A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

Gyulai Éva: Bor és kenyér II. Miskolc-toposzok az újkori utazási és honismereti irodalomban

A 18. század angol utazói is gyakran felkeresték Magyarországot, s számos útleírás és levél született itteni benyomásaikról. Az angol utazási irodalomban is általános a táji szépség, változatosság és a magyaros vendégszeretet dicsérete. A 19. század első évtizedeiben pedig éppen a magyar arisztokrácia „anglomániája", a két ország közeledését szorgalmazó mozgalom csábította Magyarországra az angol utazókat, hogy tudósításukkal felkeltsék az angol közvélemény figyelmét a reformkor Magyarországára.

47 William Hunter angol utazó a 18. század utolsó éveiben utazik át Magyarországon, s benyomásait 1803-ban már meg is jelenteti Londonban. Egerből utazik Miskolcra, melyet szép, rendezett, dombok és szőlők-gyümölcsösök övezte kisvárosnak lát. Jobbára magyarok lakják, írja, akik főként szőlészettel és gyümölcstermesztéssel foglalkoznak, a nők pedig fonással. Meglepi, hogy milyen sok ősi nemesi család honos itt. Levegője tiszta és egészséges, a megélhetés pedig olcsó, de legfőbb nevezetességét az itteni hegyekbe vájt nagyszámú és igen hosszú pincének köszönheti.

48 Hunter több látnivalót fedez fel a szomszédos Diósgyőrött, ahol nemcsak Mária királynőnek, Nagy Lajos lányának várkastélyát jegyzi fel látnivalóként, illetve Mária Terézia itteni látogatásának tényét, hanem a nevezetes hosszú pincét is meglátogatja, amely a monda szerint Egerig vezet, de megemlékezik a diósgyőri meleg fürdőről is. Az itteni asszonyok viselete is feltűnik az idegennek, mivel vörös vagy fekete huszáros kordováncsizmát viselnek, amit ezen a vidéken gyártanak, s így igen olcsón lehet hozzájutni. Az angol utazó a Miskolc és Diósgyőr vidékén élő embereket, akik távol kerültek a nagyobb városok luxus életmódjától, és így szokásaikban sokat megőriztek az egyszerűségből, közvetlenségből, nyílt szívű, igen kedves, különleges karakterű népnek írja le. Az európai iparosodás bölcsőjéből jött idegent a vidéken leginkább a bükki vashámorok érdeklik, de észreveszi a hegység szép ásványait is. A Bükk völgyében hat vaskovácsoló üzemet talál, mindegyikben 6-8 munkás dolgozik, akiknek külseje szinte megdöbbenti az angol vendéget, mivel a cornwalli bányászok nett úriemberek a bükki hámorok munkásaihoz képest. Ez utóbbiak majdnem meztelenül dolgoznak, testüket vastagon zsiradék védi a férgek ellen, amelyet soha nem mosnak le, így bőrük lassan elhal. Csak kevesen viselnek inget, de azt soha nem cserélik. Hajuk nyíratlan, zsíros, fésű sosem érte.

50 Ezt látva, Hunter azon morfondírozik, ha ő lenne a császár, a legelső törvénnyel fésügyárat alapítana, s kötelezővé is tenné a fésülködést. A neves jövendőbeli angol püspök, Reginald Héber 1806-ban jár Magyarországon egy hosszabb, Svédországtól Oroszországig tartó körút állomásaként. Bevallja, mielőtt idejött volna, többen riasztották az itteni viszonyokat illetően, de tapasztalatai mást mutattak, még az utakat sem találta rosszabbaknak, mint némely angliai félreeső helyeken, a fogadókat pedig egyenesen dicséri. A lakosságról szerzett tapasztalatai pedig egész * Fest, A. 1915.781-782. 4 ... but what this town is most remarkable for, is the number and depth qf its wine cellars, which are cut out of the solid rock, Hunter, W. 1803. I. köt. 253. 49 The people in this part qf the country, sequestered as they are from the luxuries qf populous and dissipated cities, have preserved a great siinplicity qf manners, which, when blended with a courtesy that springs frombenignity of heart, must always constitutea highly pleasint and interesting character. Hunter, W. 1803. [.köt. 255. 50 The forges are situated in a small valley at the foot of a rangé of lofty mountains... Six or eight workmen are employed at each forge, who have the most grotesque and savage appareance qf any humán being l have yet seen. Our Cornish miners are polished genfiemen to them. While they are at work they are nearly naked, and such is the filthiness of their habitations, that they are obliged to anoint their bodies with ránk grease to protect from vermin... Their hair, which they allow to grow to its natural length, is alsó moistened with grease, and, never combing it... Hunter, W. 1803. I. köt. 257. 200