A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)
Gyulai Éva: Bor és kenyér II. Miskolc-toposzok az újkori utazási és honismereti irodalomban
mabb holmik sátrai állnak. A sátrak között özönlő népet hatalmas folyóhoz hasonlítja Némcová. A vásáron megforduló népek - társadalmi állás szerint változó - viseletei is megragadják. A 25 ezer lakosú város polgárai kerek kalapban, sujtásos vagy fehér gombos szűk rövid (posztó)kabátban, nadrágban és csizmában, a parasztok bő szárú vászongúnyában és gubával a vállukon járnak, de cilinderes hivatalnokot, tollas dámát, bundás ruszin papot, foltos köpenyű, sárga selyem bokrétás kalapot viselő cigány embert, fekete főkötős zsidó asszonyt is látni. A sokféleség a lakosság vallási és etnikai összetételét is jellemzi, a tömegben latin, szlovák, szerb, francia, német, magyar, zsidó és cigány beszéd hallható. A Csehországból jött idegen az üzletek névtábláin legtöbbször szláv nevet azonosít, de vannak itt németek és zsidók is, ez utóbbiak közül sokan már magyarosított névvel. A vásári forgatag, árubőség, tarkaság mellett a 19. század közepi Miskolcon a legszembetűnőbb - az újkori magyarországi városokra általánosan jellemző - utcai szenny és sár. Némcová is tudja, hogy a magyar sár világhírű, de aki még nem látta, az fogalmat sem alkothat erről magának. Az utca közepén, ahol közlekednek, mintha feneketlen sártenger lenne. A benne gázoló lovaknak sokszor a hasukig ér... Mikor azután ez a sár kiszárad, elviselhetetlen a por, a száraz sár valóságos hegyet alkot.' Az épített környezetről sem szól elismerően a Habsburg-birodalom polgárosultabb régiójából érkező idegen. Bár a térré kiszélesedő főutcát általában rendezett, kőből emelt középületek és magánházak, üzletek uralják, a mellékutcákban jószerint csak vályogházak állnak, apró (soha ki nem nyitott) ablakokkal, belül bizony semmi kényelem, semmi arány, semmi ízlés. 5 * Rendetlenek az udvarok is, ahonnan a szenny mind az utcai pocsolyákba kerül, még a döglött állatok is. Némcová - a nyugatabbra már a városi infrastruktúrához hozzátartozó - nyilvános parkokat is hiányolja. Az otthonon kívüli időtöltést, szórakozást Miskolcon főként a pincelátogatás intézménye elégíti ki. A pincesorok nemcsak a poharazgatás, társas együttlét helyszínéül szolgálnak, hanem kilátóként is, innen élvezik a miskolciak Hegyalja, a Bükk és Sajó látványát. A kellemes pincék mellett legmelegebb hangon szállásadónője otthonáról emlékezik meg a cseh asszony, ahová egy kávézásra hívták meg. A kávéivás a női társas érintkezés legjellemzőbb alkalma, formája a korabeli Miskolc felsőbb társadalmi rétegeinél. A tehetős polgári háztartás a tárgyi környezet hihetetlen gazdagságával lepi meg a vendéget, régies, nehézkes tölgy (feltehetően késő barokk, copf ízlésű) bútorok között a használati és dísztárgyak özönét, köztük igényes porcelán tálalóedényeket gyűjtött egybe a tulajdonos, aki sokféle gyümölcsből készült befőttjeivel is meglepte Némcovát, sőt gazdag éléskamrájával is elbüszkélkedett asszonyvendégének. 59 A Prágából (!) érkezett asszony elismerő leírása jelzi, hogy egy helység imázsát nemcsak a felszín, a város és utcái külső képe befolyásolja, hanem lakói rejtettebb otthonai, a családi élet intimitásának tárgyi kultúrája, életmódbeli konzekvenciái is. Az írónő Miskolcról több kirándulást tesz kísérőivel a környék nevezetességeihez, melyek közül a diósgyőri és tapolcai fürdő kihagyhatatlan helyszínei mind az ideérkező idegenek, mind a helyiek rekreációjának. A diósgyőri fürdőt meglátogatva elámul a táj szépségén, dicséri a kamarai épületeket, de a tavaszi sár (május 2-án jár Diósgyőrben) és a királyi vár romjainak szomszédságában fekvő fürdő elhanyagoltsága igencsak lehango37 Uo. 13. 58 Uo. 12. 39 Mi minden volt itt előttünk az asztalkán! Hányféle tányérka, mindegyik más és más: az egyiken édesség, a másikon befőttek! Mind igazán gyönyörű volt, az aranyozott kiscsészék, pohárkák, a selyemmel átszőtt asztalkendők és középen elhelyezve állt a háromlábú edény tejszínnel. Némcová, B. 1963. 15. 203
