A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 42. (2003)

Tóth Arnold: Újabb vőfélyversek a kisgyőri népi kéziratos gyűjteményből

míg néhány szövegben csak általánosságban köszönti a vőfély az első, második, harmadik fogásokat.) A lakodalomhoz kapcsolódó, alkalomhoz szorosan nem kötődő lakodalmi mulattató versek adják az anyag második nagy csoportját. Ezeknek a szövegeknek a 18. századi előzményei a mulattató versek és a hazugságversek anyagából jól ismertek;

4 a szövegcsaládok 19. századi továbbélésére vonatkozóan azonban még korai volna konkrét megállapításokat tenni. A szövegelemzés, a 18. századi előzmények, párhuzamok, variánsok meghatározása kapcsán a lakodalmi mulattató költészetet tárgyaló kötet anyaga döntő fontosságú lesz. Az ide tartozó 11 szöveg több kisebb csoportra bontható: A vendégek buzdítása (1) F/11. Mulattató vers, hazugságvers (1) C/12. A vőfélyek vitája, csúfolódó (3) C/17-19. A vőfélyek vitája a házasságról, erkölcsi példázat (2) (716, F/9. Lakodalmi oktató vers az Úr félelméről (1) D/l. Mulató vers, vénlánycsúfoló és asszonycsúfoló elemekkel (3) C/l 1, C/13, E/l. A kutatás további iránya kettős: egyrészt a már többször említett szövegfilológiai munkát kell elvégeznünk, amely több részből áll. A kisgyőri vőfély szövegeket össze kell vetnünk a 18. századi lakodalmi anyaggal; össze kell hasonlítani a már ismert és publikált, más területekről származó 19. századi szövegekkel; végül meg kell vizsgálni a Kisgyőrből kézírásos gyűjteményekben fennmaradt illetve szájhagyományból gyűjtött későbbi vőfélyversek fényében. Másrészt fel kell tárni a kisgyőri református értelmiség szerepét a gyűjtemény létrejöttében, amely a közköltészet kutatása kapcsán egyébként is adódó folklorisztikai feladat. Mindenképpen számolnunk kell a sárospataki református kollégium közköltészeti hagyományainak a hatásával, amely részben éppen az életfordulókhoz kötődő átmeneti rítusok költészetében ragadható meg, illetve bizonyítanunk kell a „helyi literátus réteg irányító és közvetítő szerepét a folklorikus hagyomány alakulásában."

5 A kisgyőri kézirat keletkezésének idején néhány volt pataki diák élénk érdeklődést mutatott Kisgyőr népköltészete iránt: Tompa Mihály rendszeresen időzött a faluban, és 1843-ban népdalokat is gyűjtött. 1846-ban Tompa levélben kérte a kisgyőri református tanítót, Liszkai Pap Imrét a néphagyományok gyűjtésére, majd sárospataki diáktársát, az akkori kisgyőri káplán-nevelő Fekete Károlyt is igyekezett bevonni a munkába.

6 Az említett személyek nyilván ismerhették a Kisgyőri kézirat szerzőit, és a pataki költészeti hagyományok jelenléte a faluban rajtuk keresztül valószínűsíthető. Küllős /., 2000. 295-322. Küllős L, 2000.34. Pogány P.-Tari L., 1988. 83. 545