A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

Gyulai Éva: Bor és kenyér II. Miskolc-toposzok az újkori utazási és honismereti irodalomban

Európában a legjobbak. Tipikus tudós utazó, akit minden érdekel, az alkotmány, politikai berendezkedés mellett leginkább a művelődés és vallás intézményei, de nem megy el érdeklődés nélkül a népélet jelenségei mellett sem. Rövid magyarországi tartózkodása alatt az útjába esett Miskolcon töltött egy éjszakát. Szerencsről érkezett ide, ahol ellátogatott a nevezetes református templomba, amely régebbi sok angliai egyháznál. Miskolcon, ahol négy vagy öt templomot számlált meg, hiába járt kísérőjével fogadóról fogadóra - legalább tíz csinos szállót talált itt -, nem kapott szállást, mivel éppen megyegyűlés volt a városban. Végül a helyi postamester fogadta be, akivel, és Egerben tanuló fivéreivel latinul társalgott. A vendéglátók megadták a tiszteletet a messziről jött egyházi férfiúnak, „nagyságod és excellenciád" megszólítással. Az angol utazó itt is megdöbben, hogy milyen elterjedt a latin nyelv Magyarországon, hiszen az egri püspök egyik szolgája urának lovat rendelt másnapra a postamesternél, folyékony latinsággal. A kimerítő beszélgetés alatt Héber megismerhette a postamesterek politikai nézeteit is: az egri diákok igen erőszakos Ausztria-ellenes nézeteket hallattak, s a postamester is kikelt a kormányzat ellen, legfőbb sérelme az volt, hogy „Magyarország királya Németföldön lakik". Panaszolták, hogy minden állami poszton, még a hadseregnél is a németajkúakat részesítik előnyben. Elegük van az osztrákokból (degustata est natio), mert tönkreteszik a magyar népet. Ez utóbbi vádnál a postamester egy utazó zsidótól szerezte be információit. De a franciákról és Napóleonról is indulattal szóltak, azt is mondták azonban, a magyarok nem szívesen bántanák a franciákat. Az angol vendégek alig fértek a postamester kicsiny házában, olyan nagy volt a zsúfoltság, hogy a kisgyereknek egy fiókban vetettek ágyat. A háziasszony csak magyarul tudott, de piros csizmás fürge szolgálójuk németül is beszélt.

51 John Paget reformkori angol utazó kényelmes miskolci szállását dicséri, mely a legkomfortosabb volt Kassától idáig, de az érzékeny emberbarát a városról mégis kellemetlen benyomásokkal távozott, hiszen állandóan hallotta a vármegyei börtön rabjainak lánccsörgését, akiket az utcákon dolgoztattak. Paget úgy véli, a szerencsésebb sorsú országokban ugyanezt a munkát szabad munkások végzik, és nem teszik közszemlére mások nyomorúságát,

52 nem tudván, hogy Miskolc a rabdolgoztatás intézményének egyik fellegvára volt a reformkorban, nemcsak az utcai munkában, hanem a manufakturális termelésben is, ennek híre messzire eljutott a korabeli Magyarországon. Az idegen utazók mellett a nemzet vándorlegényei is gyakran átutaztak a kor városain, igaz ők nem külföldi, hanem más hazai tájakkal, helységekkel vetették össze a látottakat. Bérei Farkas András 19. század eleji vándor rímfaragó, a korban divatos alkalmi versek szerzője kis kézi nyomdáját magánál tartva nemcsak írta, hanem nyomtatta is az esküvőkre, beiktatásokra és egyéb alkalmakra szóló, sokszor gúnyos, a diákköltészet nyomait magán viselő művecskéit.

53 Egyik ilyen alkalmi költeménye Miskolcon született 1810-ben Klobusiczky József főispáni beiktatása alkalmából.

54 A fényes ünnepségek és a miskolci megyeházán tartott díszebéd leírását a versben egy verses pikareszk követi, a szerzőnek Budáról Kassára történő utazása. Bérei Budáról Egerbe utazik, majd 51 The addition of two strangers to their houshold caused a good deal of inconvenience to our kind hőst; but we could not help being amused at condensibility ofwhich la r ge family is capable in a small house

s on little boy was put to bed in a drawer. The mistress knew only Magyyar, but their maid-servant, a pert láss in redboots, spoke Germán. Héber, R. 1830. I. köt. 295. 52 The continual clanking ofthe prisoners' chains, which never ceased to ring in our ears so long as we tarriied in Miskolci, has left but a disagreable impression ofthe place on our memories. Paget, J. 1850. 477. 53 Csorba Z, 1942.61-62. 54 Bérei Farkas A., 1810. 201