A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 43. (2004)

KÖZLEMÉNYEK - Hideg Ágnes: Dedikált kiadványok a múzeum helyismereti gyűjteményében

DEDIKÁLT KIADVÁNYOK A MÚZEUM HELYISMERETI GYŰJTEMÉNYÉBEN HIDEG ÁGNES Az intézmény alapítása óta (1899) létezett és működött a múzeumi könyvtár, mely jelentős szerepet töltött be a város és a megye tudományos és közművelődési életében. A könyvtár szakkönyvtári feladatai mellett hosszú éveken át a város közkönyvtáraként is szolgált. E funkciókból adódóan a múzeum tágabb kutatói gárdájához ismert és neves személyek is tartoztak, akik megjelent munkáikból szívesen ajándékoztak és dedikáltak egymásnak, a múzeum dolgozóinak, ill. könyvtárának. Jelen írás ezeket a dedikált példányokat mutatja be az érdeklődő olvasóknak, kutatóknak. A dedikáció nem újkeletű dolog, bár szerepe, célja változott az idők folyamán. A szó latin eredetű, jelentése ajánlás. Általában irodalmi, tudományos vagy zenei művet, fényképet, ajándéktárgyat szoktak a szerzők valakinek ajánlani.

1 Már az ókor nagy költői, Vergilius és Horatius is írtak ajánlást müveikben pártfogójuknak, Maecenasnak. Maecenas neve az irodalom bőkezű támogatása révén máig is a művészetpártoló tevékenység jelölésére szolgál. Nevéhez olyan művek kapcsolódtak, mint a Georgica vagy az Ódák és az Episztolák első könyve. Az ajánlások később is elsősorban a támogatók jóindulatának megszerzésére irányultak. A mecénás adott a könyvnek tekintélyt - és persze pénzt -, így nevét néha még a könyv címébe is belefoglalták, ugyanakkor a szerzők neve nem került be a kiadott műbe.

3 Az ajánlásokat általában maguk a szerzők írták, de voltak esetek, mikor a nyomdász vagy a kiadó írta az ajánló sorokat. A mecénások fejedelmek, főurak, főpapok és vagyonos polgárok voltak, kiknek megvolt az anyagi hátterük ahhoz, hogy egy könyv kiadásának költségeit előteremtsék. Voltak azonban olyan tehetősebb szerzők, akik a maguk költségén nyomtatták ki müveiket, s így ezek a dedikációk már nem az anyagi érdekeket szolgálták.

5 Ilyen volt például Szálai János műve, melyet 1794-ben Kassán adott ki, s az alispánnak és az esperesnek a következő sorokkal ajánlotta: „Tekintetes és Tisztelendő Uraim! Ama jó formán ki pallérozott ízlésű Anglus és Német nemzeteknél, nem igen módi már ma a Könyv-Ajánlás; mi nálunk-is, méltán tartathatik ez néhánykor vagy tsapodárságnak, vagy pénz-kódúlásnak.... " Almási Szálai János szerint tehát a könyvek dedikálása csapodárság és pénzkoldulás csupán. Véleményét azonban sem akkor, sem később nem osztották a szerzők, s továbbra is divat maradt a művek ajánlása. Eleinte a dedikációk már a nyomtatás során a könyvbe kerültek, később utólag írták bele maguk a szerzők, rendszerint kézzel. ' A magyar nyelv értelmező szótára. 4. kiad. Bp. 1. köt. 1984. 976. 2 Britannica Hungarica 12. köt. 80. 3 Monoszlai András Apológiájának 1588-as kiadásában a szerző neve nem szerepel a kötésen. 4 Máté Károly: A könyv morfológiája Bp. 1930. 29-34. 34-35. 5 Máté i. m. 35. 6 Trócsányi Zoltán: Apróságok a magyar könyv múltjából. In: Könyvtári Szemle 1935. 6. sz. 150. 7 Egy Ormós nevű szerző 1834-ben szintén haszontalannak és céltalannak tartja a könyv elején található dedikálásokat. In: Felső-Magyarországi Minerva. 2. köt. 1834. 281-282. 716