A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 43. (2004)

Papp János: Egy bükkaljai település gazdasága és társadalma a 16-20. században

kenység lényegében a nők munkáját jelenti, pontosabban azt a területét a családi munkamegosztásnak, ahol az asszonyok belefolytak a gazdasági tevékenységbe. Termékcsere, árucsere elsősorban eltérő gazdasági struktúrájú tájak, ill. települések között képzelhető el, ott valósulhat meg. A Bükkalja területén azonban lényegében minden településről ugyanazokat a termékeket vitték árusítani, s feltűnő, hogy ugyanazt a terméket az egyik falu piacra szállítja, ugyanakkor ugyanaz a település vásárlóként, felvevőként is jelentkezik. Figyelembe kell vennünk, hogy az egyes településen belül más társadalmi rétegből kerül ki az „eladó" és a „vásárló". Maga az árusítás, a termékcsere „idegeneket", „be nem avatottakat" vonz, s az esetleges igények ellenére sem „szokás" falun belül eladni. Ehelyett inkább megveszik ugyanazt a terméket más falubelitől, elfogadván ezzel egyszersmind a másfajta termékkínálatot, amely talán nem is „más", csak máshonnan érkezett.

59 A gyűjtögetett termékek erőteljesen tájhoz, vegetációhoz kötöttek, amiből talán az következne, hogy különösen fontos szerepet játszanak a szomszédos tájak felé irányuló árucserében. Valójában erről szó sincs. Úgy tűnik, hogy a gyűjtögetett termékek nem igen „lépik" át a kistáj határait. Az állami erdőhivatal szigorú felügyelete sok vonatkozása korlátozta az asszonyok ez irányú tevékenységét, így a gyűjtögetés szinte mindig tilalmakon, korlátozásokon átlépő, azokról tudomást nem vevő tevékenységi forma volt. A gyűjtögetés az erdei vegetáció éves rendjéhez igazodott. Legtöbb lehetőség a gombaszedésre nyílott. Ezt az erdészet sem tiltotta. Sokféle gombát ismertek, de csak néhány fajtával kereskedtek. Legkorábban a Szentgyörgy gombát lehetett szedni. Szárítani nem lehetett, így frissen fogyasztották és értékesítették. Ezen kívül főleg a gilva és a petrec gombát gyűjtötték eladásra. A gombát hátikosárba tették, s azt kendőbe kötötték a hátukra. Gombával hetente 3 alkalommal mentek a miskolci és a diósgyőri piacra. Az összegyűjtött taplógombát megszárítva a mészárusok vitték magukkal: alföldi parasztoknak adták el tűzkővel (békasó) együtt.

6 A vadon termő gyümölcsök közül legkorábban - május-június - a szamócát (jahodi) szedték értékesítésre. A málnát (malini) július-augusztus folyamán szedték. Két vödörrel tettek a hátikosarukba, elöl a kendő végére kötöttek egy harmadik vödröt, s úgy vitték eladni Miskolcra. Gyűjtöttek még somot, gyógynövényeket (helybeli gyógynövény-kereskedőknek), vadalmát, vadkörtét, melyet általában maguk használtak fel. Mindenszentekkor alkalmanként koszorút vittek eladni Diósgyőrbe, mely fenyőgallyakból és tobozból készült. Az asszonyok tehát részben ellátták a családot az évszaknak megfelelő gombával és gyümölccsel, s emellett közvetlen szerepet vállaltak piacozásukkal a családok gazdálkodásában. A kisgyőri asszonyok sok gyógynövényt (pemetefű, ezerjófű, stb.) gyűjtöttek, s azt a miskolci piacon csomókba kötve árusították. Februárban a hóvirág gyűjtésével kezdték, majd tavasszal ibolyát, kankalint, aztán sóskát vittek a piacra eladni. Egy kisgyőri lakos elmondása alapján, termett az erdőben: „csirkegomba, gévagomba bikkfán (...) ehető", (...) gyűjtöttek még „mannát. Gubicsot, makkot a sertésnek. (...) A Gubicsot festéknek használják."

61 Az ismertetett adatok jelzik azt, hogy a nők szerepe a termékcserében a táji feltételekhez való alkalmazkodás egyik speciális formája. Gyümölcs- és szőlőtermesztés, borászat: A Bükk lábának lankás dombvidéke, különösen a hegység déli előtere nagy múltú bor- és gyümölcstermő vidék. Úgy tűnik, hogy a gyümölccsel való kereskedelem jelentős, nagy volumenű része az Alföld és a hegyvidék árucseréjének. Már a 18. századi adatok is sejtetik, hogy a gyümölcs értékesí59 VigaGy., 1986.64-65. 60 VigaGy., 1986.66. 61

HOMNA461 10. 482