A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 42. (2003)
Osgyáni Gábor: Megjegyzések a hagyományos gazdálkodás átalakulásához és fellelhető emlékeihez a Zempléni-hegység belső területén
A Zempléni-hegység földműveléséről már számos etnográfiai tanulmány született. 8 A tanulmányok részletesen leírják a tájegységre jellemző archaikus termelési módokat, gazdálkodási struktúrákat, ezért dolgozatomban nem szeretnék kitérni ezek részletes ismertetésére. Tényként el lehet könyvelni, hogy ezek a termelési módok a 20. század második felében is fennmaradtak a területen. Betudható ez annak, hogy az adott természeti tényezők - domborzat, éghajlat, földminőség - nem is teszik lehetővé az intenzív nagyüzemi szántóföldi földmüvelés alkalmazását. A tradicionális gazdálkodás és a táji munkamegosztás egységei komplementer jellegűek voltak. Ez megnyilvánult a nyersanyag- és áruforgalomban, a termelési kapcsolatokban és a munkaerő-gazdálkodásban. Az erdő, mint a gazdasági élet alapja ebben a tájegységben a legjelentősebb. A településekre eső erdőarány a 19. században 75% körül mozgott, de néhol még ennél is magasabb volt (pl.: Regéc 82,8%). 9 A komplex erdőhasznosítás fontos szerepet játszott a 18-19. század gazdasági életében. A kistáj gazdasági kapcsolatai az Abaúji-Hegyalja, a Hernád-völgy, a Harangod és a Taktaköz településeivel voltak a legélénkebbek, de Tokaj-Hegyalja is igényelte az egyes termékeket (pl. szőlőkaró). A földmüvelés csak a másodlagos szerepet töltötte be. A szántóterület 1900-as adatok alapján az összterület 12,12%-a (3535,91 ha). Az egy főre eső földterület fél hektár/fő. Itt a földművelés nem öltött árutermelő jelleget, az apró életkamrák szántógazdálkodása az önellátást szolgálta. 10 Az erdőtelkes települések munkaerő-feleslegét a 18-19. században túlnyomórészt a tokaj-hegyaljai szőlő- és borgazdaság idényjellegű munkái kötötték le. A táj népességeltartó kapacitása alacsony, 1851-ben 6566 (22,39 fő/km 2 ), 1870ben 7037 (23,99 fő/km 2 ), 1900-ban 6916 (23,58 fő/km 2 ) ember élt az erdővidék falvaiban. A népsűrüségi mutatók csaknem egyharmada a Zempléni-hegyvidék átlagának. A Zempléni-hegység népességnövekedése a 19. század második felében - a magyar nemzetgazdaság ágazati és térszerkezeti átalakulásának függvényében - lelassult. Az északmagyarországi régióban új növekedési pólusok alakultak ki (pl.: Sajó és mellékvölgyei), így a Zempléni-hegység „perifériára" került, kimaradt a gazdasági élet modernizációjából. A hanyatlást felgyorsította a filoxéra-vész is (1885-1887). A népességnövekedés mindössze egyharmada az országos átlagnak (22,7%). A belső (erdő-) vidéken csak 5,3%-t ért el. Ez mutatja, hogy a csekély termőképességü mezőgazdasági területek és az erdő nem tudott több embert eltartani. A hegységen belüli migráció, továbbá a kivándorlás, a gazdasági struktúra megváltozásával felgyorsult." A térségre közvetett hatást gyakorolt a vasútépítés, melynek nyomán a közlekedési és kereskedelmi központok átrendeződtek, emellett a közigazgatási központok is átszerveződtek. A vasúthálózat központja Kassa lett, Szerencs és Sátoraljaújhely pedig fontos csomóponttá vált. A kapitalizálódó gyáripar fejlődése is mutatkozott a térség migrációján. Az abaúji területen Kassa lett a gyáripar központja, Zemplén vármegyében Szerencsen, Sátoraljaújhelyen, és kisebb mértékben Tokajban jelentek meg élelmiszeripari üzemek. A trianoni békeszerződés hatására a régió közigazgatása, gazdasági rendszere és közlekedéshálózata teljesen átstrukturálódott. Mivel gyakorlatilag központ nélkül maradt, és a kényszerből kijelölt megyei és járási központok (Szikszó, Szerencs, Gönc, 8 A legjellemzőbbek felsorolás szinten, a teljesség igénye nélkül: Ikvai N., 1962.; 1967; Balassa /., 1964.; Paládi-Kovács A., 1979.; PetercsákT., 1981.; Szabó L, 1981. 9 PetercsákT., 1981.43. 10 Ikvai N., 1981. " FrisnyákS., 1995.65-73. 532
