A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 43. (2004)

Goda Gertrúd: Europer műremekkel egy miskolci legenda nyomában (Elisabeth Vigée-Lebrun- és Latkóczy Lajos-kutatás az Internet segítségével)

voltak.) Mindezek ismeretében a további kutatás ebbe az irányba lehetetlennek látszik, hiszen maga a művészi hagyaték és a levelezés is a természeti katasztrófa idején megsemmisült.

5 Latkóczy Lajos születése helyéül, vagy talán illetékességi helyszíneként a Borsod megyei Tapolcsányt nevezte meg, amikor a bécsi művészeti akadémiára beiratkozott. A rozsnyói evangélikus egyház anyakönyve szerint viszont Rozsnyón 1821. március 29-én látta meg a napvilágot. Apja után, mint elsőszülöttet János Lajos névre keresztelték - s máris érdemes odafigyelni, hogy mint művész a Lajos nevet fogja használni. A tehetős kereskedőcsalád 1825 táján költözött át a Bükk északi lábánál lévő Tapolcsány községbe. (Jelenleg Dédestapolcsány.) Latkóczy tehát egészen kisgyermekkora óta ott élt, és ezért tarthatta eszmélésének helyszínét egyúttal születési helyének is. A hagyomány szerint anyja Rezely Teréz, kinek az édesanyja, tehát a Latkóczy nagyanyja Lebrun Lujza, a híres Vigée Lebrun Erzsébet francia festőmüvésznő lánya volt. (A nevet ezúttal abban a „magyarosított" formában közlöm, ahogy azt az írott történet említi!) A család úgy tudta, az ősök a francia forradalom idején menekültek egy olyan országba, ahol „rend van, de nincs rendőrség". A történet így szól: „Vigée Lebrun Erzsébet Párizsból Lujza leányával hosszas európai bolyongás közepette Pozsonyba vetődött. Rezely Péter, Latkóczynak anyai ágon való nagyapja pedig egy ízben Pozsonyban járván az előtt a ház előtt, melyben Lebrunék laktak, elesett és lábát törte. Bevitték a házba, ott ápolták, s akkor és így ismerkedett meg a híres festőnő leányával, Lujzával, akit feleségül is vett. így anyai ágon Latkóczy Lajos dédanyja a híres francia festőművésznő volt."

6 Ez a legenda él tehát Miskolcon, s most, amikor a múzeum látókörében felbukkant egy minden bizonnyal Elisabeth Vigée-Lebrunnek (Párizs, 1755 - Párizs, 1842) tulajdonítható festmény - nevezetesen a híres, firenzei Uffizi Képtárban lévő Önarcképének redukciós változata

7 -, megpróbáltam az izgalmas legenda nyomába eredni! Már régtől foglalkoztatott a téma, s a mű felbukkanásának körülményeit reméltem, hogy kapcsolhatom a történethez. De nem így történt, s már most, elöljáróban be kell vallanom, még mindig nem jutottam hitelt érdemlően a dolog végére! Ennek egyrészt az az oka, hogy a kis remekmű oly lebilincselő erővel bír, hogy az nemcsak rabul ejtett, hanem valódiságát vizsgálandó hosszasan fogva is tartott! - Mentségemre szolgáljon, hogy a vele kapcsolatos rejtély valamennyi kollégám érdeklődő figyelmét elnyerte: a művészettörténészeken kívül a történészekét, a restaurátorokét, és a könyvtárosokét is, akiknek ezúton mondok köszönetet a kutatást segítő észrevételeikért és hasznos tanácsaikért. Azt a magamban már régtől dajkált célt, hogy egyszer tisztázom a két festő közös múltját, egy másik, igen érdekes dolog is „hátráltatta". Nevezetesen az, hogy míg a késő 5 Latkóczy Ágoston (szül. Rozsnyó, 1823) kapitány a festő egyetlen testvéröccse volt. Leszármazottai közül jelenleg is Miskolcon él Tornallyay Árpád családja. Az ő visszaemlékezésük a tragikus eseményre további részletre világít rá: A megözvegyült Latkóczy Lajosné szegény sorban élt gyermekeivel a Gyöngyvirág, most Avasalja utca Szinvához közeli, egyik alagsori lakásában. Az árvíz idején a böráztatásra szolgáló szennyes cserié öntötte el otthonukat. Valamennyien ebbe a bűzös, iszapos lébe fulladtak. Egyetlen kislány élte túl a szörnyűséget, aki az ablak vasrácsába kapaszkodva menekült meg. (Szóbeli közlés 2004. okt.) Ez a sehol másutt nem olvasható, mégis hitelesen megőrződött családi emlékezet abból a szempontból is fontos, hogy a már közös felmenők történetét elmesélő múltnak is merjünk hitelt adni. 6 Leszili i- m. 6-7. 7 Vigée-Lebrunnek tulajdonítva: Önarckép (1790 után), olaj, vászon, (54x37) cm. Magántulajdon - valamint Sergio Negri szerk. Uffizi - Corvina 1992. 77. fotó, 98. adat „E Vigée-Le Brun: Önarckép olaj, vászon. (100x81) cm". Gombosi Gy., 1940. 826-827. - Gombosi György: A XVIII. század francia művészete - A szépmüvészetek könyve - Pesti Hírlap RT. Kiadás, Bp. 1940. 582