A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

Gyulai Éva: Bor és kenyér II. Miskolc-toposzok az újkori utazási és honismereti irodalomban

vannak kivezényelve, s nem a leghumánusabb módon bánnak velük. Messziről hallatszik bilincseik csörgése, piszkos fekete ruhájuk kellemetlen látvány. Bizonyos időszakokban, általában országos vásárok idején egy erős hajdú nyilvánosan botozza meg őket, felváltva kapják az ütéseket. Glatz Jakab szerint ez a barbár bánásmód, főként a színmagyar vidékeken, általános. A miskolci rendőrség (Polizeynstalteri) működése szintén a városi jelleget erősíti. Ez az intézmény őröket tart fenn, akik főként a város lakott részén kívül fekvő pincéket őrzik a betörések ellen. Éjszakánként különben Miskolc utcáin senki sem közlekedhet lámpások nélkül, mert ha elkapják, ami gyakran előfordul, a bakter egy külön erre a célra rendelt házba kíséri, ahol reggelig kell maradnia. A kihágásért büntetést is kell fizetni.

24 Miskolcon mint igazgatási centrumban két joghatóság működött, a vármegyei mellett a mezőváros önkormányzata is. A középkorig visszanyúló városi igazgatás jelképe a jobbágypolgárok által választott tanács és vezetője, a főbíró volt. Glatz Jakab Miskolc-leírásának egyik leghangulatosabb része, ahol a főbíró-választás zajos eseményét tárja elénk, mint szemtanú. A választás reggelén a város minden részéről özönlött a legkülönfélébb társadalmi állású és foglalkozású emberekből álló nép a Városháza elé, az ajtók, ablakok feltárultak, s harang jelezte az esemény kezdetét. Óriási tumultus és hangzavar keletkezett, mivel mindenkinek joga volt beleszólni a választásba. Több jelöltet visszalépésre késztettek az efféle bekiabálások: Ez már sokszor elorozta az özvegyek javait! Ez csaló! Ezt nem szabad megválasztani, mert becsapja a népetl Olyanok, akiken még ruha is alig volt, ordítoztak a tanács üléstermében, s akadályozták meg néhány jelölt megválasztását. Az utazó a miskolci választást a magyarok rosszul értelmezett szabadság iránti szenvedélyének tudta be, s a nemzetkarakter ékes bizonyítékát látta benne. 5 Az utazó Miskolcon egyetlen könyvesboltot és közkönyvtárat (Leseinstitut) sem talált, s megjegyzi, hogy a pesti könyvkölcsönzőn kívül hasonló intézmény nincs Magyarországon.

26 Iskolát azonban talált az utazó, s részletesen meg is emlékezik róla. A miskolci református iskola az alsóbb és felsőbb iskolák között van, három rendes tanárával, akik közül csak a rektor végzett akadémiát, a két másik, az ún. togátusok néhány évig egy híres gimnáziumot látogattak, általában a debrecenit vagy a patakit. A három tanár igen kevés, a szekundánsok (rhetorikai osztályba járók) kénytelenek a szintaxistákkal együtt tanulni. A nagyobb szegény diákoknak van itt egy konviktus, ebben a kollégiumban ingyen lakhatnak, kosztjuk is ingyenes. Ruhájuk kötelezően fekete vagy sötétkék, zsinór és paszomány nélkül. Német módit, kabátot és nadrágot tilos viselniük.

27 Az iskolai oktatás minőségét igencsak kifogásolja a művelt utazó, hiszen természetismeretet nem tanulnak, s anyanyelvüket is kevésbé használják az iskolában, mint a latint. A jó ízlésre, művészetekre való nevelés is teljesen hiányzik. A legtöbb miskolci református bentlakó naponta pár órát a kisebbek oktatásával tölt el, ezek többsége városi gyerek. Ez a nevelési forma óriási előnyöket hordoz, mivel mindegyik felsőbb évesnél van néhány fiú, akiknek nevelésében nagy előrehaladást tehet. Nyaranta a tanító az iskola tágas udvarába megy ki tanítványaival, és a szabad ég alatt oktat. Napi 6 órát tartanak, ellentétben a többi hazai protestáns iskolában szokásos 4 órával. Délelőtt és délután az órák között egy-egy óra szabad, amelyet mindenki tetszése szerint tölt el. A tanítóknak igen kevés respektusuk van diákjaik előtt, mivel mindig fedett fővel állnak a katedrán, s 24 Uo. 148. 25 Uo. 151-152. 26 Uo. 152. 27 Uo. 165-166. 195