A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

Goda Gertrúd: Holló Barnabás (1865-1917) élete és munkássága

újjáépült város lakossága eme szép, epikus szobormüvei tisztelgett az áldozatok és báró Wesselényi Miklós emléke előtt. (Holló mellett Ligeti Miklós vett még részt a nyílt versenyben. Egy, a műtermét bemutató fotó bizonysága szerint volt egy másik, egy kevéssé összefogottabb kompozíciós variáns is.) Ha a Széchenyi-dombormü esetében az akadémizmus, mint megfogalmazási mód jutott eszünkbe, most a legendás hős megidéztekor a drámai eseményhez alkalmazkodva romantikusnak érezzük a hangot. Minden csupa mozgás. Csak a tudatos művészi szerkesztésnek köszönhetően rendeződnek a szereplők az átlók mentén, melynek közepén a tutajt egyensúlyozó báró alakja áll. A végleges kompozíció agyagmintája 1899-re lett kész, a felavatására pedig 1905-ig kellett várakozni. Az eltelt időszak alatt egy másik Wesselényi-emlékmű pályázat is volt. Azt 1894ben írták ki, és Zilahra szólt. Ezúttal a bécsi udvar ellen agitáló ellenzék vezérét kellett szobrászilag megragadni egy nagy köztéri műben. A szónokló politikust mintázták meg terveikben a fővárosi művészek. Nem maradt meg a pályamű, de a négy résztvevő sérelmesnek tartotta, hogy a zsűri (Stróbl Alajos és Zala György) fényképfelvételek alapján hozott döntést. (Murádin Jenő: Fadrusz János 53.) Sokáig úgy tűnt, Holló elnyerheti a kivitelezést, de ekkora vállalkozásnál egy meglévő referenciamü mindennél többet nyom a latban. Fadrusz János kolozsvári Mátyás emlékműve jelentette a zilahiak számára a jogos biztonságot. Holló Barnabásnak a Wesselényi-emléktábla nem csak a további népszerűséget biztosította, hanem 1900-ban, mint kész bronz domborművet az ország delegálta a Párizsi világkiállításra, ahol ezüstéremmel (más források szerint aranyéremmel) jutalmazták. Ez a nemzetközi elismerés lett légyen az arany- vagy ezüstérem, már nagy szakmai sikernek számított! A két, bronzból készült dombormű után módja nyílt egy márványból faragott relief elkészítésére. Ennek a témája tulajdonképpen a kiegyezés. Erzsébet királyné koszorút helyez Deák Ferenc ravatalára címmel. Ez is valós eseményt ábrázol, méghozzá valós helyszínen, az MTA épületében. Divald Károly így mutatja be a müvet: „Mint köztudomású, Deák Ferencz ravatalára a palota előcsarnokában boldogult Erzsébet királynénk személyesen tett koszorút. Amikor királynénk Genfben merényletnek esett áldozatul, báró Eötvös Lóránd elnök, 1898 szeptember 9-n, gyászbeszéde kapcsán vetette föl az eszmét, hogy a királynénak a palota előcsarnokában fehér márványból domborművű emléket állítsanak s hogy ez a királynét Deák Ferencz ravatalánál ábrázolja. ... Holló Barnabás szobrászunk mintája után a művet szürkésfehér ruszkiczai márványból faragták és ... az előcsarnok (MTA) jobboldalán a középső mezőbe falazták. Az előkelő hatású, tartalmas domborművet, mely a királyné igen kifejező fejedelmi alakját a palota előcsarnokában Deák Ferencz nyitott koporsója előtt, kezében koszorúval ábrázolja 1914. november 19-én, Szent Erzsébet napján leplezték le." Talán közelebb állunk az igazsághoz, ha a művet ezúttal sem a felavatására, hanem a probléma művészi megoldásának idejére datáljuk. Minden bizonnyal 1900 körül készen volt a faragást segítő agyagminta. Az 1876-os ravatalkép mintegy modern allegória visszautal az 1867-es kiegyezésre, s melynek legendás témája megihlette Zichy Mihályt is (Magyar Nemzeti Múzeum) (Képes folyóirat 1896-98). Holló kompozíciója egyértelművé teszi: az emlék mégiscsak Erzsébet királyné tiszteletére készült, s mint ilyet egy időben nem volt elég függönnyel elfedni, az Akadémiáról Gödöllőre helyezték ki. A legutóbbi rendszerváltás óta visszakerült eredeti helyére. 1904-ben egy allegorikus dombormű-kompozíció született, ami eredetileg is egy ideiglenes műnek készült. Köhler István tüzoltószergyáros felkérésére kiállítási installációnak. Amint egy fénykép mutatja, az egész falat betöltő gipszmunka előtt Holló Bar406