A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 42. (2003)

KÖZLEMÉNYEK - Szilágyi Miklós: Személyes vélemény a néprajztudomány helyzetéről készült előterjesztéshez – 1977.

SZEMÉLYES VÉLEMÉNY A NÉPRAJZTUDOMÁNY HELYZETÉRŐL KÉSZÜLT ELŐTERJESZTÉSHEZ - 1977 SZILÁGYI MIKLÓS Nyilván az öregedés jele, ha az utóbbi időben mind gyakrabban eszembejut: vajon lesz-e tanulmányozásra érdemes jelentősége a közeli és távoli jövő tudománytörténetében/kutatástörténetében, ahogyan mi láttuk s amilyennek mi szerettük volna látni a magyar etnográfiát és folklorisztikát? S ha lesz, vajon hagyunk-e a talán mégsem hálátlan utókorra megfelelő mennyiségű és minőségű forrást a tetteink olykor rejtett-takargatott mozgatórugóiról? A nyelvtani többes számba ez alkalommal mindazokat beleértem, akik szakmai munkálkodásunk hosszabb-rövidebb szakaszában néprajzi tanulmányok, monográfiák mellett (gyakran helyett) programokat-terveket és helyzetértékelő jelentéseket, munkabeszámolókat fogalmaztunk. El nem hárítható, hisz „munkaköri" kötelességből tettük, abban a hiú reményben is természetesen, hogy ezzel is hozzájárulhatunk a magyar néprajznak ha nem is elmélete és módszerei, legalább intézményrendszere hatékonyabbá formálásához. Az ilyen írásműveit persze senki sem szokta életműve integráns részének tekinteni - rendszerint még azok sem, akiknek a hivatali hierarchiában vagy a szakmai presztízsrangsorban elfoglalt helyzetük a személyes véleményüket azonnal a „hivatalos állásfoglalás" rangjára emeli. Legideálisabb esetben is az a sorsuk ezeknek a deklaráltan „nem publikálásra szánt" fogalmazványainknak, hogy ilyen-olyan irattárakban várják meg a majdani tudománytörténészt. Csak úgy teremthető meg a könnyen kiszámítható irattári sors, vagyis az elfeledés és a talán-talán felfedezés „ritka kivétele", ha maga a szerző indokoltnak tartja, hogy - akár a keletkezéskor, akár utólag - „tudománytörténeti forrásnak" felajánlva dokumentum szövegként közzé tegye a „munkaanyagnak", tehát nem a szakmai nyilvánosságnak szánt kéziratát. Mint ennek a most publikálandó, amúgy 1977. december 10-én keltezett, az MTA Néprajzi Kutatócsoportja - mint a szakági helyzetfelmérést magára vállaló intézmény - szempontjai szerint megszerkesztett személyes véleményem esetében! Abban a reményben emeltem ki az irattáramból ezt a régi szöveget, hogy e (talán szokatlan) gesztusommal nem csupán egyetlen szubjektív értékelést állíthatok az egyébként nyomtatott változatban is hozzáférhető, összegző igényű és hivatalos helyzetfelmérés mellé,

1 hanem ahhoz is adalékokat szolgáltathatok: helyzetéből-státusából adódóan miként vélekedhetett a néprajz helyzetéről, aki a magyar muzeológia vidéki „fellegváraiban" vállalta a néprajz képviseletet és szaktudományi rangjáért való hadakozást. Mint 1 A „Jelentés a néprajztudomány helyzetéről (1967-1979)" című sokszorosan megvitatott hivatalos jelentést és mellékleteit 1. Paládi-Kovács Attila: Néprajzi kutatás Magyarországon az 1970-80-as években Felmérések, vélemények, dokumentumok. (Dokumentatio Ethnographica, 14:) Budapest, 1990. 9-53. - A jelentést kiegészítő másutt közzétett dokumentumok: Néprajzi Hírek, VII. (1978) 1-2. sz. 20-26, 3-4. sz. 107— 115. 659