A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 42. (2003)
Tóth Arnold: Újabb vőfélyversek a kisgyőri népi kéziratos gyűjteményből
F/2. Jányt hazakérő vers Édes nagy jó uram, jól emlékezhetnek kigyelmetek reája, hogy ezelőtt egynéhány napokkal megfordulván vala az kigyelmetek becsületes házánál, és akkoron egy becsületes ifijú, úgy mint Nagy János az maga szerencséjét megpróbálván, és itten a maga élete párját megtalálta, amidőn az édes nagy jó uramnak Erzsók nevű leányát Isten törvénye szerint magának jövendőbéli házastársul eljegyezte vala, és akkoron kigyelmeteket elhagyván és az eljegyzett leányzót kigyelmetekkel együtt az Úristen gondviselése alá ajánlván. Mostan pedig az édes jó uram, úgy mint Nagy János ura engemet újóban kigyelmetekhez elbocsátott, és én általam kívánja, hogy az Úristen személy szerint kigyelmeteket éltesse, és maga kegyelmes gondviselését megbánás nélkül kigyelmetek iránt tartsa fel. Ezt is kívánja általam tudtára adni kigyelmeteknek, hogy már Isten jóvoltából az következendő alkalmatossághoz képest kigyelmetekkel egyetértvén a jövő szerdára Isten segedelme által a maga szent szándékának végbenvitelére igyekezik, és az maga eljegyzett mátkájának gondviselésével továbbra kigyelmeteket nem kívánja terhelni, hanem az kigyelmetek gondviselése alól a feljebb említett napon az Úristennek szent segedelme által kigyelmetek közül általvenni igyekszik. Kívánom is, hogy az Úristen ő szent felsége ezen becsületes ifijúnak legyen minden dolgaiban, de legközelebb ez mostani szent és istenes szándékát vihesse tökéletességre, a mindenható Istennek, nagy nevének dicsőségére, a maga lelkének idvességére, szüleinek és sok becsületes embereknek örömökre, szívesen kívánom! F/3. Hívogató vers Jóllehet az Úristen, mint örökös Ura és teremtője mindennek, valami vagyon az égben és e földön, a maga dicsőségében gyönyörködvén megmaradhatott volna, tetszett mindazonáltal ő felségének minden teremtései után amaz első atyánkat, Ádámot, mint nemes, remek munkáját, és az ő tetemébül melléje társat, Évát a maga hasonlatosságára teremteni, és őket egymás fele segítségére rendelni, ilyen áldással illetvén: gyümölcsözzetek, szaporodjatok, és töltsétek be a földet. Ezen szép Isten áldása kihatván, már az ember elszaporodott nemzetségekre, azok között a mi bizodalmas jó urunkon, úgy mint Bihari Márton urunkon és ő kigyelme hitves párján is megnyugodott, mert minekutána az Isten parancsolatjának engedelmeskedvén házassági tisztes életet e koráig élvén, férfiú- és leányzói magzatokkal megáldattanak, mely ékes magzatjai között egy férfiúkat szintén emberkorra emlőiken, karjaikon tartozó gondossággal, atyai indulattal felnevelvén, házassági páros életre szárnyaik alól kibocsáttaták, mely szent munkának tökéletes lakodalmi a vége. Hogy az Isten, az angyalok és az emberek előtt nyilvánvalóbb legyen, rendeltetett említtetett a mi bizodalmas jó urunktól, asszonyunktól, az jövő szerdának estvéli óráira egy tál ételre és egy korsó italra, hogy ha a kegyelmes Isten akkorra is, mint eddig, méltatlan életünkben, személyünkben gyönyörködik, étel-italbeli javaibul asztalait megterítvén, szíves atyafiságos szeretetit kigyelmetekkel is, mint atyafiaival és jóakaróival közleni kívánván személy szerint szívesen látja kigyelmeteket. F/4. Más hívogató vers Édes jó uram, mivégre kívántuk kigyelmeteket megkeresni? Nem egyébért, hanem bölcs emlékezetibe lehet kigyelmeteknek, hogy az én jó uramat, úgy mint akárki, az Isten egy férfiúi magzattal megáldván megáldotta, és őkigyelme kívánván isteni félelemben felnevelni felnevelte, már most Isten ő felsége azon ifijú férfiút a szent házassági életre felindította, ítéli pedig ő kigyelme magát már most dolognak végbenvitelére alkalmatlannak lenni, kigyelmetekhez is folyamodván szívesen invitáltatja őkigyelme általunk kigyelmeteket az 556