A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

Pirint Andrea: Szontagh Tibor (1873-1930) festőművész munkássága

Amikor Szontagh 1926-os első önálló tárlatát megrendezte, az esemény nem ment éppen zökkenőmentesen. A kiállítás helyszíne a miskolci városháza nagyterme volt, amely a Korona Szálló és a megyeháza mellett - jobb híján - az egyik leggyakoribb kiállítóhelynek számított a 20. század első évtizedeiben. A december 5-én megnyíló tárlat mindössze 10-éig állt, de - minthogy a városháza mindenekelőtt közigazgatási hivatal - e néhány napra sem volt zavartalan a látogathatóság. A városban éppen helyhatósági választások zajlottak, és alighogy megnyílt a kiállítás, a következő két napban mivel a teremre szükség volt a választási ívek összegyűjtéséhez - zárva tartott, azt követően pedig három napon keresztül összesen tizennégy óra állt rendelkezésére az érdeklődőknek, hogy Szontagh Tibor első önálló tárlatát megtekintsék, és arról vásároljanak. Jó hír a sok rossz között, hogy a tanulóifjúság számára a reggeli órák biztosítva voltak a látogatásra.

38 A tárlat sajtóvisszhangja egyébként rendkívül pozitív volt. A Magyar Jövő cikkírója igazi műértőre valló megállapításokat tesz,

39 a Reggeli Hírlap lelkes tudósítója pedig olyan egyéniségekkel von párhuzamot, mint Carriérre, Fragonard, Chardin vagy Delacroix.

40 Hasonlóan kedvező fogadtatásra talált a művész 1930-as bemutatkozása is. Ez alkalommal a Zenepalota egyik földszinti, éppen megüresedő helyiségében került megrendezésre az immár több mint két héten át, egész nap nyitva tartó gyűjteményes tárlat. Az esemény különleges volt, s egyben szomorúan ünnepélyes. A művész ekkor már nagybetegen feküdt, maga a szervezés a Lévay József Közművelődési Egyesület Képzőművészeti Szakosztályának nevéhez fűződött. A kiállítás megnyitóünnepsége igazi rangos társadalmi eseményként zajlott, melyen dr. Halmay Béla polgármester-helyettes mondott ünnepi beszédet. A tárlatról szinte mindennap hírt adó sajtó bőségesen szólt a kiállított művekről, azok témáiról, technikájáról és nívójáról, továbbá lelkesen agitált a megtekintésre, illetve vásárlásra. E sajtóhíradások egyértelműen vallanak a művész társadalmi megbecsüléséről, de vallanak arról a nehéz gazdasági helyzetről is, melybe a művész családja került. A hoszszasan betegeskedő családapa már nem volt aktív pénzkereső, s ezen az egyéni tragédián csak tovább rontott a gazdasági világválsággal való egybeesés. E körülmények ismeretében értjük meg azokat a mondatokat, amelyek az olvasók figyelmét a „szolidaritás kötelességére", ' illetve a képek alacsony árára hívják fel. „Mert arról van szó, hogy a nagybeteg festőművészt a miskolci közönségnek nem szabad elhagyni élete nehéz óráiban" - írja a sajtó,

42 s ezzel a városvezetés is egyetértett: a múzeum számára egy hámori tájképet vettek meg a tárlatról.

43 Emberközelben Az 1930-as kiállítás híradásai kiemelten szólnak a művek mögött álló művészegyéniségről, magáról az emberről is. „Soha nem tartozott a törtetők közé, mindig félreállott, mindenkor szerény volt és nem érdekelte semmi más, mint az igazi, a nagy és a 38 Reggeli Hírlap 1926. dec. 7. 5., Magyar Jövő 1926. dec. 7. 5. 39 Magyar Jövő 1926. dec. 5.11. 40 Reggeli Hírlap 1926. dec. 5. 9. 41 Reggeli Hírlap 1930. nov. 4. 11. 42 Reggeli Hírlap 1930. nov. 1. 14. 43 Hámori tájkép (olaj, vászon, 50x40 cm, J.j.l.: Szontagh, Ltsz.: 53.197.1.) A kép 1953-at követően hiánylistára került. 436