A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 43. (2004)

Csíki Tamás: A néprajz- és történettudomány kapcsolatának problémái a dualizmus időszakában és a két világháború között

néphagyomány, a leíró néprajz, az ember-földrajz és a demográfia tudománya szempontjából már úgy is behatóan foglalkozik a magyar népre, a magyar nemzetre és az egész Magyarország területére vonatkozó szociális és politikai kérdésekkel, a társadalomtudományok magyar művelői úgy vélték, hogy sajátos céljaikat legjobban a Magyar Néprajzi Társaság keretében, az illető tudományágak képviselőivel folyton összemüködve érhetik el." 4 Az új szervezet tehát a Néprajzi Társaság társadalomtudományi (etnológiai, szociológiai és szociálpolitikai) szakosztályaként alakult meg (vezetőségében a történészeket Hóman Bálint, Angyal Dávid, Domanovszky Sándor és Tagányi Károly képviselte), amely néhány éves önálló működést követően, 1925-ben adta át helyét a Magyar Társadalomtudományi Egyesület jogutódjaként létrejövő Magyar Társadalomtudományi Társaságnak. Ami a népiségtörténetet illeti, az 1930-as években ugyancsak az egyetemi oktatás részévé vált, sőt Mályusz vezetésével megalakult a Magyar Népiség és Településtörténeti Intézet, mely a lokális-regionális kutatások szervezését és módszertani korszerűsítését tűzte célul. Több kötetet adott ki, programjában pedig pl. az asszimiláció anyakönyvek alapján való vizsgálata, valamint a magyarországi családnevek, a hely- és dűlőnevek gyűjtése is szerepelt.

25 (Györffy István Heves megyei térképekről vagy Juhász Jenő levéltári forrásokat is felhasználva a Magyar Nyelv c. folyóiratban ugyancsak közöltek dűlőneveket, ami Mályusz szerint, egyéb gyűjtésekkel, illetve a kartográfiai módszerrel kiegészülve, az etnográfia, a nyelvtudomány, az archeológia és a történettudomány számára közös módszertani kiindulópontként szolgálhat a település-, valamint a gazdaságés társadalomtörténeti kutatások számára.

26

) Végül, az intézményi kapcsolatok további bővüléseként, az 1938-ban megalakult Táj- és Népkutató Központot, a vidéki regionális (az erdélyi, a dunántúli és az alföldi) tudományos intézeteket, valamint a Magyarságtudományi Intézetet említhetjük, amely a hungarológiai kutatások központja lett, s ahol az etnográfia ugyancsak kulcspozícióra tehetett szert (elég csak a Magyar Néprajzi Atlasz meginduló munkálataira utalni).

27 A tematikai-módszertani közeledések problémái A tanulmány befejező részében néhány szerző említésével a szemléleti és módszertani kapcsolatok lehetőségét s ennek ellentmondásait kívánjuk illusztrálni. Elsőként Tagányi Károlyt emeljük ki (akit utóbb a néprajz- és történettudomány is magáénak tekintett), s aki a 19. századi pozitivista történetszemlélet néhány elemének hazai adaptációjára tett kísérletet. Legismertebb, 1894-ben megjelent munkája a hazai földközösség történetéről készült, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy folytonosságát az ókortól kezdve a legújabb korig bebizonyítsa, miközben a bizonyítási eljárás módszerét is kifejti: „A kultúrtörténet legtöbb kérdésénél, úgy ennél is a mai állapotokból kell kiindulnunk, s úgy menni visszafelé mindig régibb és régibb korba, hogy a még szemmel látható jelenségekhez fűzve a korunkhoz közelebb eső, bővebb, világosabb adatokat, hogy azután a mentül régibb, annál homályosabb és szűkebb szavú emlékeket könnyebben megérthessük." A pozitivista fejlődéstan, a választott téma genetikus és egyetemes törvényszerűségek szerinti vizsgálata tehát (ami a germán Mark, a délszláv zadruga vagy az orosz mir 24

SaádJ., 1989.7-8. 25 Mályusz E., 1942.83-84. 26 Györffy /., 1928. 361-364, 1929. 70-73, Juhász J., 1929. 382-385, Mályusz i. m. 1932. 260-262. 21 Kása L., 1991.32-34. 28 Tagányi K., 1950.

2 13-15. 530