A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 42. (2003)

Goda Gertrud: Emlékművek születése Miskolcon (1945–1960)

megfogalmazási mód a kor kifejezésbéli útkereséséhez tartozott, ami hatott Kocsis András művészetére is. Az 1951-ben leleplezett, tekintélyes köztéri alkotást megelőzte egy, még a centenárium évében, 1948-ban elkészült Petőfi-büszt. Ennek keletkezési körülményére, mint korjelenségre érdemes kitérni, úgy is, mint ami rávilágít a munkás képzőművészeti körök kezdeti időszakára. 1946-ban a vasgyári tehetséges fiatalokat felkaroló aktivista beállítottságú R. Nyíry Lili (1908-1996) szobrászművész és férje, Ruttkay György (1898-1974) kezdeményezésére alakult plasztikai kör tagjai elhatározták, hogy a szabadságharc fiatalságának emlékezetére szobrot állítanak. Petőfire esett választásuk. A mü hamar el is készült, s a bronzba öntött mellszobrot 1948. szeptember 18-án fel is avatták. A sajtó nem kisebb lelkesedéssel fogadta, Donatello müvéhez hasonlította Varga I. Pál vasesztergályos munkáját. Az eredeti helyén, a Vasgyár Ifjúsági Parkjában ma már nincs meg a mü. Valószínű azonos lehetett az a perecesi iskola udvarán ma is látható Petőfiszoborral. A szépen mintázott, csendes áhítatot sugárzó bronzszobor sok szempontból egy korszak hű tükre. A „fényes szelek" nemzedéke sokkal inkább magának állított abban emléket, mintsem a forradalmár költőnek. Petőfiről alkotott képzetünknek nem ez az optimista naturalizmus felel meg, ennek ellenére igen kifejező és figyelemre méltó az felvetett, büszke fejtartásával, széllel szembeforduló dús hajával, s büszkén viselt Kossuth-címerével. (A posztamense, ami a gazdátlan parkban ma is áll, ötágú csillag - középütt a sarlóval és kalapáccsal - ma is megtalálható, s éppen annak bizonyságára, milyen keveredése volt a jelképeknek. Azok alkalmazása egyfajta támadás elhárítására szolgált - legalábbis az ilyen, csaknem népművészeti megnyilvánulásnak tekinthető köztéri monumentumok esetében.) Az R. Nyíry Lili szervezte munkásplasztikai kör vezetését hamarosan Cserenyei Kaltenbach István (1903-1979) szobrászművész vette át. Cserenyei 1925-29 között Mátrai Lajos növendékeként végzett az Iparművészeti Főiskolán. Munkásságát tekintve valahol a professzionizmus és az amatőrizmus határán állt. Hátrahagyott munkái (Hajós Alfréd bronz mellszobor 1931. Debrecen, Aranybika Szálló - Lenin, márvány 1965. Miskolc, Lenin Kohászati Müvek - Ganz Ábrahám, 1967. Budapest, Öntödei Múzeum) jó megfigyelőképességről vallanak. 1949-től élt Miskolcon, s a később Lenin Kohászati Müveknek nevezett gyár alkalmazottjaként szobrászi feladatok ellátására alkalmazták. Ünnepi dekorációkat, emléktárgyakat, plaketteket készített, s többek között ő mintázta a Központi Kohászati Múzeumban látható munkafázisokat bemutató maketteket. Az 1955ben alkotott Martinász szobra is ebben a gyűjteményben található. Pár darabja, az Olvasztár (1963) bár később született, de ugyanezen felfogást képviseli. Cserenyei müvei szervesen kapcsolódnak az őt pályájára indító Római iskola mestereihez, de azok heroizmusától közvetlenebbek munkái. Az 1950-es évek szobrászatában a „kohász" és „martinász" jelentette az újkor emberét, amihez csatlakozott még a bányász figurája is. Az ő szimbolikus alakjuk jelentette magát a munkásosztályt. (Somogyi József 1953-ban készítette el a Dunaújvárosban felállított Martinász szobrát, ami a korszak emblematikus műve lett.) Cserenyei Olvasztár szobra a Bartók Béla Művelődési Ház előcsarnokában látható. Kicsit értelmetlen elhelyezése, bizonyára nem oda készült, hiszen jóval nagyobb, mint amit esztétikusan be tud fogadni a tér, s az anyaga sem művészi, inkább valami alkalmi dekoráció, felvonulási kellék lehetett, ami megőrződött. Talán éppen azért, mert alkotóját rajongva szerették tanítványai, Szendrei Árpád, Pléch Zoltán, Tóth Lajos, mint amatőr szobrászok a legjelesebbeknek számítottak. Cserenyeitől volt módjuk elsajátítani az emberi test felépítésének művészi ismeretét, sőt a mozdulat általi közlés lehetőségét is magukévá tették. A legkü504