A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 43. (2004)

Gyulai Éva: Bor és kenyér I. Miskolc-toposzok az újkori országismereti irodalomban

anélkül, hogy ezért viszonzásra számítana. A cikk először említi az irodalomban a miskolciak egyik nagyhírű mesterségét: Rendkívüli ügyességre vitt sajátsága a miskolci népnek a tűzoltás, mely bámulatra méltó. S jellemére nem kis fényt derít, hogy ezen tehetségöket gyakran életök feláldozásával is, bárki irányában teljesíteni készek. A miskolciak jellegzetes viselete az ismert sujtásos magyaros posztóruha és karimás kalap, guba. A népviselet a férfiaknál: csizmába húzott kék nadrág, fekete sújtassál, kék vállra vetett dolmány nagy ólomgombokkal, kerek középkarimájú kalap, lefüggő szalaggal. A nőknél nagysarkú csizma, kék ruha, magyaros dolmány. A vagyonosabb résznél taréjos fejkötő. A szegényebb rész ünnepek alkalmával fejét kékes színre keményített fehér nagykendővel leplezi, mi a főnek dísztelen nagyságot ád. Nyár alkalmával használtatni szokott sajátságos lábbeli a papucs, 3^4 ujjnyi hosszú sarokkal, mely különös kopogást hallat. Az alsóbb osztályú nép szereti a fürtös gubát, az egyfogatos taligát és a lacikonyhát. A népélet leírása nem lehet teljes a szórakozás miskolci helyszínei, a pincék nélkül: Legkedveltebb társalgási gyűldéje, mulatóhelye a miskolci népnek a jó borokkal telt pincéje. Itt issza meg a komapoharat, ha gyermeke született, ha nősült, sőt temetések bevégeztével is ide jő fel egy-két jó embere kíséretében halottját siratni, bánatát feledni. Őszi, téli esték alkalmával a pincesorok valóságos utcákat képeznek. Ilyenkor csaknem minden ablak kivilágítva van a becsületes gazdák és mulatózok fejeivel együtt.' A népélet leírásához szorosan hozzátartoznak a rekreáció, szórakozás módjai és helyszínei is. A tapolcai fürdőt Vahot a felsőbb osztály szórakozóhelyeként említi, de elborzad elhanyagoltságán: a 3/4 órányira eső tapolcai fürdő gyönyörű szép vidékkel, azonban útja rossz, s maga a fürdő rend, csinosság és kényelem dolgában átalakításra vár. A mostani hanyag kezelés a fürdő becsét évenként alább szállítja. A tapolcainál is regényesebb kirándulási helye a miskolciaknak Diósgyőr, ahol a vasas fürdő hasonlóan rossz állapotban van: Csodálni lehet, hogy tisztaság, kényelem és élvek dolgában oly kevés gondot fordítanak e helyre. Az egészet egy szegény zsidó tartja haszonbérben és rondaságban. Vahot Imre leírásában Miskolc és Diósgyőr „ikervárosaként szerepel, hiszen történelmük és az 1854. évi jelenük is szorosan összeköti őket. Diósgyőr legfőbb nevezetessége a gótikus stílusban épült középkori vár, amely egykori fényét, nagyszerűségét a 19. század közepére teljesen elvesztette. Vahot Imre már nem fülemüléket hall a várban, hanem az enyészet madárhangjait: Most már a régi zaj elmúlt, a fény kialudt e vár körül, melynek elhagyatott düledékeit moha, bozót és repkény nőtte be, míg a magas bástyatornyok gyászos romjai közt gúnyosan rikácsoló vércsefiúk s halálmadarak röpkédnek. Most már az egész vár nem más, mint egy nagy sírkő a dicső múltnak temetője fölött.' Bár a város is veszített középkori fényéből, a kamarai építkezések hasznára váltak: Diósgyőr a kincstár tulajdona lévén, több tiszti lak emeli a különben is eléggé rendösen épült városkát, mely úgy néz ki, mintha csak egy nagy kiterjedésű kertnek mulatóházait képezné. Boldog, ki ily szép helyen és ily barátságos jó emberek közt lakhatik. 5 A két ikerváros történetét Benkő Sámuel és a miskolci Kun Miklós 1842-ben megjelent

56 történeti munkái alapján ismerteti Vahot Imre, igaz, a kútfőket elhallgatja. Az első, a teljes történelmi Magyarországot bemutató képeskönyv csak 1860-ban jelenik meg Hunfalvy János polihisztor tudós szövegével és Rohbock Lajos metszeteivel. 32 Uo. 115. 53 Uo. 116-117. 54 Uo. 116. 35 Uo. 117. 36 Kun M. 1842. 370