A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 43. (2004)

Szabó Irén: „Álljunk illően, álljunk félelemmel!” Az állás, ülés és térdelés szokásai a magyarországi görög katolikus vallásgyakorlatban

adódóan rendszeresen előfordult, hogy míg a templomban számtalan üres hely is volt, a faluba újonnan beköltözőitek álltak a templom hátsó részében. Volt olyan házaspár, aki azért nem járt templomba, mert megszólták egy ilyen helyfoglalás miatt. Az 1991 tavaszán odakerült fiatal pap a húsvét vasárnapi szertartás kezdete előtt - látva az üres helyeket és a templomban zsúfolódó, álló embereket - felszólította az állókat, hogy menjenek beljebb és üljenek le, de senki nem mozdult, az újabb felszólításra sem. Miután a pap azt mondta, hogy addig nem kezdi a szertartást, amíg le nem ülnek, néhány perces kínos csend után két-három ember leült, és megkezdődött a liturgia. Az állásnak és az ülésnek ebben a közösségben önmagában presztízsértéke volt. Az 1930-as évek végéig jelezte, hogy aki felnőtt emberként a templomban áll, az filiabeli, majd miután a filiabeliek nem mentek többé az anyaegyházközség templomába, ez a negatív megkülönböztetés áttevődött a faluba újonnan beköltözőkre. A templomi szertartásokhoz kapcsolódó paraliturgikus szokások közül a nagypénteki szentsír tisztelet népi ájtatossági formáiban kap kiemelt szerepet az állás. Általánosan elterjedt a nagypénteki szentsír-állítás szokása, és ehhez kapcsolódóan a sírőrzés, ül. a sír melletti díszőrségállás. Az 1940-es évekig általános gyakorlat volt a magyar görög katolikusok körében, hogy nagypéntektől a feltámadási szertartásig a közösség valamilyen legényekből álló szervezete - lehettek ezek cserkészek, szívgárdisták - őrséget állt a sír mellett. „A két világháború közti időben mondható ez a szokás általánosnak, ekkor a levente egyesületbe járó, falubeli legények álltak a templomokban kialakított szent sírok mellett őrt. Egyenruhát viseltek, kezükben néhol gyakorlópuska is volt, s óránként szabályos katonai őrségváltást hajtottak végre. Almosdon, Bedön, Kokadon és Pocsajban a sír mellett őrt álló leventéket testőröknek nevezték. 1945 után a levente egyesületek megszűnésével ez a szokás a legtöbb faluban abbamaradt." „Napjainkban már csak két közösség, Nyíracsád és Hajdúdorog vallásos népe tartja életben a szent sír melletti díszőrségállás szokását. Nyíracsádon a testőrök nem gyakorolnak előre, a szertartás alatt mozdulatlanul állnak, s félóránként szabályos katonai őrségváltást hajtanak végre."

29 Hajdúdorogon a nagyböjt kezdetétől folyamatosan begyakorolt koreográfia szerint zajlik a sírőrző katonák, helyi elnevezés szerint Krisztuskatonák részvétele a templomi szertartásokban, amely nemcsak a sír melletti díszőrségállást jelenti, hanem az egyéb húsvéti szertartásokon is részt vesznek a templomi padsorok között sorfalat állva, és a liturgia bizonyos részeinél meghatározott mozgásokat végezve. Amikor a hívő ember belép a templomba, először megáll, megteremtve ezzel a szakrális kommunikáció egyik alaphelyzetét. A templomi nyilvános szertartásokon kívül számtalan olyan alkalom és mozzanat van, ami a templomba lépő embert megállásra készteti. Megáll a hívő ember, amikor belép a templomba, és amíg a helyére ér, a templom több pontján is megállhat. A templom szakrális tere sohasem homogén. Mindenhol és mindenki számára vannak kiemelt helyei, tárgyai, amelyek megállásra késztethetik a vallásos embert. Megállhatnak egy keresztnél vagy egy külön tiszteletnek örvendő ikonnál. Sok görög katolikus templom őriz az előző, leégett fatemplomából megmaradt ikont, de minden templomban megtalálható a máriapócsi kegykép valamilyen másolat vagy nyomat formájában. A karácsonyi ünnepkörben ilyen megállító a betlehemi jászol, nagypénteken és nagyszombaton a templomban felállított Krisztussír, húsvét utáni időben a feltámadást jelző üres sír, a Szent Kereszt ünnepein - nagyböjt harmadik vasárnapján és szeptember 14-én - a templomban nyilvános tisztelet céljára kihelyezett, Bartha 1999. 97. Uo. 98. 668