A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 43. (2004)

Dobrossy István: Miskolc politikai arculatának alakulása az 1920-1939 közötti országgyűlési képviselő-választások tükrében

az izraeliták - állapítja meg a szerző hozzátéve, hogy: az utóbbiaknál azonban az arányszám javulása sokkal nagyobb volt. ...Ha Miskolc város adatait a többi városokéval összehasonlítjuk, kiderül, hogy Budapestet és Sopront kivéve egy város sincs, amely a magasabb műveltség tekintetében kedvezőbb helyzetben lenne, mint Miskolc. Sopronban is az a helyzet, hogy a középiskola négy osztályát végzettek kisebb arányban vannak, mint Miskolcon. Ami pedig a főiskolai végzettséget illeti, a fővároson kívül csak Sopronnak és némileg Győrnek van kedvezőbb arányszáma. A három egyetemmel bíró vidéki város: Pécs, Szeged és Debrecen kulturális nívója sem a főiskolai, sem a középiskolai végzettség tekintetében nem éri el Miskolcét. Mindenesetre része van ebben annak a körülménynek, hogy Budapest után Miskolcon van aránylag a legtöbb izraelita lakos, kik között tudvalevőleg a középiskolai és főiskolai végzettség sokkal gyakoribb, mint a keresztényeknél. Aminek az a magyarázata, hogy a zsidók már foglalkozásuk természetéből kifolyólag nagyobb kulturális hajlandósággal és főképpen kedvezőbb anyagi viszonyokkal bírnak. A miskolci adatok is mutatják, hogy a zsidók között jóval több a főiskolát és középiskolát végzettek száma."

33 A zsidóság általános szintre emelt „gazdagsága", a „természetükből következő kulturális igényük és művelődés iránti hajlandóságuk" része a magyar történelem XX. századi legendáriumának, tévhiteinek. Ahogy a vesztes háborút, a forradalmakat és az országcsonkító trianoni szerződést is - elsősorban - a zsidóság nyakába varrta a jobboldali, fajvédő politika, ugyanez vonatkozott a gazdagságra és az iskolázottságra is. Alábbiakban a zsidó népesség foglalkozási struktúrájának vizsgálata fogja láttatni, hogy a „magyar zsidók" társadalma jóval nagyobb szélsőségeket mutatott, mint a „magyar keresztények" társadalma. Kisebb létszámú, de gazdagabb volt a zsidó társadalmi elit, nagy létszámú volt, de átlagos körülmények között élt a középosztály, míg a kiskereskedők és kisiparosok száma nagyon magas, foglalkozásuk és megélhetésük nagyon széles palettán mozgó, általában a városi átlag alatti volt, tehát a szegények kategóriájába tartozók számát növelték. Ez az erőteljesen differenciált közösség a felső szinten iskolázott volt, az alsó szinten iskolázatlan, közülük kerültek ki a hagyományaikhoz ragaszkodó északról, északkeleti térségekből bevándorolt családok, csoportok. Még ma is él a köztudatban, hogy a galíciai bevándorlókkal szemben, illetve azokkal (egy településen) élt együtt egy nagyon müveit, több nyelvet beszélő, a miskolci értelmiség arculatára hatást gyakorló másik közösség, akik őseiket spanyol területekről származottaknak tartották. Franciaországon, német nyelvterületeken keresztül érkeztek, s telepedtek meg ebben a nagy zsidóközpontban, de nem tartották magukat askenázoknak (askenázi = a középkorban Németországból elszármazott jiddis nyelvű zsidók). Ami a zsidóság „kulturáltság" iránti igényére vonatkozik, szintén más talajból táplálkozik. Az a tény, hogy XVIII. századi történelmük során letelepedési és birtokszerzési tilalom sújtotta őket, hogy uradalmi településeken bérlőként (kereskedőként, kisebb számban iparosként) telepedhettek le, a társadalmi mozgásterüket szinte kizárólag a kereskedésre, kereskedelemre szűkítette. A kereskedelem viszont ha képesítéshez nem is kötött, iskolázottságot, szakmai tudást annál inkább feltételező és megkívánó tevékenység volt. Egy prosperáló kereskedelmi vállalkozó számára természetes volt, hogy gyerekeit iskoláztassa, külföldi szakmai utakra küldje. A másod, de főleg a harmadik generációs leszármazottak már a pénzügyi, közigazgatási, politikai életben találtak kibontakozást, s ez (egy-egy miskolci esetében is) éppúgy vonatkozott a helyi, mint az országos színterekre, önmegvalósítási, karrier pályákra. Erre példa, hogy az ún. szabadKovácsA., 1930. 16-17. 398