A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

Gyulai Éva: Bor és kenyér II. Miskolc-toposzok az újkori utazási és honismereti irodalomban

innen Miskolc felé halad tovább úticélja, Kassa irányába. Egerből előbb a Szepessyek falujába, Négyesre érkezik, majd onnét Miskolc felé utamra eltértem. Az alföldi vidéket Harsánynál hagyja el, s a Bükk útonállásról hírhedt erdein keresztül halad tovább: Azután utamat a hegyeknek vettem, [...] Vigyázzon magára, ki itt jár, útjában! /Mind az úton, útfélen azzal rémítenek / Itt is, útonállók, hogy körülvennének. / Kik sok jámbor utast itt már megfosztottak, / Es sok tetemes kárt emiatt vallottak. A rémült vándor következő állomása Csaba: E zsidó városnak piaccán megálltam, /Se ételt, se italt itt jót nem találtam. /A zsidó étele magyarnál nem kóser, / Többet ér az óbor mindég, mint az ó ser. / Kész írásaimat itt egybepakoltam / Megettem a répát, azzal elpakoltam. A Miskolcra érő vendég a város legjellemzőbb intézményeinek a vendéglátás helyeit, fogadókat, kocsmákat találja. Két hétig mulattam Miskolc várossában, / Szálltam itt először a Három Rozséiban. /De itt is a rózsa tövisset neveié, /így megelégedtem igen hamar vele. /Mivel, hogy járt oda sok garázda vendég, /Akit én kerültem életembe mindég. A nevezetes Három Rózsa fogadóból a többi miskolci mulatóhelyre megy, előbb az avasi pincékhez, majd a mindszenti fogadóba, végül a „Fábri"-ba, amelyről előbb, magyarázatképpen ezt írja: Ez egy híres kávéház neve Miskolcon, egy kitanult főszakács bírja árendában, most a főispányi tractán süteményekből jelesen produkálta magát. A felkeresett pincekocsmák sem igényes vendéglátásukról nevezetesek: Igaz neve itt egy borháznak: Koplaló, /Szép leány lakik ott, rajta a foglaló. /Sok kocsmáros már ott leve éhhel haló, / Kását adott ennem, amelly volt kitoló. / Mindszenti utcán van a Bárány Fogadó [...] Végre mulatóban jártam a Fábriba, /Nem szeret a kutya lakni a lagziba. / Három forintokért szép Rézi és Klára, / Estvénként szívesen várnak vacsorára. / Hat forint egy személy ebéd és vacsora, / Negyven krajcárért van külön icce bora. / De azt már sokallám. Bozena Némcová (1851) Bozena Némcová cseh írónő nem a tudományos vagy hagyományos utazási céllal s éppen nem kikapcsolódás, világlátás igényével kerül 1851-ben Miskolcra, hanem családi okokból. Férjét, Josef Némec pénzügyőrt, császári tisztviselőt (Finanzwach Oberkommissar) ugyanis miskolci állomáshelyére rendelik, s felesége hosszabb időt tölt itt vele. Az írónő megfigyelései, különleges érdeklődése a népélet, társadalmi viszonyok, tájképi és életmódbeli sajátosságok iránt - műfaját tekintve cseh nyelvű misszilisekben lejegyzett, majd publicisztikaként közölt - útirajzot ihlettek, amely mind irodalmi nívóját, mind információit tekintve messze túlnő egy korabeli közép-kelet-európai feleség és háziasszony feljegyzésein. Némcová levelei az újkori miskolci utazási irodalomban is kiemelkedő helyet foglalnak el, irodalmi értékeik mellett az újkori város néprajzának, helytörténetének, művelődéstörténetének is fontos forrásul szolgálván. Az írónő - hosszú alföldi út után - Harsány felől pillantja meg a hegyek koszorúzta, a Sajó széles völgyében fekvő „Miskovec" városát, melyről a legelső tájképi benyomást a dombokra felfutó pincesorok határozzák meg: a város mintha a hegyhez volna támasztva, amelyen három sorban fehér házikók - borházak — látszanak. A városban megszálló cseh asszonyra a legmélyebb impressziókat a nyüzsgő város piaci életképei teszik a legkülönfélébb kézműipari és agrártermékekkel. A piacok, vásárok a város jó részét elfoglalják, máshol árulják a gabonát, megint máshol a faárut, a főutcán a finoDomin K.-Komáromy J.: Előszó. Némcová, B. 1963. 7-8. Némcová, B. 1963. 10. 202