A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 43. (2004)

Csíki Tamás: A néprajz- és történettudomány kapcsolatának problémái a dualizmus időszakában és a két világháború között

kutatását célul tűző európai etnológiai irodalmat szintén jellemezte) a történetírói narratívat is egyértelműen meghatározta, mivel Tagányi előbb a 17-18. századi, majd a középkori s végül a honfoglalást megelőző időszak (egyre kevésbé meggyőző) adatait sorakoztatja. Ám mégis interdiszciplináris: etnográfiai, etnoszociológiai és antropológiai ismereteit hasznosítva, az egyénből, illetve a lokális közösségekből kiinduló, ezáltal a mindennapi kapcsolatokat, továbbá a helyi-regionális vonásokat tükröző társadalomábrázolást valósíthatott meg. Ami az állam és a nemzet egységének, egyáltalán a nemzet honfoglalás korába helyezésének megkérdőjelezéséhez vezethetett el

29

: „A föld semmi sem volt, az ember volt minden, de nem az egyén, hanem az egy őstől leszármazóknak kompakt testületei. Hiszen maga a magyar király is sokáig csak a magyarok királyának címezi magát, és nem Magyarország királyának... az ország nem volt más, mint az úrnak: a királynak a kísérete... S hol volt a nemzet? Maga e szó eredete mutatja, hogy akkor még csak nemzetségek voltak: a honfoglalók utódai, kik a közös leszármazás szerint kisebb-nagyobb zárt csoportokra voltak tagolva." S mindez az államnemzeti narratíva, illetve - pl. a földesúr és jobbágyai alkotta vagy a nemesi földközösségek bemutatásával - a rendi-köznemesi történetfelfogás kritikáját jelentette, ami a szerző közéleti-tudományos elszigetelődéséhez járult hozzá. Hogy az európai szellemi-tudományos áramlatok követése, illetve a jog- és szokásviszonyok forrásként való hasznosítása Tagányi számára hosszú távú történetírói célkitűzéssé vált, azt A hazai élő jogszokások gyűjtéséről c, az Ethnographiában közölt tanulmánya jelzi. Ebben a különböző európai és Európán kívüli népek jogszokásainak további feltárását szorgalmazta, melyek az „ősi magyar jogi, társadalmi és gazdasági élet földerítéséhez, illetőleg az erre vonatkozó történeti adatok magyarázatához, megértéséhez" járulhatnak hozzá. (Ugyanakkor az írott „szokásjogi" források, pl. az urbáriumok, összeírások, falutörvények, soltész- és kenézlevelek kiadását is fontosnak tartja.)

31 Tagányi tehát a jelenből indul ki, ám a hazai jogtörténeti irodalomban teljesen elhanyagolt magánjog egyes területeinek (családjog, vagyonjog, kötelmi jog) európai összehasonlító vizsgálatával ezúttal is olyan témákhoz jutott (endogámia-exogámia, háztartás vagy házközösségi szervezet, szülők és gyermekek közötti viszony, örökösödési szokások, gyámság és gondnokság), melyek a nemzeti történetírás, valamint a néprajz figyelmét is elkerülték. A néprajz és népiségtörténet két világháború közötti kapcsolatát Györffy István több tanulmánya szemlélteti. Földrajzi ismeretei, a táji-regionális vagy a népszigetekre irányuló kutatásai, illetőleg pl. a kataszteri térképek településtörténeti, néprajzi és nyelvészeti felhasználásának már az 1910-es években megfogalmazódó szándéka, valamint dűlőnév-gyűjtései is ezt alapozhatták meg. Ráadásul a Fekete-Körös-völgyről, majd a Nagykunságról, a Jászságról és a hajdúk eredetéről írt munkáiban a gyűjtőutak etnográfusi és geográfusi tapasztalatai a történeti forráskutatással, 18-19. századi jobbágy- és egyéb összeírások, továbbá a családnevek vizsgálatával egészültek ki.

33 (Igaz, számára a népi-néprajzi tudás kizárólagos alapja a széles körű adatfeltárás volt, etnikumtörténeti kutatásait pedig - miként a dél-bihari falvakban végzett gyűjtéseket követően kifejti - a „magyarság térnyerésének és térvesztésének, mint a magyarság létkérdésének állandó 29 Gyáni i. m. 2003. 78. 30 Tagányi i. m. 66-67. 31 Tagányi K., 1917.42^4. 32 Tagányi i. m. 1917. 196-199,211-223, 1918. 193-198, 202-206, Sárkány i. m. 38^10. 33 Pl. Györffy L, 1914, uő: 1915, uő: 1922, uő. 1927. 531