán festőművész levelesládájából

kezdek elmélkedni a történteken. Gyanútlanságom miatt valójában csak most kezdenek a húszfilléresek levánszorogni. Az ismétlődő kérdésekkel együtt: hazamehetek-e, ha „dicsőségem teljében" ilyen alattomos szennyel lehetett bemocskolni? Ezek a dolgok nem jelentéktelenek, és nem hiúság kérdése. Az erők, amik ilyen kivédhetetlenül dolgozhattak ellenem a hivatalos szimpátia legmagasabb lendületénél, akkor csukhatnak le, amikor akarnak. És az én koromban egy börtönbe csak be lehet menni, ki már hozzák a hullát. Kálmán, Te jó barátom vagy. Igazán nem teheted ki a barátodat egy olyan rizikónak, ami ellen semmi védekezés nincs. Valahogy az az érzésem, és éppen utolsó leveled olvasása után, hogy Te is gondolkozol bizonyos rejtélyeken, amik Előtted is egyre homályosabbá válnak, minél több idő telik el otthonlétem óta. A vármúzeum, a képtár, a galéria, Máger Ágnes, Tok Miklós, Végvári, Feledy, Benedek olyan csak benfentes által kibogozható csombék, amibe én 26-27 év után csak belefúlhatok. Fehér Zsuzsa, aki szimpátiájáról nyarvog állandóan, de aki jól ismerve a hátteret, soha egy szóval nem tájékoztat engem, éppen úgy bent hagy a homályban, mint P.Ö.G. vagy Supka Magda vagy bárki, aki a művészet hazai üstjében fortyog. Nézd csak a művésztelep ügyét. Magad is biztos voltál benne, hogy ez már csak adminisztratív rutin kérdése. Lám csak, egyszerre kisül, még csak nincs is. És most itt van valaki, aki még jól ismerve a körülményeket is tántorog, mert a természetem idegen az ilyen természetű területen. Itt vagyok, aki abban a hitben nevelődtem, hogy becsületes ember nyugodtan élhet, mert a társadalom megvédi a csibészek ellen. És most kisül, hogy csak a csibész számíthat a társadalom védelmére. A becsületesnek úgy kell harcolni, mintha a vadonban élne, ahol csak a vadak vannak megvédve a körülményekben. Mondjuk, hogy ez általános törvény. Akkor is, én 27 éve egy más természetű dzsungel törvényeit ismerem. Ez világos, ugye? Beszélj egyszer ebben az elgondolásban Bárczival, meglátod egyszer csak ő is meghökken. Igen. Szalayt meghívta a város, dédelgettük Tapolcán és Miskolcon, csak a tehetségét nem tudtuk megvédeni a csibészek ellen. Ugye, így van ez, Kálmán? No elég is ennyi. Az év még mindig elég új, még mindig lehet boldog is. Kívánom is Nektek. Igazán megérdemlitek. Kézcsók, ölelés Lajos Juci címe Mrs. Lajos Szalay 255 West 98 th.St. APT. 2A. New York, N.Y. 10025 U.S.A. 8. Szalay Lajos Csabai Kálmánnak New York, 1973. május 6. Kedves Kálmán, Válaszom ugyan késhetne hanyagság miatt is, hiszen elég rossz levélíró vagyok, de most mégis azért hallgattam ennyi ideig, mert nyári tervezgetésünkkel kapcsolatban értesülésre vártam. Sajnos, most már biztos, hogy Amerika nem fizeti ki a nyugdíjakat Magyarországra. Mi pedig a rendszeresen érkező dollárok nélkül nem tudnánk megoldani otthoni életünket. Ezért olyan helyen kell kikötnünk, ahová megkaphatjuk a pénzünket; Ausztriára vagy Spanyolországra gondolunk. Ez utóbbit a már ismert nyelv és a vénasszonyok-nyaránál nem hűvösebb tél, Ausztriát viszont Magyarországgal való szomszédsága ajánlja. De bárhol is telepednénk le, a nyári hónapokat minden évben otthon töltenénk, ha ezt a hazai hatóságok megengedik. Két évi párisi tartózkodásom és az ismételt magyarországi látogatások elidegenítettek New Yorktól, amit egyébként sem tudtam megszokni soha. És most már a szakma szempontjából is érdektelenné kezd válni, mert alighogy átvette az irányítást a párisi iskolától, a new yorki iskola is összeomlott. 469