A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 43. (2004)

KÖZLEMÉNYEK - Tóth Hajnalka: A borospalack új ruhája. A Tokaji Múzeum boroscímkéinek vizuális antropológiai elemzése

Tokaji Aszú. A címkén alkalmazott betűtípus leginkább a középkori kódexekben használt betüformához hasonlatos. A címke üzenete egyértelmű: a bor a tradíció, a méltóság, az évszázados hagyomány jegyében született. A fogyasztó számára a garanciát - az egyébként vastagon kiemelt - Windischgraetz név biztosítja. Az 1800-as évek végéig még nem határozták meg törvények, mi is kerülhet a borospalackra. Ki-ki maga dönthette el szabadon, milyen információt közöl a palackban lévő borról. Ez azonban hamarosan megváltozott. Ennek oka abban keresendő, hogy abban az időben indult el az első komolyabb borhamisítási hullám Európában. A 18. század második felében, a Habsburgok gazdaságpolitikája következtében, a borkereskedelem súlyos helyzetbe került. A diszkriminatív bécsi döntések a német nyelvterületről szinte teljesen kizárták a magyar bort. Pl. csak az kaphatott engedélyt aszúbor szállítására Ausztrián keresztül, aki hasonló mennyiségű, silányabb osztrák bort is exportált. A határon túli kereskedők, akik nem akartak a tokaji borral való kereskedés hasznáról lemondani, különféle házasításokkal, mazsolaszőlővel, fűszerrel új tokajit kreáltak, s ezzel kereskedve igencsak lerontották a tokaji hitelét. A 19. században azonban egymás után különféle bortermelő, bormívelő egyesületek jöttek létre hegyaljai bortermelők összefogásával, a borok jobb értékesítése érdekében. Innen már rövid út vezetett az 1904-ben lefektetett, ún. a tokaji borvidék részére alkotott kivételes rendszabályok megszületéséig. Ami szólt többek között a tokaji hordók hivatalos márkázásáról, megjelöléséről valamint a zárjegy bevezetéséről, amit a palack nyakán helyeztek el. Az itt előterjesztett rendszabály 1908-ban emelkedett törvénnyé. A két világháború közötti időben a politikai és ebből fakadó gazdasági átalakulás még a külföldön is igen keresett bor, a Tokaji létét is veszélyeztette. A bortermelők egy ilyen zaklatott gazdasági helyzetben nem tudtak annyi figyelmet és pénzt fordítani a címke megtervezésére és létrehozására, mint amennyi szükséges lett volna. A piaci verseny hajszájában, amikor sokaknak azért kellett hitelt felvenniük, hogy az adott évjárat forgalmazásához meg tudják venni a palack- és dugókészletet, mindez érthető. A II. világháború után Tokaj-Hegyalj a életét a fokozatosan fölépülő állami gazdaság határozta meg. 1948-ban a károk ellenére fellelhetőek azok a törekvések, melyek egy új szemléletű programmal a borvidék megújítását tűzték ki célul. Az ez irányú törekvések nemcsak a földterületek rendezését, tagosítását, a szőlőterületek újbóli, folyamatos művelését jelentették, hanem a piacra került bor vizuális megjelenésében is újat hoztak. E törekvések színhelye Tokaj-Hegyalján Tarcalon volt, elsősorban azért, mert ott működött a háború előtt már meglévő Szőlészeti és Borászati Szakiskola. Természetes volt, hogy 1949-ben itt kezdte meg működését a tarcali Állami Gazdaság, a későbbi Tokajhegyaljai Állami Gazdasági Borkombinát, mely a vidék tekintélyes nagyüzemévé vált. Az állami gazdaság létrehozásával olyan gazdálkodó szervezet jelent meg Hegyalján, melynek nem volt előzménye a történelmi borvidéken, ugyanakkor megfelelt az akkori kormányzat erőltetett mezőgazdasági politikájának és fejlesztési törekvéseinek. Ahol a múlt nem létezik, ott megindul a hagyományteremtés. Ez történt az akkoriban használt boroscímkék esetében is. Az Állami Gazdaság által használt címkére így került egy kastély, a gazdaság tarcali központja. A címkén az épület fölött, egyfajta címerként, ott látjuk a dolgozó asszony figuráját, aki piros fejkendőben a szőlőtőke előtt állva, puttonyba szüretel. E két, meghatározó elemmel kapcsolódik össze a múlt és a jelen. Távolban látható a Terézia-domb a kápolnával, ami később, a Borkombinát által forgalomba került címkéken is határozottan fellelhető. A Borkombinát idejében került megvalósításra az a ma már hihetetlennek tűnő elgondolás, miszerint szárazság idején is elegendő vízzel lássák el a szőlőterületeket, a teljes Mádi-medencét. Ez egy jól kiépített, 744