A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 43. (2004)

Papp János: Egy bükkaljai település gazdasága és társadalma a 16-20. században

tése számottevő jövedelem-kiegészítést jelenthetett egyes falvaink népe számára. A Bükk-vidék meglehetősen gyenge gyümölcsfa-állománnyal tehetett szert jelentős haszonra az alföldi termékcsere révén. A táj gyümölcstermesztésének jelentőségére és jellemzőire már Fényes Elek felhívta a figyelmet: „A meleg és szelíd éghajlat igen kedvező a gyümölcsfáknak. (...) Különösen szép és sok gyümölcsöt adnak el Diósgyőr és Kisgyőr helységei, hol egyszersmind legnemesebb barack és mandolafák lepik el a szőlőhegyeket." Egy másik, Kisgyőrről alkotott Fényes-féle idézet szerint: „Igen sok és híres gyümölcsöt termeszt. (...) A gyümölcstermesztésben a nép különös szorgalmat fejt ki, mindazonáltal jövedelemágát a szőlőmüvelés teszi."

62 A gyümölcsből származó pénz, ill. cseretermék fontos kiegészítő jövedelem volt, gyakran a megélhetés egyik alapja. A gyümölcs révén egyes családok több jövedelemre tehettek szert, mint az összes többi gazdasági tevékenységükkel. A gyümölcs számottevő terméke volt az északi hegyvidék és az Alföld közötti árucserének, még az elmúlt évtizedekben is jelentős volumenű termékmennyiséget mozgatott, s erőteljes kereskedelmi migráció forrása volt. A gyümölcskereskedelem legfontosabb terméke a szilva volt. Azzal jártak el az árusok a legmesszebbre, s ezt árulták a legnagyobb tételben. A szilva elsősorban az Alföldön talált gazdára. A bükki tájon belül nem kereskedtek vele, mert itt minden faluban megtermett. A Bükk-vidék gyümölcskereskedelmének ill. a gyümölcs tárolásának és szállításának legfontosabb eszköze az egyfülű kézikosár (kaska), amelyet nyugat felé haladva (Noszvaj környékén) fokozatosan felvált a háti kosár. Elsősorban a hátalás eszköze a karos kosár is, mivel szinte mindig batyuzó ruhába (batusruha stb.) kötve háton viszik benne a terhet. A törékeny leveses gyümölcsöt (málna, ribizli) gyakran vödörbe tették, amiből kettőt állítottak egy kosárba, s úgy kötötték be a hátaló ruhába. Az árusítás igen gyakran csak „szemre" történt. Apró szemű gyümölcsöt literes vagy félliteres bögrével is mértek, a korai gyümölcsöt pedig főleg csomóra árulták. Gyümölcscipelésben a gyermekek is kivették a részüket. A gyümölcsöt főleg gabonáért cserélték 1:1 arányban. A II. világháború után már pénzért árulták a gyümölcsöt, megszűnt a közvetlen termékcsere.

63 Mivel Miskolcon és Diósgyőrben általában nagy volt a piaci gyümölcskínálat, ezért a kisgyőriek kereskedőútjai elsősorban a bükki hutatelepüléseket célozták. A falu „felső vége" főleg Bükkszentkeresztre és Répáshutára ment, az „alsó vége" pedig Harsányon át Vatta felé indult s Csincsetanyára, Szentistvánra, Nemesbikkre ment tovább. Általában háton vitték a gyümölcsöt, s elsősorban l-l tál lisztre, l-l kötő vagy kosár kukoricára cserélték azt. Ha szekérrel fuvarozták a gyümölcsöt, akkor Ernődön túlmentek az Alföld felé. Elsősorban körteféléket, almát, zöld büszkét és ribizlit vittek árulni. A fekete cseresznyéjüket egy miskolci kofa vásárolta fel. A faluban főleg a szegényebb családok foglalkoztak gyümölcskereskedelemmel. A kisföldűek, akiknek kiegészítő jövedelmet jelentett ez a tevékenység. 4 A család egy része summásmunkára járt, de a gyümölcsből lehetett pénzelni. Gyümölcsből egyedül az alföldi klímát igénylő dinnye nem termett a Dél-Bükk falvaiban. A vadon termő gyümölcsökből a kisgyőriek vadkörtét vittek a miskolci piacra, a mocsolyásiak sok csipkebogyót gyűjtöttek, amit Sályban és Kisgyőrben értékesítettek. Árulták a gyümölcsből készült aszalványokat és a lekvárféléket, főleg a szilvalekvárt. A gyümölccsel való kereskedelem tehát periodikus, de rendszeres volt a Bükk-vidéki falvak népének életmódjában. '-Fényes E., 1851.72. '

3 VigaGy., 1986. 19. A

VigaGy., 1986.23-25. 483