A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

Hazag Ádám: Adalékok a 18. századi Magyarország cigányságának életéről a Szepes vármegyei cigányösszeírás tükrében

0,84%. Ez alapján feltételezhető, hogy a cigányság nem képviselhetett sokkal nagyobb arányszámot, ezért inkább azt feltételezném, hogy az egyes vármegyéknél szereplő arányszám közelebb áll a valósághoz, mint ha azt feltételeznénk, hogy minden 10 ván­dorló családra jutott egy letelepedett, illetve összeírt család. Az arányszámokból megál­lapítható, hogy kiemelkedő számban csak Gömör vármegyében éltek cigány családok, míg Szepes vármegyében számuk elhanyagolható. Ezek a számok azt mutatják, hogy a cigányság csupán számát tekintve nem jelenthetett volna problémát a vizsgált területe­ken, hogy mégis igen sok forrás foglalkozik velük, véleményem szerint két oknak kö­szönhető. Egyfelől az érintett területek hatóságai a rendeletek értelmében kénytelenek voltak foglalkozni az itt élő cigány családokkal, természetesen mindvégig figyelemben tartva saját érdekeiket, másfelől a cigányság sajátos életmódja, illetve a vándorló csalá­dokjelentették inkább a problémát éppen úgy, mint azt napjainkban is tapasztalhatjuk. LEVÉLTÁRI FORRÁSOK Szepes vm. lt. Közgyűlési iratok, 1768. Év, 68. fasc. 33-35. B.-A.-Z. Megyei Levéltár, IV/1501f.: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár, Borsod Miskolc mezőváros tanácsának iratai: Városgazdái számadások. B.-A.-Z. Megyei Levéltár, IV/501/b. Fs. I. Fr. 64.: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Le­véltár, Borsod Közgyűlési iratok (Acta politica) IRODALOM Bódi Zsuzsa 1992 Magyarországi cigány összeírás a 18. században. Phralipe, III. évf. 15-20. Bódi Zsuzsa (szerk.) 1994 Cigány néprajzi tanulmányok II. Mikszáth Kiadó Fraser Angus, Sir 2000 Cigányok. Osiris Kiadó Hegedűs Sándor 2000 Cigány kronológia Konsept-H Kiadó Mezey Barna (szerk.) 1986 A magyarországi cigánykérdés dokumentumokban. 1422-1985. Budapest Tóth Péter 1993 Cigányok Miskolcon a 18. század közepén, In: A Miskolci Herman Ottó Múzeum Évkönyve, XXX-XXXI. 205-215. 1994 Kóborlás és letelepedés. (A magyarországi cigányok feudalizmus kori törté­netéhez) In: Különlenyomat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár Év­könyvéből. VII. 235

Next

/
Thumbnails
Contents