A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 43. (2004)

Csíki Tamás: A néprajz- és történettudomány kapcsolatának problémái a dualizmus időszakában és a két világháború között

tek."

19 (Egyébként ezt a kortársak közül többen, pl. Váczy Péter, a 19. századi pozitivizmus módszertani hagyományaként jelölték meg.

20

) Ugyanakkor - miként említettük - az etnográfia tudománypolitikai szerepének felértékelődésével, a népi kultúra és hagyomány voltaképp a kulturális nemzeti egység kontinuumának legalizációját töltötte be. Ami nemcsak egy homogenizált, hanem térben és időben változatlan, statikus népi műveltség és hagyomány megteremtéséhez vezetett, s ami ily módon szüntelen módosulásának vizsgálatát, azaz a történeti látásmód érvényesülését akadályozta. Sőt, az utalt tudománypolitikai funkció minden bizonnyal hozzájárult a kultúra és társadalom további kettehasadásához, valamint ahhoz, hogy a saját hagyományába kényszerített nép társadalmi entitásként elkerülje az etnográfusi érdeklődést. (Jellemző, hogy Viski Károly a két világháború közötti időszak legreprezentatívabb vállalkozásában, A magyarság néprajzában, ahol a társadalomról egyébként egy szó sem esik, e stúdiumot „történeti módszerű" tudománynak tekinti, ennek funkciója azonban nem más, mint amit Eric Hobsbawm a „feltalált hagyományról" megállapít: „folytonosságot teremtsen egy erre megfelelő történeti múlttal." '). Azaz ismét megerősíthető, ha a néprajz ideológiai-tudománypolitikai szerepének világháború utáni változása közeledést tett lehetővé a népiségtörténet felé, azon nyomban annak korlátait is kijelölte, s a társadalomábrázolások közös szemléleti elemeinek meghatározását akadályozta. Az intézményi kapcsolatok lehetőségei Az eddigiek alapján azonban mégsem meglepő, hogy a két tudományterület közötti intézményes kapcsolatok a népiségtörténet talaján formálódhattak. Miközben Hóman Bálint pl. a Magyar Néprajzi Társaság elnökeként is sietett deklarálni, hogy „kevés szál füz a néptudományhoz", Mályusz Elemér az egyik legfontosabb rokontudománynak tekintette, s az 1936-ban meghirdetett egyetemi előadásaiban részletesen szólt róla (úgy fogalmazva, hogy a „néprajz művelőitől azt kívánni, hogy a történeti adatokkal ne törődjenek, a történettudomány elszegényedését jelentené").

22 Ehhez azonban szükséges volt mindkét diszciplína intézményesülésének felgyorsulása. Ami a néprajzot illeti, a fővárosban és vidéken is egyetemi tanszékek alakultak, a Néprajzi Múzeum is egyre több szállal kapcsolódott a tudomány szervezetbe.

23 Vagy még egy intézményt említhetünk, mely a néprajz I. világháború utáni megnövekedett szerepét jelzi. A Trianon utáni évek szociális-társadalmi változásai (és válságai), az etnikai-nemzetiségi, valamint a „faji és népi" problémákkal kiegészülve a társadalom vizsgálatát ösztönözték, amire - a tudománypolitika szerint - a szociológia, az etnológia és a politikatudomány elveit és módszereit ötvöző „kulcsdiszciplína", intézményének pedig egy új tudományos társaság lehet alkalmas. Ennek egyik kezdeményezője a szegedi egyetemi könyvtárat vezető id. Bibó István volt, és „miután a Magyar Néprajzi Társaság a 19 Mályusz E., 1924. 538, 543-544. 20 Váczy P., 1931.53-82. 21 Ahogy Viski fogalmaz: „A kutatóknak attól kell tartania, hogy a régi egységesebb, zártabb, kerekebb népi világ képe teljesen elmerül a mind kuszább, mind zavarosabb jelenben. Ez a meggondolás szabja meg a néprajzi vizsgálódás menetét és természetét, ez jelzi egyben területét is. A régi van veszendőben, elsősorban annak kell tehát érdekelnie bennünket, ami még a múltban gyökerezik, ami az őseink ma is élő mása, változata, leszármazottja. Aminek a múlthoz köze nincs, az számunkra másod- vagy harmadrendű, sőt többnyire teljességgel elmellőzhető jelenség." Viski K, 1933. 15, 25, Kosa i. m. 124, 158, Sárkány i. m. 30, Hofer T., 1987. 10., Gyánii. m. 2002. 30-31, 38. 22 Hóman Bálint elnöki megnyitó beszéde. Ethnographia, 1930. 133-135, Mályusz i. m. 1994. 116. 23 Kosaim. 129-130. 529