A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 43. (2004)

Papp János: Egy bükkaljai település gazdasága és társadalma a 16-20. században

Makkoltatás: Nagy szerep jutott a kisgyöriek életében a makkoltatásnak is, mivel az a közpénztár bevételi forrása volt. Voltak korábbi előzményei is ennek a tevékenységnek. Az első hivatalos erről szóló rendelkezés az 177l-es urbáriumban is megtalálható. A pásztormigráció, az állatállománnyal való vándorlás jelentős gyűjtőmedrei voltak a Bükk hegység makkos erdei is. Bár a makkoltatás a középkorban földesúri kiváltság, mégis úgy tűnik, hogy megváltás ellenében jobbágyok is makkoltathattak az erdőkben. Bár a 18. századi adatok is tanúsítják, hogy a makkos erdőkre más falvak határaiból is hajtottak sertéseket. Jelentős hasznot jelentett a kincstári erdőbirtok számára is. Az udvari kamara többször is szabályozta a kincstári erdők mellékhasznait. Ezek értelmében a főerdészek kötelessége volt az évi makktermés felmérése, s annak kiszámítása, hogy a termés hány jószág legeltetésére ad lehetőséget. A 19. században a Bükk kincstári erdőségeiben még általános gyakorlat volt a sertések makkoltatása, s az őszi legelők zömét a makkos erdők tették ki. Jelentős szerepet kaptak a jószágtartásban a falvak saját makkos erdei is. Több bükki település makkos erdejéről ül. annak legeltetéssel való hasznosításáról Fényes Elek is ír. A makkos erdők felkeresése nagy hagyományú pásztormigrációval fonódott egybe, amely ha változó intenzitással is, de állandóan jelen lehetett a Bükkvidék falvainak állattartásában.

56 A jobbágyfelszabadítás, a községi erdőbirtokok bizonyára sokat nyitottak ezen a rendszeren, de úgy tűnik, hogy bérért az uradalmak is erdeikbe fogadták a jobbágyok állatállományát. Kisgyőr erdeje egészen az 1950-es évek végéig fogadta makkra más falvak sertésállományát is. Még az 1970-es években a tsz idején is volt egy-két év, amikor a közös sertésnyájat kihajtották a makkra. A 20. századfordulón az erdészet megtiltotta az állami erdőkben való makkoltatást. Ezért Kisgyőrbe Harsány, Borsodgeszt, Bükkaranyos, stb. (a környék) gazdái hajtották sertéseiket. Egyegy ősszel 300-400 sertés is legelt a makkon. A makkos nyájat a falu állandóan kijáró sertésnyája mellett szervezték. A legeltetési társulat minden nyár végén (augusztusban) felmérte a makktermést, s megállapították, hogy a kisgyöriek jószága mellett hány állatot tudnak fogadni a szomszédos falvakból. A falu határában főleg Bekény felé voltak nagy makkos erdők. Főleg a mangalica sertéseket makkoltatták, a többi fajtát nem szívesen. A mangalica szerette inkább a makkot, az hízott tőle a legjobban. A legeltetési társulat kalkulálta ki évente a legelőbért. Ez változó összeg volt, de egy-egy sertésért általában 1,5-2 q terményt, vagy annak megfelelő összeget kellett fizetni.

57 A társulat általában 3 pásztort fogadott a makkos nyáj mellé. Ezek közül az egyik ténylegesen pásztor volt, a másik kettőnek nem feltétlenül ez volt a tevékenysége az esztendő többi részében. A nyáj pásztorait jól megfizették. A pásztor a jószágért nem tartozott kártérítéssel, csak akkor, ha az elveszett. Az emlékezet szerint a makkos nyájba kihajtott sertésekre néha jegyet raktak. A kisgyöriek ősszel makkon legeltették a juhaikat is. Juhot azonban nem hoztak más faluból makkoltatni. A juhnyáj nem hált kinn a legelőn. A hó leeséséig reggelente kihajtották, este pedig hazaterelték a jószágot. Az asszonyok gyűjtötték is a makkot, s otthon is etették vele a sertéseiket.

58 Gyűjtögetés: A gyűjtögetés, s az ahhoz kapcsolódó kereskedelem elsősorban a falusi szegénység és az asszonyok tevékenységi formája volt. A táji adottságok ezen módon történő kihasználása mindig is szerepet kapott egy-egy régió népéletében, s az ezzel kapcsolatos jogszabályok elsősorban ennek tényét hangsúlyozzák. A gyűjtögetésből származó jövedelem jelentős hasznot jelentett a népesség számára. A gyűjtögető tevéViga Gy., 1986. 41-42. Vö. HOMNA4719. Viga Gy., 1986. 39-44. Vö. HOMNA4719. HOMNA6127 17. 481