A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

Gyulai Éva: Bor és kenyér II. Miskolc-toposzok az újkori utazási és honismereti irodalomban

vissza hazájába, 1810-ben utazik át Magyarországon. Élményeit 1828-ban Moszkvában megjelent orosz nyelvű Utazás Trieszttől Szentpétervárig 1810-ben című útirajzában osztja meg kora művelt közönségével.

41 A gyönyörű épületekkel ékes püspöki városból, Egerből érkezik a nem túl magas hegy lábánál, a Szinva partján fekvő Miskolcra, ahol csak egyetlen nagy utcát talál, melyet rendes házak öveznek, a girbegurba mellékutcákat azonban igencsak piszkosnak írja le.

4 Neki is feltűnik a város élénksége, az utcán a helyi katonai tanintézet egyenruhás növendékei masíroztak zászlókkal, fapuskával, zeneszó mellett, míg tanáraik pipázva, füstfelhőben kísérték őket. Pénzváltó zsidók szólították meg hajlongva az idegent a miskolci utcán, a főutcát pedig megtöltötték a másnapi vásárra érkezők, akik között a szomszédos falvakból jövő parasztok mellett az orosz utazó nagyszámú lengyel és szlovák lakossal is találkozott, de látta a városban állomásozó, remek lovakon járó, magas, megtermett osztrák katonákat is. A főutca legfőbb nevezetességeként az ősi miskolci nyilvános büntetőhelyet nevezi meg: A téren, a kávéház előtt oszlop és kaloda a bűntevők megfenyítése végett. Megemlíti a várostól hét mérföldnyire lévő fürdőhelyet is. Ellátogat a miskolci nagy templomba (feltehetően a rendházukban iskolát működtető minoritákhoz), itt sok szép festményt talál, s megjegyzésre méltónak találja, hogy diákok álltak kettős sorokban az oltár előtt. A pravoszláv idegennek azonban legjobban az orosz ikonokkal is felszerelt miskolci ortodox templom tetszett, amelyet túl nagynak ítélt egy ilyen kis városhoz. A városról alkotott benyomásai között a legkellemesebbeket a miskolci nők keltették az egyébként inkább fanyalgó, világlátott utazóban.

43 A legszebbnek a fogadósnét ítéli, aki ünnepi vendégségben részesíti az orosz utazót és társait. Vaszilij Grigorovics Barszkij ukrán utazó zarándokúton járt Magyarországon 1724-ben barátja kíséretében, de a művelt idegen útja inkább a peregrinációkat idézi.

44 Zarándokhoz méltóan társával folytatott útjának nagy részét gyalog teszi meg, s így érkezik egymérföldes gyaloglás után Miskolcra is a szomszédos Arnótról. A soknemzetiségű, de főként iskolát is működtető kálvinisták lakta városban éppen csak áthalad, bár néhány háznál alamizsnát kap. Érdeklődésének hiánya feltehetően abból fakad, hogy Miskolcon ekkor még nincs görög katolikus egyház. Annál mélyebb benyomást tesznek az ukrán zarándokra a várost körülvevő szőlők, melyek Görömbölyig kísérik útját. A miskolci szőlőskertekben bort is mérnek, melyet Barszkij is szívesen kóstolgat, ezért a szőlőben eltéved, sőt el is alszik a tőkék között. Ezt használja ki egy tolvaj, aki a zarándokról leveszi új sapkáját, és saját ócska fejfedőjét teszi az alvó ember fejére. Folytatva zarándoklatát, a Miskolccal határos Görömbölyön a helyi orosz - vagyis görög katolikus ruszin - papnál száll meg.

45 Oroszok nemcsak utazókként, hanem a szabadságharcot leverő hadsereg tagjaiként is jártak Miskolcon. Fatyiev kozák kapitány a háború után hazájában megjelentetett emlékiratában így emlékszik 1849-re: Utunkban Kassától kezdve már szőlőt is láttunk, csak aztán érkeztünk meg Miskolcra. No itt aztán már tiszta magyarok laknak. Ez a nép egészen másfajta, más jellem. E nép előkelő, derék, talán nem is vétkezem, ha kimondom, hogy nemes, jószívű, habár lázadó volt is. 41 Tardy L., (szerk.) 1988. 93-94. 42 Uo. Í31-133. 43 A nők itt általában szőkék, magas növésűek, pirospozsgásak, gyönyörű szépeknek lehetne mondani őket, ha arcbőrük is szép lenne. Idézi: Tardy L, (szerk.) 1988. 133. 44 Tardy L, 1982. 107-108. 45 Tardy L, (szerk.) 1988. 47-48. 46 Idézi: SzendreiJ., 1886-1911. IV: köt. 140. 199