A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)
Pirint Andrea: Szontagh Tibor (1873-1930) festőművész munkássága
A család tulajdonában fennmaradt, kedvtelésből festett tájképek alapján is bizton állítható: Szontagh Tibor a természet szerelmese volt. A városi nyüzsgést hátrahagyva kutatta a megkapó tájképi látványt, legyen az szelíd ívelésű tarka mező vagy magasra törő sziklás hegycsúcs, hömpölygő folyó vagy halkan csörgedező patak partja, hóval takart erdei ösvény vagy napsütötte, virágba borult hegyoldal. E képekről ma már csak elvétve lehet tudni, hogy annak idején milyen cím alatt kerültek kiállításra; többségükről e helyen ún. szükségcímek segítségével ejtünk szót. A táj mint egyszerűnek tűnő, mégis talányos téma számos festőt kerített és kerít hatalmába. A természeti közeg művészi ábrázolása olykor az emberi lélek rezdüléseit vetíti ki, máskor misztikumot közvetít, az árkádiai táj pedig egy vágyott világot állít példaként a zűrzavaros társadalom elé. Szontagh Tibornak nem voltak ilyesfajta közlési szándékai. Természetrajongó volt, aki a szépet kereste, s azt művészi eszközökkel örökítette meg. Legszebb képeinek oldott festőisége valahol félúton jár a naturalizmus és az impresszionizmus között. Ezt a nyelvezetet érezte a leghitelesebbnek az átlelkesített valóság visszaadására, arra, hogy saját szemüvegén keresztül láttassa a természet világát. Festői felfogását kitűnően érzékelteti erdei ösvényt ábrázoló olajfestménye, melyen a látvány optikai egységét lágyan elomló, széles ecsetvonások teremtik meg. 20 A nagyvonalú előadásmód ugyanakkor halk lírával tölti meg a kompozíciót, melyben az ecsetvonások szeretetteljes simogatásokként épülnek össze (3. kép). Ugyanez a festői nagyvonalúság és hangulati tartalom jellemzi téli erdőt ábrázoló képét, melynek szinte kézzel kitapintható előteréből indulva a sűrű téli köd atmoszférája ejti rabul a tekintetet 21 (4. kép). E borongós kedélyű képek után a virágba borult természetbe visz a hegytetőről festett panorámarészlet. 22 Az impresszionisztikus könnyedséggel rögzített „virágoskert" mögött a gondosan megszerkesztett háttér egyensúlyát az egymást keresztező átlók teremtik meg (5. kép). A festő komponálókészségét mutatja az erdei tisztásra vezető kép is, melyen az előtér jobb sarkából induló, távolba vesző ösvény két oldalán a sötétzöld lombkoronák egyensúlyt teremtve keretezik a látványt 23 (6. kép). Szontagh számára a látvány komponáltsága nélkülözhetetlen művészi kellék volt. Bár tájképei mindenféle tekintetben nagy változatosságot mutatnak, jellemzőek az életműre bizonyos kedvelt sémák. Különös előszeretettel építette fel kompozícióit a kép valamelyik alsó sarkából induló, ellenkező irányba tartó, távolba vesző ív mentén. Ezt az ívet - mint ahogy előző képén is láttuk - adhatja egy erdei ösvény, máskor egy megbúvó patak, vagy - mint az életmű egyik legszebb képének esetében - egy külvárosi utca. 24 A néptelen téli utcát ábrázoló kompozíció több szempontból is figyelemreméltó alkotás. Magában foglalja az oeuvre számos erényét: a lényeglátó sűrítettséget, oldott festőiséget, intuitív hangulatiságot, kitűnő kolorisztikus képességet, de tanúságát adja a festőnek a „fényjáték" iránti - más képein is megmutatkozó - érdeklődésének is. A kép tulajdonképpeni művészi „témája" a téli napsütés, amely a fekete-fehér világba újra ragyogó színeket varázsol (7. kép). Noha eddig csupa olajfestményről esett szó, az életmű legjellemzőbb technikája az akvarell volt. A vízfestészet fogásaival a festő már a főiskolai évek alatt megismerkedhetett, talán éppen Neogrády Antal segédletével, aki 1893-tól kezdve évtizedeken keresztül 20 Erdei út (lásd: műtárgylista kat.-sz. 7.) 21 Téli erdő (lásd: mütárgylista kat.-sz. 2.) 22 Virágos hegyoldal (lásd: műtárgylista kat.-sz. 3.) 23 Erdei tisztás (lásd: mütárgylista kat.-sz. 13.) 24 Külvárosi utca télen (lásd: műtárgylista kat.-sz. 15.) 429
