A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

Gyulai Éva: Bor és kenyér II. Miskolc-toposzok az újkori utazási és honismereti irodalomban

emelkedő házak nemcsak városiak, hanem többnyire valósággal bizonyos emlékszerü modort is hajhásznak, ami különben gyakran csak ízléstelenségre vezet. A divatlapok Miskolc-képe nem sokban különbözik a honismeret és utazási irodalom leírásaitól, talán - az újság műfajának megfelelően - élesebb a kritikai hang, s nagyobb figyelmet szentelnek a felszínnek, az utcán történteknek, a társas érintkezés intézményeinek, a városkép legszembetűnőbb jeleinek. A folyóiratok cikkei alapján azonban Miskolc sem maradt le a modernizáció versenypályáján haladó magyarországi városok között, sőt egyben-másban több korabeli várost meg is előzött, elég csak a színházra, egyletekre, bérház-építkezésekre, gyáralapításokra, a pihenés polgári formáira gondolni. A miskolciak városukról Egy helység megítélése, a város arculatára vonatkozó vélemények, leírások, toposzok, közhelyek elsősorban a külső, a helységbe kívülről közeledő, a vonzásokat vagy taszításokat bizonyos időbeli vagy térbeli távolságból érzékelő idegen szűrőjén át formálódnak, de visszahatnak a város lakosaira is, sőt az ő autonóm véleményük is hozzáadódhat ezekhez. A „lakossági imázs", a helységben élő, azt „használó" közönség véleménye, érzelmei, attitűdje legalább olyan fontos egy helység arculatának vizsgálatánál, mint az idegeneké.

76 A lakosok identitástudata, lakóhelyük „vállalása", kezdeményezőkészségük, esetleges lelkesedésük szorosan összefügg azzal, hogyan ítélik meg a helyet, melyet választottak, vagy örökül kaptak. Az újkor miskolci lakosainak attitűdjét bizonyos mértékben a honismereti irodalomból, illetve a véleményeket tartalmazó speciális forrásokból is megismerhetjük. Egyik ilyen a Mária Terézia által elrendelt úrbérrendezést előkészítő 1770. évi országos felmérésre adott helyi válasz, amelyben így jellemzik Miskolc jobbágyai helységük gazdasági előnyeit: Hasznai: vagyon szép folyóvize, mellyen vágynak helyben malmok, vágynak szőllöhegyei, vagyon jó piaca, a munkás ember pénzt kereshet munkája avagy napi száma által. Káros fogyatkozásai: A határban sem tűzi, sem épületre való fa nem találtatik, hanem drága pénzen kelletik venni. 2. A víz árja gyakran teszen kárt az épületekben, rétben és vetésekben. A Miskolcról készült helyi leírások klasszikus és talán leghíresebb példája - a város neves közéleti emberének, Szrogh Sámuel ügyvédnek Miskolcnak a javai című verses propagandairata, amely a város vedutája alatt jelent meg 1800-ban, s mintegy ponyvatermékként terjeszthették a közélet színterein. A versike a Miskolcról ismert közhelyek eszenciája, minden, a város hírnevéhez hozzájárult nevezetesség szerepel benne. A természeti értékek között a jó levegő, a várost védelmező határbeli halmok, a jó kenyér, a jó bor és az azt termő hegyek (Avas, Angyal-völgy, Bábonyi bérc) sorakoznak fel, de a gazdasági előnyöket is sorolja: a városnak híres vására, nagy piaca van. Ez utóbbiak között felbukkan Miskolcnak a közvetítő kereskedelemben játszott szerepe, jelesül, hogy a hegyaljai borokat az itteni jó pincékben tárolják, mielőtt elvinnék a kereskedők Lengyelországba: E depositoriwna a hírese Hegyallyának, / Melyből az északi nemzet nektárt hord ki magának. A város mint regionális központ a vármegyei törvényszék itteni működésében manifesztálódik. Szrogh Sámuel is jellemzőnek tartja a vallási Idézi: Szendrei J., 1886-1911. IV: köt. 769. Piskóti l.-Dankó LSchupler H.-Büdy L., 1997. 66-75. TóthP., (szerk.) 1991. 156. 208