A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

Gyulai Éva: Szürszabók és posztószabók Gömörben a 17-19. században

Kereskedelem A hagyományos kézműiparnál nem válik el a kézműves és kereskedő, hiszen a céhtagok általában vásározók is voltak, akik az országos sokadalmak idején saját termékeiket árulták. A gömöri szabók ezen felül, számos tiltás ellenére, részt vettek a szűrposztó kereskedelmi forgalmában is, az alföldi vidékekre általában ők közvetítették a gömöri szűrvégeket. A rimaszombati szűrművesek a 18. században gyakran mentek alföldi - korabeli kifejezéssel „alsó" - vásárokba, illetve a miskolci, szikszói, tállyai, újhelyi és tokaji sokadalomba „a társasággal fogadott szekéren", azaz közösen, s nemcsak készruhát, hanem gömöri szűrposztót is árultak. De megjelentek Szécsényben is a losonci és zólyomi szürszabókkal együtt. A céhtagok közül némelyek 10-20 véggel többet vittek vásárra, ezért 1787-ben statútumot hozott a céh, „senkinek is többet Pestre, Szögedre, Kecskemétre 50 vég szűrnél többet vinni nem szabad". A szűrposztónak a méretét is meghatározták, 1829-ben a fejér (jobb minőségű) szűr hossza 23 sing, a szürkéé 17 sing volt. A reformkorban már nemcsak szűrt, hanem marhaszőrből és rozsnyói báránygyapjúból készült gubát is árultak a vásárokon, s a céh a vásárra vihető gubák számát 60-ban limitálta.

31 Gömöri szűrposztót használtak a felső-magyarországi régió legnépesebb szabócéhében, a miskolci társulatnál is, ahol a versenyt - egyebek mellett - éppen az alapanyag, a Felföldön gyártott szűrposztó együttes beszerzése akadályozta. 1809-ben a miskolci szűrszabó céh együttesen 340 Rh. Ft-ot fizetett, amikor 11 vég „szűröket" (= szürposztót) vett végenként 31 Rh. Ft-ért, egy véget pedig 30 Ft-ért. 1811-ben a szűrszabó céh kénytelen volt határozatokat hozni, mert tagjai nem együttesen, hanem egymást megelőzve kezdték a szürposztót vásárolni. Ezért a céh megtiltja, hogy bármely céhtag egyedül Rozsnyóra menjen vagy a vásárokban szűrposztót vásároljon. Ha posztóra van szüksége, köteles ezt előzőleg a céhnek bejelenteni, a pénzt a közösbe beadni, s a céh által kijelölt „deputatus" vezénylete alatti posztóvásárló küldöttséghez csatlakozni. A deputátus „az út minden station" (= az út pihenésre kijelölt állomásain) a közös kasszából egy icce bort kap. Ugyanakkor a Miskolcra szekéren hozott posztóból sem vehetnek a tagok, hanem mindenki köteles bejelenteni a céhnek, hogy közösen megvehessek. A szűrszabók azonban többször megsértették az előírást, ezt igazolja, hogy 1814-ben ismét határozatot kellett hozni arról, hogy „senki semmi szín alatt Rosnyóra menni hír nélkül ne merészeljen, míg háromszor tőlünk kideputált urak Rosnyót meg nem járják, akik a közönség részire fognak vásárlani". A posztót még az 1830-as években is szinte kizárólag Gömörből szerzik be a miskolci szűrszabók. A jegyzőkönyvben fennmaradt egy feltehetően Borsod vármegyének szóló - levéltöredék, amelyben azt írják a miskolci céh tagjai: „Mi Borsod vármegyebéli posztóval nem élünk, nem létele miatt; kíntelenítettvén tehát Gömör vármegyébe költséges fáradozásokat tenni; nevezetesen Rosnyó városába. Hallván pedig a fenn írt városbéli posztónak [drágaságát], szabott árán éppen nem vehessük." A reformkorban igen drága lett a posztó, a miskolci szűrszabók panaszkodnak egy levelükben, hogy kénytelenek drágán, „intereses", vagyis kamatra kölcsönzött pénzen posztót venni Gömörben, ezért csak nehezen tudják adóikat kifizetni. Bár a mesterek csak a saját termékeiket árulhatták, előfordult, hogy más által készített ruhát tettek ki a sátrukban vagy a céhek árulószínében. 1812-ben Miskolcon 31 SABBRS CRS Szabó céh iratai. Jegyzőkönyv (1663-1883). 32 HOM HTD I. 76. 6. 30. 114