A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

Gyulai Éva: Bor és kenyér II. Miskolc-toposzok az újkori utazási és honismereti irodalomban

ló látványt nyújt. Az írónő sem hagyja említetlenül a különleges diósgyőri forrást, hiszen ez a városka egyik természeti nevezetessége: Az egyik forrásnak, amely a többitől távolabb fakad, és szintén langyos, az az érdekessége, hogy télen eltűnik, de csak Szent György napja előtt vagy után tör fel ismét; a nép a termésre jósol ebből. Ha Szent György napja előtt bújik elő, bő termés lesz, ha utána: szűk esztendőkre van kilátás.' Az „igen alkalmas fürdőként" beharangozott Tapolcára szőlőhegyek, madármeggy, vadrózsa, gyümölcsösök, virágos rétek, erdők között vezet az út Miskolcról. Az itteni forrásokat két tágas, boltozatos medencébe vezetik, de ezen közös fürdőkön kívül van négy kamrácska is, ahol kádakban lehet élvezni a meleg gyógyforrást. A közfürdők mellett gyékényből tákolt kezdetleges vetkőző-helyiségeket ír le az utazó. Általános véleménye, hogy Tapolca igen kedves hely, szép erdők övezik, és bár itt is, mint másutt, hiányzik a kényelem és nagy a rendetlenség, mégis «igen alkalmas fürdő'». Kiábrándító azonban a fürdő melletti fogadó, előtte fából készült tornác és lóistálló a miskolci vendégek lovainak: Maga az egész épület azonban olyan elhanyagolt, hogy hosszabb itttartózkodás alatt elszorulna a szívünk, ha nem örvendeztetne meg szépségével a természet

62 A fürdő melletti fogadóban csak savanyú borhoz és némi harapnivalóhoz juthat a vendég. A fürdő környéke talán jobb napokat is látott, a füvei benőtt sétányok, fák azt mutatják, hogy régebben nyilvános park lehetett itt. Az újkori utazók Miskolc-leírásai alapján a késői feudalizmus korában egy nagy hagyományú, a korabeli müveit közvélemény érdeklődésére is számot tartó mezőváros áll előttünk. Ennek a településnek a kortársak szemében számos olyan értéke mutatkozott, amely tradícióként az utókor előtt is számba jöhet. A város szép természeti környezete, városias nyüzsgése, élénksége, az idegent gyorsan befogadó szelleme, toleranciája, sokszínűsége, templomai, a balkániak egzotikus csoportja, ortodox vallásuk, előkelő otthonaik, Miskolc igazgatási intézményei, vonzó piaca, híres bora és pincéi, jó kenyere, olcsó és bő élelme, köztük a nevezetes piaci lacipecsenye, iskolái, közeli gyógyfürdői, számos fogadója és kocsmája, gazdag történeti múltja nemcsak a korban, hanem később is hozzájárulhat vonzerejéhez. Megemlékeznek a környezet látnivalóiról is, a Bükknek Európa neves vadregényes tájait idéző hegyeiről és völgyeiről, az itteni vashámorokról, üveghutákról és munkásaikról, Diósgyőr romantikus váráról, a diósgyőri fakulacsról és viseletről is. Csaba népes zsidósága szintén a környék nevezetessége. Az utazók azonban érzékenyebbek Miskolc hátrányos jelenségeire is, a piszkos mellékutcákra, a leküzdhetetlen sárra, a szennyes fogadókra, igénytelen kocsmákra, a fényűzés és szegénység ellentétére, a kulturált viselkedés, nyelvtudás hiányára, s ezek is beépülnek, sokszor kitörölhetetlenebbül a várossal kapcsolatos közhelyek, előítéletek, vélemények közül. Divatlapok, folyóiratok A honismereti irodalom részét képezik a reformkor speciális orgánumaiban, a divatlapokban, irodalmi folyóiratokban megjelent tudósítások, városrajzok, életképek. Ezek a közvéleményt formáló leírások már a 18. századi folyóiratokban is megmegjelentek, de a polgárosodás első évtizedeiben bontakozott ki igazán az érdeklődés az ország tájai, főként a városokban zajló társasélet iránt. „Ezt a felpezsdült városiasodási 60 Némcová, B. 1963. 17. 61 Uo. 17. 62 Uo. 17. 204