A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 43. (2004)

Szörényi Gábor András: A szuhogy-csorbakői vár kutatása

10. Kora újkori kerámia Szuhogy-Csorbakőről Annak ellenére, hogy Csorbakő várát 1553-ban elpusztították, és többé nem építették újjá, az ásatások néhány olyan kerámiatöredéket is felszínre hoztak, amelyet jelenlegi tudásunk alapján készítési módja és díszítése alapján csakis a vár pusztulása utáni, kora újkori időszakra keltezhetünk. Ez azért is meglepő, mert a vár viszonylag távol fekszik a lakott településektől, így később odahordott szemétnek nem tartható. Három leletünket véljük kora újkorinak, ami abszolút értékben csekélynek tűnik, de a Csorbakőn összegyűjtött kerámiaanyag összmennyiségéhez képest relatíve jelentős szám. Ugyanakkor megjegyzendő, hogy a feltárók valószínűleg csak a szebb darabokat gyűjtötték be, így arányosan több színes kora újkori anyag maradhatott meg, mint középkori. Felmerülhet a kérdés, hogyan kerültek ezen leleteink ide. A viszonylag bő kora újkori források 1553 után mindig mint elpusztított várról, romba dőlt várról, romról beszélnek.

336 így tehát nem beszélhetünk a vár újbóli „benépesedéséről". Mivel 1636 és 1648 között Csatóházi Móré István szendrői főkapitány volt Szuhogy és Csorbakő birtokosa,

337 így felmerülhet, hogy Szendrő előretolt huszárváraként működött volna rövid ideig. A források azonban ezt sem említik. A legvalószínűbb magyarázatnak a várrom refúgium szerepe tűnik. Minden bizonnyal jó védelmet nyújtottak az egykori várfalak száz évvel később is a török elől ide menekülőknek. Megjegyzendő, hogy Csorbakő birtokosai 1636-ig Szuhogyon éltek, így az ő élet- és vagyonbiztonságukat is óvhatták ideiglenesen a romok. Feltehetőleg 17. századi portyák idejére helyezhetjük leleteinket, amit a környékbeliek szórtak itt el. Zöldmázas tál peremtöredéke (Ltsz. 53.1069.23) 19. tábla/5. - Szürkés, redukált égetésü agyagból készült. Homokkal soványított, jól iszapolt. Felületét kívül-belül sötétzöld ólommáz fedi. Belsejében éles borda fut körbe, a perem külső oldala égetés közben egy másik edényhez ért, így két kis agyagdarab tapadt rá. Égetés előtt enyhén megcsavarodott, így alakja kissé deformálódott. Másodlagosan szürkére égett. Méretek: h.: 73 mm, sz.: 74 mm, eredeti átm.: 450 mm körül. Nagyméretű, homogén zöld színezésű táltöredékünk analógiái ismertek a diósgyőri vár 17. századi anyagában is. Irókázott tányér töredéke (Ltsz. 53.1068.38) 19. tábla/l. - Rózsaszínre égő agyag, homokkal soványított, jól iszapolt. Belsején világos ólommáz, rajta zöld, barna, fekete írókázott borsólevél motívum. Méretek: h.: 39 mm, sz.: 70 mm. Az ólommázas, írókázott díszű kerámiák magyarországi megjelenését a 17. század elejére tehetjük.

338 ízlésvilága a reneszánszból vezethető le. Elterjedési területe ekkor a hódoltság és a királyi Magyarország határvidéke, azaz a 17. századi végvárvonal, pontosabban ennek északkelet-magyarországi szakasza. Azonban e kerámiatípus elterjedésének határai sajnos ma még nem tisztázottak kellőképpen. A Borsod megyei várak (Diósgyőr, Szendrő, Ónod) kora újkori kerámialeletanyagában gyakori az ún. borsólevél minta, amely egy száron párosan ülő, megtört ívű húsos leveleket ábrázol. Ez a stílus Északkelet-Magyarországon a 17. század és a 18. század közepe között volt olyan letisztult, amit leletünkön is láthatunk (ezt követően a Szörényi G. A., 2003. 212-218. Uo., 216-217. VidaG., 1999.34-36. 290