A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 42. (2003)

Osgyáni Gábor: Megjegyzések a hagyományos gazdálkodás átalakulásához és fellelhető emlékeihez a Zempléni-hegység belső területén

gelők, ahol a gulya legelt. Ennek funkcionális okai voltak, mivel ezeknek az állatoknak mindennap haza kellett járni, hogy a gazda elvégezze a fejést. A legmagasabb növendéklegelőket a sertések használták. A konda ezenkívül az erdőbe is bejárt tölgy- és bükkmakkoltatás céljából. Ősszel, gyümölcsérés idején a vadalma- és vadkörtefák lehullott terméseit is a sertésekkel etették fel. Több adatközlőm is visszaemlékezett arra, hogy ebben az időszakban számos alkalommal szekérrel kellett hazavinni az állatot, mert annyira teleette magát gyümölccsel, hogy elveszítette járóképességét. Egy adott legelőre csak az arra kijelölt állatfajtát volt szabad hajtani. Az állatok egészségügyi okokból soha nem keveredhettek egymással. így kialakult egy kötött legeltetési rendszer. A téli takarmányt a kaszálók biztosították. Ezek helyezkedtek el legtávolabb a falvaktól, különböző erdő irtásokon. Jelenleg az állattartás a minimálisra csökkent. Nagyon kevés gazda van a hegységben, aki szarvasmarhát tart. A tejet általában helyben értékesítik. A sertések száma sem számottevő. A baromfitartás gyakoribb, de a méhészkedés szintén leredukálódott. Az állattartás ma is fellelhető emlékeit elsősorban a gazdasági épületek, az istállók és az ólak hordozzák. A sertéstartás jellegzetes emléke az udvarokon álló hidas ól. Létezett még boronafalú és sárral betapasztott is, de mára ezek a típusok teljesen eltűntek. A helyi megnevezése: disznóól, disznóólka, hidas. Általában az istállóval szemben áll a telek hátraeső részében, 1-2-3 fiókosak is voltak. Anyaguk fa, gerendavázba zsilipeléssel állították össze. Tetejük zsúp volt, később cseréppel fedték be. A padlásán baromfiól vagy szerszámos volt.

26 Jelenleg a használaton kívüli disznóólakat lomtárként vagy fáskamraként hasznosítják. A szarvasmarhatartás építményei nem jelennek meg nyilvánvalóan a házak udvarán. Adódik ez abból, hogy a szarvasmarha istállóit a lakóház folytatásaként építették, azzal egy tető alá. A szarvasmarhatartás megszűnésével ezek a helyiségek más funkciót, ezzel más berendezést kaptak. Az átalakult istállók a lakóház szerves részét képezik, semmi nem utal egykori szerepükre. A szarvasmarhatartással foglalkozó gazdák felhagytak a hagyományos eszközök használatával, és modern mezőgazdasági eszközöket használnak. A muzeológus nem talál a működő gazdaságban olyan eszközt, amelyben a betöltött szerepen kívül felfedezhető lenne valamiféle kontinuitás a hagyományos gazdálkodás eszközeivel. A gazdálkodás tárgyi emlékeihez sorolhatóak az egyéb építmények: csűrök, szénatárolók. A legjellegzetesebb csűr a gerendavázas csűr.

27 Néhány portán még látható eredeti zsúpfedéllel, de ezek általában nagyon leromlott állapotúak, és használaton kívül vannak. A ma is használatban lévő csűröket cserép vagy fémlemezes tetőszerkezettel látták el. A gerendavázas csűrök mellett kevés számú paticsfalú csűr is megfigyelhető. Fontos megemlíteni, hogy Mogyoróskán helyreállított az önkormányzat egy gerendavázas csűrt, amelyet meg lehet tekinteni az odalátogatónak. A muzeológia nézőpontjából támadható ez a rekonstrukciós vállalkozás, ugyanis zsúp hiányában a tetőt náddal fedték be, amely tájidegen megoldás. A csűrök mellett fellelhetőek a fából készült szénatárolók, amelyeknek a funkciója szintén megváltozott. Különböző dolgok tárolására használják. A fő megélhetési forrást az erdő biztosította. A férfiak végezték a kitermelési munkát, még a nők a telepítéseket és a tisztítást. Ez állandó munkalehetőséget biztosított a falvak lakosságának. A települések több erdőbirtokkal rendelkeznek. Általában egy Szabadfalvi J., 1991. 162-163. Selmeczi Kovács A., 1981. 90. 537