A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 43. (2004)

Hazag Ádám: Adatok Gömör és Torna vármegye cigányságának életéről, az 1768. évi cigányösszeírások tükrében

A cigányság tömeges megjelenése a 16. században következett be, az egyre északabbra terjeszkedő Török Birodalom elől menekülve, vagy éppen velük együtt érkeztek a Magyar Királyság területére. Magyarország a cigányság szempontjából ekkor vált egyfajta csapdává. Vándorlásuk útja nyugat felé már nem volt lehetséges, a legtöbb szomszédos állam már nem engedett be cigányokat országa területére, így az érkezők 15. századi elődeikhez hasonlóan már nem tudták nyugat felé elhagyni az országot. A mohácsi vereség után három részre szakadt országban az itt élő cigányság egymástól eltérő körülmények között élt, de erről a korszakról is elmondható, hogy korábbi életvitelüket, szokásaikat a kaotikus viszonyok ellenére sem adták fel. A királyi Magyarország területén ekkor szaporodnak meg a vármegyei és városi rendeletek és statútumok a cigánysággal szemben, ilyenekkel találkozhatunk Szepes és Nyitra vármegye, illetve Debrecen esetében is. Ezek az intézkedések azonban nem a cigányság egészére terjedtek ki, csak a városok védelmét szolgálták a kóborló csapatokkal szemben. Ezzel ellentétes képet mutat, hogy ebből a korszakból több menlevél és vajdai kinevezés is fennmaradt, mutatva a hatalom kettős értékrendszerét. A cigánysággal ebben a korszakban várak és erődítések környékén találkozhatunk, ahol kisebb munkákat végeztek. Ebben az időben keletkezik az első eddig publikált összeírás, amely az ónodi várhoz tartozó cigányok neveit tartalmazza 1676-ból és 1681-ből. Az Erdélyi Fejedelemség területén találjuk legnagyobb számban a cigány lakosságot, mégis azt kell látnunk, hogy velük szemben éltek a legkevesebb korlátozással. Ennek oka többek közt az lehetett, hogy az önálló Erdélyi Fejedelemség területén egyébként is igen színes etnikai viszonyokkal találkozhatunk, ezért a másságot inkább be tudták itt fogadni. A fejedelemség területére folyamatosan érkeztek újabb vándorló csoportok keletről, ahol szinte rabszolgai szinten éltek. Jelenlétük a Fejedelemségnek is hasznára vált, 1558-ban a gyulafehérvári országgyűlésen a cigányság adóját évi 1 forintban állapították meg, ebből megállapítható, hogy számuk igencsak jelentős lehetett, ha a Fejedelemség, mint potenciális bevételi forrásra tekintett rájuk.

11 A fejadón kívül sok erdélyi városban szolgáltak hagyományos foglalkozásaik termékeivel, illetve köztisztasági munkákat végeztek. Itt alakul ki és szilárdul meg a cigányság egyik hagyományosnak mondható, mégis speciális munkaterülete: az állam által irányított és felügyelt aranymosás. Erdélyben betöltött szerepüket jelzi, hogy Báthory Zsigmond három alkalommal is megerősítette a Mátyás király által kiadott privilégiumlevelet. A hódoltsági területen élőkről sajnos már nem rendelkezünk túl sok adattal. Már az 1540-es években találkozhatunk olyan fej adó-jegyzékekben található nevekkel, amelyek arra utalnak, hogy éltek a török által megszállt területen. Sokuk mentesült azonban az adók alól, hisz kincstári szolgálatokat végeztek, ilyenek voltak például zenélés, hóhéri feladatok ellátása, kovácsolás, egyesek pedig katonaként szolgáltak. Legtöbben a szultáni hász-városokban telepedtek meg rövidebb-hosszabb ideig, legnagyobb számban a török által elfoglalt Budán éltek cigányok. Itt a főleg kereskedésből élő cigányok száma olyan jelentős volt, hogy külön városrészt kaptak, amely Buda visszafoglalásáig fennmaradt. Itt sem tapasztalhatjuk, hogy letelepedett életmódot folytattak volna, hisz feltűnően magas arányú a cigánycsaládok cserélődése.

12 Az adóösszeírásokból az is kiderül, hogy sokan áttértek a mohamedán hitre, egy összeírás szerint 1546-ban 56 cigány férfi élt 11 Mezey B., (szerk.), 1986. 78-79. n

TóthP., 1994.8. 421